Ez a nap nem a virágról, az ajándékba kapott desszertekről és kozmetikumokról (kellene, hogy) szól(jon)! A nemzetközi nőnap a nők évszázados hősies és óriási eredményeket elért harcának ünneplése, és így egyben az eszköze is ennek az egyenlőségért folytatott küzdelemnek. 

A hivatalos nemzetközi nőnap létrejötte és maga a március 8-i dátum egy hosszú történelmi folyamat eredménye, amely hűen tükrözi a nők egyenjogúságért folytatott több évszázados, és még ma is tartó küzdelmét. A szikrát a nemzetközi nőnap ünneplésére egy amerikai megmozdulás adta. Az első tulajdonképpeni nőnapon, akkor még február 28-án, a New Yorkban szerveződő szocialista nők politikai jogokat követeltek és a dolgozó nőket ünnepelték. A rendezvényen több ezer nő vett részt és az esemény sztrájkhullámot indított el a nagyobb ipari központokban szerte az országban. A résztvevők a szavazati jogért, a férfiakéval egyenlő bérért és a gyermekmunka betiltásáért tüntettek. Az események hatására 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át nemzeti nőnappá nyilvánította és az Egyesült Államokban 1913-ig ezen a napon rendezték meg a nők küzdelmét ünneplő demonstrációkat.

Európában 1910-ben a Koppenhágában ülésező II. Szocialista Internacionálé kezdeményezte a Nemzetközi Nőnap megalapítását, ezzel is kifejezve a munkásmozgalom csatlakozását a nők egyenlő jogokért (ekkoriban elsősorban a választójogért) folytatott küzdelméhez. A 17 országból érkező küldöttek (köztük kb. 100 nő) egyhangúan fogadták el a javaslatot, de konkrét napot ekkor még nem tűztek ki a nőnap megünneplésére. A következő évben már több országban  (Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban) rendeztek nőnapi ünnepségeket, milliós nagyságrendben mozgósítva nőket és férfiakat. A világnap hamarosan Európa más államaiban is elterjedt, hiszen a legtöbb országban ekkortájt erősödtek fel a nők politikai, szociális és gazdasági jogainak kiszélesítését követelő mozgalmak.

A március 8-ai dátumot végül 1914-ben rögzítették az Egyesült Államokban, emléket állítva a New York-i textilmunkás nők 1857-es sztrájkjának. Ezen a napon történt ugyanis a dolgozó nők első feljegyzett szervezett fellépése az amerikai nagyvárosban – közel 40 000 nő szervezett sztrájkot a város ruha- és textilipari üzemeiben, tiltakozásul az alacsony és egyenlőtlen bérek, a hosszú munkaidő, az embertelen munkakörülmények és a szavazati jog hiánya miatt. Más források szerint a március 8-ai dátum egy New York-i gyárban 1908-ban ezen a napon bekövetkezett tűzben meghalt 129 munkásnőnek állít emléket.

Ehhez a dátumhoz igazodtak végül az európai országok is, az ezt követő években március 8-án Európa-szerte sorra szervezték a nőnapi felvonulásokat és tüntetéseket, amelyek ebben az időszakban szorosan összekapcsolódtak az I. világháború elleni békemozgalommal – a résztvevők egyszerre ünnepelték a nők közötti szolidaritást és tiltakoztak a háborús készülődés ellen.

Oroszországban az 1910-es években a nőjogi követelések és demonstrációk szorosan összefonódtak az általános munkásmozgalmi küzdelemmel, a felvonuló nők zászlóin ez állt: állást a női dolgozóknak! Az erőszakkal feloszlatott nőnapi felvonulások, az élelmiszerhiány miatt kitörő zavargások, a sztrájkok és a választójogi küzdelem együttesen adták a februári, majd az októberi forradalom szikráját. 

A több évtizede aktív választójogi mozgalom és a háború miatt az ipari (és hadi) termelésben nagyobb szerephez jutó nők fellépésének hatására a ’10-es évek második felében számos kormány kénytelen volt engedni a nők követeléseinek és Európában sorra kezdték elismerni a nők választójogát. A húszas évekre a nyugati világban már a legtöbb lány részesülhetett általános iskolai oktatásban, sőt egyre többen mentek egyetemre, választottak szellemi foglalkozást, ez azonban a mai napig főként a felsőbb és középosztályok kiváltsága maradt.

Nagy visszalépést jelentettek mindehhez képest a harmincas évek, amikor a gazdasági és politikai válság nyomán létrejött tekintélyelvű rendszerekben veszélybe kerültek a már kivívott nőjogi eredmények is. A II. világháború idején nők milliói vállaltak munkát szerte Európában és az Egyesült Államokban. Szükség volt rájuk, ezért lett is pénz egyből napközi otthonokra, óvodákra. Csakhogy ők békeidőben is meg akarták tartani az állásukat, ami nyilvánvalóan a nemek közötti hatalmi viszony gyökeres átalakulását is jelentette. Ezért azonnal beindultak a változás ellenében ható erők: az ötvenes években reklámok, filmek, regények sulykolták az emberekbe, hogy családanyának lenni és makulátlan otthont fenntartani az egyetlen út a boldog élethez. Ezért a nőmozgalom ekkor új hullámot vetett és próbált réseket ütni a nőket alárendelt szerepbe kényszeríteni (illetve abban tartani) törekvő kommunikáción. Mindez új követelések megfogalmazásával is járt, ilyen volt például a nők saját testük feletti rendelkezésének joga (például hogy szabadon dönthessenek a gyermekszülésről és a saját igényeiknek megfelelő szexuális életet élhessenek), és a nőkkel szembeni erőszak elleni törvényi védelemhez való jog követelése.

Mindebből jól látható, hogy a nőknek minden okuk megvan arra, hogy a mozgalmukat és annak eredményeit ünnepeljék. Mert a nemzetközi nőnap nem a virágról, az ajándékba kapott desszertekről és kozmetikumokról szól, hanem a nők évszázados hősies és óriási eredményeket elért harcáról. Alkalom az ünneplésre és egyben az eszköze is ennek az egyenlőségért folytatott küzdelemnek: alkalmat ad arra, hogy a nők, illetve a nők jogaiért folytatott küzdelmet felvállalók találkozzanak egymással, ünnepeljék az elért sikereket, megvitassák a kudarcok okait és közösen gondolkodjanak a feminista mozgalom előtt álló feladatokról.