Bár a magyarok többségét érinti, érintette vagy hamarosan érinteni fogja a téma, a médiában mégis viszonylag ritkán kerülnek reflektorfénybe a dolgozók jogai vagy munkakörülményei. Hogyan változtak az utóbbi évtizedekben, hogyan és milyen eszközökkel lennének javíthatók? Egy nemrég indult blog a munkavállalói érdekképviselet és a munkaügyi kapcsolatok világáról próbál tudósítani, szerzőjét, Szabó Imre szakszervezeti jogászt kérdeztük arról, miért lenne érdemes erről többet beszélni.

Sztrájkolók az 1900-as évek elején     Forrás: Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

A munkavállalással kapcsolatos információkról méltánytalanul kevés szó esik Magyarországon. Értem ez alatt, hogy egyrészt maguk a munkavállalók – a legkülönfélébb területeken – nincsenek megfelelően tájékoztatva jogaikról, másrészt a munka világában zajló folyamatoknak sincs olyan súlya a közbeszédben, amit fontosságukból adódóan kiérdemelnének.

Hogyan lehet ezen változtatni, kinek a feladata lenne? Itt lépnek be különböző szinteken a munkaügyi kapcsolatok és azok alanyai. Így különösen a szakszervezetek, akik érdemi és elsődleges „jelzőrendszerként” hivatottak a problémákat közvetíteni a belső és külső nyilvánosság felé, ám sok szempontból nehéz terheket cipelnek.

A rendszerváltás után megrekedt fejlődés

A szakszervezeteknek, noha a XIX. század végétől számos nagyszerű és jelentős kezdeményezését ismerhetjük, a XX. századi magyar történelem nem biztosította a szerves demokratikus fejlődés lehetőségét, ami az egyenes útja lett volna a hatékony munkavállalói érdekvédelem kialakulásának.

A rendszerváltozást megelőzően „transzmissziós szíjként” közvetítették az állampárt érdekeit és üzeneteit, ebből a helyzetükből kikerülve pedig nehezen találták meg érdemi szerepüket és lehetőségeiket, ami elé az aktuális kormányzatok is csak újabb és újabb köveket gördítettek. A korábbi kötelező tagságot „fellélegezve” vetette le magáról az emberek jelentős része; az új és régi-új szervezeteknek pedig szűk tere nyílt annak bizonyítására, hogy pont az ő érdekükben szerveződnek. Ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint a történelem folyamán kiharcolt számos – ma már alapvetőnek tartott – jog és vívmány (nyolcórás munkanap, munkanélküli segély, nyugdíj, baleset-biztosítás, stb.), amelyek a modern piacgazdaságnak is nélkülözhetetlen tényezői. A figyelmeztetés pedig nyilvánvaló következményekkel járt: a tagság és közbizalom elvesztésének a munkavállaló látja végül a kárát, hiszen a mindenkori politika így könnyen meg tudja kerülni a dolgozók szempontjait a hazai és külföldi befektetői csoportok érdekében.

Kollektív szerződések: csupán a dolgozók harmada érintett

Ma természetesen ez nem lehet elégséges válasz. Függetlenül attól, hogy a szakszervezetek fokozatosan vesztettek jogosítványaikból, még mindig számos olyan lehetőséget biztosítanak a szervezkedés ezen formái, ami miatt nem lehet és nem érdemes nem figyelni rájuk. Egy jól megkötött kollektív szerződés például nagyobb biztonságot, több juttatást nyújt a dolgozóknak, mint ha csak a Munka Törvénykönyve hatálya alatt dolgoznának. Ma alig egyharmaduknak adott ez a lehetőség, azon belül is kiemelten a köztulajdonban álló munkáltatóknál (pl. BKV, MÁV, MVM, Magyar Posta). Aligha lehet így ezt kizárólag jogi kérdésnek, egyszerű szabályozási területnek tekinteni, hiszen az emberek alapvető érdekeinek felismeréséről van szó. Nem kell ehhez feltétlen a meglévő struktúrában sem gondolkodni, hiszen új „zöldmezős” szervezetek létrehozása sem példa nélküli, és sikeres akciók lebonyolítására is rövid időn belül alkalmas lehet - lásd a Picknél lezajlott sztrájkot.

Kommunikációs problémák vagy érdektelenség?

Persze ennek megértetése több okból is nehéz. Ha a terület sajátos szakmai nyelvezetével érvelünk, az átlagember nem biztos, hogy érti, miről van szó. De az egyes területek speciális problémáit is nehéz átültetni a nagyképbe. A szakszervezeti oktatási és kutatási tevékenység szétesésének következménye a specializált újságírás és szakértelem hiánya is. Hiányzik mind a racionális-szakmai nyelvezet, mind a mozgalmi, ami a küzdelem lelkét adja át. És értékekről, ideológiai tartalomról még nem is beszéltünk.

Ügy márpedig sajnos sok van. Országos, ágazati és helyi szinten is jelentkező problémákról egyaránt beszélhetünk, és ezek szoros összefüggésben léteznek. Jól szemléltetheti ezt egy közelmúltbeli országos statisztika a munkaügyi jogsértésekről. Ez a társadalom ingerküszöbét valamiért – talán a munkahelyeken lévő viszonyokba történő beletörődés miatt – nem lépi át, és nyilván több elemből összeállva külön-külön is értelmezésre szorul: rugalmas munkajogi szabályozás, gyengülő érdekképviseletek, leépülő felügyeleti rendszer, feketemunka, folytathatnám a sort.

Ki értesült például arról, hogy a szociális partnerek (de ugye ez mit és kiket is takar?) módosítanák a Munka Törvénykönyvét, valamint kezdeményezések vannak a sztrájktörvény felülvizsgálatára is? Ez utóbbi csak akkor érdekes, ha éppen nem közlekedik a vonat? Európai összehasonlításban többek között Magyarországon zajlott le a legkevesebb sztrájk az elmúlt 25 évben – ez a két világháború közötti munkabeszüntetések töredéke. Mindenki vonja le ebből saját következtetését.

Épp ezért gondoltam arra, hogy munkaügyi kapcsolatokkal foglalkozó fiatal jogászként egy kifejezetten a fenti témákkal foglalkozó blogot indítok, ezzel is egy plusz felületet adva azoknak az ügyeknek, amik szerintem figyelmet érdemelnek, és talán érdeklődésre is számot tarthatnak.

Szabó Imre

szakszervezeti jogász,  http://szabim.blog.hu/