Nem sok olyan téma van mostanában, amely ennyire megosztja az „internet politizáló népét”, mint az alapjövedelem. A korábban a LÉT munkacsoport által kidolgozott, majd a Párbeszéd Magyarországért által kissé átalakítva felkarolt koncepció kap hideget és meleget egyaránt. Alaptalan vádak, jogos aggodalmak, ferdítések és csúsztatások, ál és valódi kérdőjelek sorakoznak az elmúlt hetek portál-címlapos blogposztjaiban. A vita hol színvonalasabb formában, hol kocsmai szinten zajlik, és gyanítom, egy ideig még bőven felpörgeti a kattintás-számot, ha valaki alapjövedelem témában gyárt valami online tartalmat, és egy hangzatos címmel kiteszi az ablakba. Tegyük hozzá, hogy közben születtek és születnek korrekt és egészen komoly írások is a témához kapcsolódva. De az összkép lesújtó.

Jómagam mellette érvelek, bár az alapján, amit eddig erről írtam, remélhetőleg nyilvánvaló, hogy alapvetően nem az alapjövedelem mint eszköz mellett érvelek, hanem az általa elérhető cél elérésének szükségessége mellett, illetve azok ellen, akik tudatlanságból és/vagy politikai számításból írtak és írnak badarságokat a témával kapcsolatban. A jobboldal nyilván nem öleli keblére az alapjövedelem ideáját – bár tőlünk nyugatabbra a konzervatív-keresztényszocialista (CDU/CSU) vonalba bőven belefér az erről való gondolkodás –, de legyünk belátóak: Angela Merkel az illiberális demokrácia fogalmát sem érti, így alapjövedelem ügyben nyilván nincs mit tanulni tőle és pártjától. Szóval senki sem várhatja a hazai jobboldaltól, hogy más legyen, mint amilyen, de az ember mindig reménykedik, hátha… De aztán újra arccal a kövön, mert érdemi vitát (tisztelet a kivételnek) most sem sikerül folytatni. Ahhoz hiányzik az intellektus vagy a mersz.

Az nem vita, hogy Rajcsányi Gellért a mandineren vicceskedik, hogy dobják össze azok, akik szeretnék azoknak, akik igényt tartanak rá… hehe… Ez óvoda, ami Rajcsányitól már csak azért is fájdalmas, mert eddigi írásai alapján értelmes embernek tűnt eddig.

Az sem vita, hogy leostobázzuk a másikat, mert olyasmit állít, ami szerintünk nem igaz, ahogy ezt masterflow teszi a Szocioreflex blogon. Nekem is erős kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy az alapjövedelem bevezetése megállítaná-e a kivándorlást. Valóban nem ez a legerősebb érv az FNA mellett. Gyanítom, hogy van olyan társadalmi csoport (iskolázottság, lakóhely, jövedelem alapján behatárolhatóan), amely esetében elképzelhető, hogy az alapjövedelem jelentősen mérsékelné a kivándorlást, míg más csoportok esetében semmilyen, vagy elenyésző hatása lenne. Ha vitatni (vagy finomítani) akarnám az általános „megállítja” állítást, akkor adatokat hoznék, elemeznék, érvelnék. Azért nem teszem, mert annyira nem érdekel ez a része az alapjövedelem hatásainak, de ha megtenném, akkor nem mosnám állítanám be a saját véleményem igazságnak mindenféle megokolás nélkül, és pláne nem hülyézném le a másikat, mert másképpen gondolja.

Nem igaz az a visszatérő ellenérv sem, hogy az alapjövedelem inflációt okozna. Érteni vélem, hogy aki nem tájékozott közgazdaságilag, az a jegybank által nyomtatott pénzből gondolja finanszírozni az alapjövedelmet, de könyörgöm, még ha nem is közgazdász, azért olvasni tud, nem? Az újraelosztás a kulcsszó. Mégis hogyan növeli az újraelosztás szerkezetének megváltoztatása az inflációt? Kevesebb stadion, több alapjövedelem –kevesebb kaviár fent, több kenyér lent. Ettől nem lesz magasabb az árszínvonal. Még a kapitalizmus blogon is azt olvasom, hogy „…a fizetőképes kereslet mesterséges megemelése felhajtja az inflációt … az alapjövedelem-koncepció szerinti többletpénz kikerül a gazdaságba, akkor megnő azoknak a termékeknek az ára, amelyeket a kedvezményezettek leginkább vásárolnak”. Milyen többletpénz? Hogy az árak változása általában mit okoz, arról lehet modelleket készíteni, de egyrészt az infláció az átlagos árváltozás (a kaviár ára csökkenni fog), másrészt miért gondoljuk azt, hogy a kínálati oldal nem termelésbővítéssel, hanem áremeléssel reagálna adott esetben az alacsonyabb jövedelmű csoportok fogyasztási keresletének emelkedésére? Jelenleg mintha nem a kapacitáskorlát lenne a legfőbb probléma, hanem éppen ellenkezőleg, a termelési kapacitások részleges kihasználatlansága. Vagy rosszul látom?

A konzervatív/liberális oldal ember- és világképét ismerve érthető kritikát fogalmaz meg ElsőKézből a nyugatifényen és Bencsik Gábor a mandineren, amikor annak a kétségüknek adnak hangot, hogy a munka(végzés) ethosza sérül az alapjövedelem bevezetésével.

„Márpedig ha elvárások nélküli ingyenpénzt osztogatunk, akkor garantáltan nulla motivációjuk lesz arra, hogy változtassanak a szokásaikon, és tegyenek saját magukért” (ElsőKézből)

„A feltétel nélküli jövedelem valójában felér egy morális földrengéssel. Először azok önbecsülését rombolja le, akik jelentős erőfeszítések árán (mondjuk naponta oda is, vissza is harminc kilométert buszozva, hajnalban kelve, egész nap a varroda gyártósora mellett görnyedve) munkával szerzik meg az alapjövedelemnél alig magasabb fizetésüket. Utána azokét is, akik berendezkednek az ingyen pénzre, önbecsülésüket segélyen élésre cserélve. A morális pusztítás nyomában pedig mindig gazdasági pusztítás jár.” (Bencsik)

Ettől a baloldal nem fél. Nem fél, mert a baloldal ember- és világképe egész egyszerűen más. Egyfelől, mi itt a baloldalon, nem gondoljuk azt, hogy az Ember (az általános) alapvetően lusta, tehetetlen és tenni nem akaró lény lenne. Azt gondoljuk, hogy az emberek, minden ember a boldogságra törekszik (lásd a nagyon „kommunista” amerikai függetlenségi nyilatkozat), boldogulni, gyarapodni akar. Másfelől azt gondoljuk, hogy az első állítás igazságából következik annak az állításnak az igazsága, hogy nem-boldogulásuk oka nem önnön renyheségükben, hanem képességhiányos állapotukban keresendő. Ez a képességhiányos állapot (lásd erről az utóbbi évtizedben Amartya Sen munkái) pedig olyan külső állapot, amely a politikai közösség, az állam új módon való szervezésével, működtetésével megoldható. A megoldást, az új társadalmi modell mikéntjét keresi a baloldal mostanában idehaza és külföldön egyaránt. Ezen új ajánlat része az alapjövedelem is. Az alapjövedelem, amely nem old meg mindent (korántsem), nem számol fel kompetenciahiányokat, nem ad több tudást sem, de annyi jövedelmet (feltétel nélkül) igen, hogy a napi betevőre meglegyen. Ennyi a minimális cél, és ez nem kevés.

Van igazsága azoknak, akik a szegénység felszámolásának eszközeként a tudás, készségek és képességek elsajátításának elsődlegessége mellett érvelnek, de ez csak féligazság. A képességhiány ugyanis nem redukálható a tudástól való megfosztottságra. Az is képességhiány, ha nincs mit ennem, nincs hol aludnom, ha nincs mivel fűtenem télen, hogy csak a legelemibb példákat soroljam! Sőt, az is képességbéli hiány, nélkülözés, ha nincs családi vagyon, amire alapozhatom a jövőmet, ha nincsenek természeti erőforrások, pénztőke vagy fizikai tőkejószág a birtokomban. Teljesen egyetértek azzal, hogy a szegénység felszámolásának nem az alapjövedelem az eszköze, hanem az egyes egyének erőforrásokkal való ellátása (jómagam ebben radikálisabb vagyok, mint azok, akik pusztán a tudásra (human capital) gondolnak erőforrás gyanánt), de nem is ez a célja! Az alapjövedelem célja az, hogy bármilyen képesség használatának (megszerzésének) az alapfeltételét, vagyis a megélhetést garantálja egy olyan időszakban, amikor az egyénnek nincs jövedelme. Nem helyettesíti a többi szükséges eszközt, hanem kiegészíti azokat.

Mint mondtam, a baloldalon abban hiszünk, hogy ha az embereknek nem a „lesz-e ebéd holnap” nyomora jut osztályrészül, és lehetőségük van, mert képességeik (tudás, egészségi állapot, fizikai tőke, társadalmi tőke, stb.) vannak, akkor az emberek boldogulni, előre jutni, gyarapodni szeretnének. Ehhez annyi kell a képességhiányos állapotok felszámolása mellett, hogy munkával, vállalkozással, alkotó tevékenységgel valóban előre lehessen jutni. Hogy a boldogság (legalábbis az anyagi jólét része) valóban az egyéni erőfeszítés eredménye legyen. Hogy a „kánaánt” a jól végzett munka, ne pedig a közpénzek államilag szervezett ellopásával, csókosok és csatlósok közpénzekkel való kistafírozásával, felülárazással, átveréssel, lopással, baráti kaszinóengedélyekkel és társaikkal lehessen elérni.

Olyan dolgok ezek, amelyekben amúgy akár meg is egyezhetnénk, nyilván a konzervatív táborban sem arra szeretne tartósan berendezkedni mindenki, hogy Magyarországon milliók nyomorognak, és gyerekek százezrei éheznek. Van-e jobb megoldási javaslatuk, mint az alapjövedelem, vagy a NER munkaalapú társadalmának cinikus blöffje? Mert ha nincs, akkor viszont be kellene ismerni, hogy az elmúlt huszonöt év kis magyar kapitalizmusa a morális atombomba, kedves Bencsik András, beleértve a Fidesz-KDNP 2010-2015 közötti kormányzását, nem az alapjövedelem!