A nyitottság-zártság kérdése bármely közösség számára sarkalatos kérdés. Főként egy olyan országban, ahol a befogadó-kirekesztő társadalmi viszonyulást évszázados frusztrációk és viták keretezik.

Mivel az önszerveződő csoportok közösségfogalma a kezdeményezők, működtetők szűkebben körülhatárolható csoportja, valamint tevékenységük többé-kevésbé imaginárius, tágabb célcsoportjának kettős szintjén fogható meg, a mi kérdésfelvetésünk is kettős: mennyire befogadó a vizsgált csoportok belső, operatív magja, illetve működésük, kommunikációjuk milyen mértékben nyújt lehetőséget közvetlen környezetük, vagy egy tágabb társadalmi, illetve szakmai réteg aktív bevonására?

Az első szint tekintetében mindhárom csoportra inkább a zártság, mint a nyitottság jellemző, ami nem kirekesztő szándékuk eredménye, hanem a csoportösszetétel és a működtetés természetéből adódik. Ilyen értelemben  – szerveződési formájából, a szövetkezetiségéből fakadóan - a Gólya belső csoportja tekinthető leginkább zártnak, mivel munkaközösség jellege és egalitárius felépítése mellett a csoporthoz tartozás státusza (szövetkezeti tag) az ő esetükben a leginkább formalizált, ráadásul vállalkozásuk egzisztenciális jellegénél fogva a részvétel nemcsak elvi, hanem pénzügyi felelősséggel is jár.  Az Auróra belső csoportdinamikája nyitottabb,  ami számos külső önkéntes csatlakozását lehetővé téve nagymértékben hozzájárult a sikeres, lendületes  indulásukhoz, ugyanakkor a csoporttagokat összefogó szoros emberi, baráti szálak nehézzé teszik a kívülről érkezők számára az integrációt.

A második szint vonatkozásában mindkét hely igyekszik közvetlen mikrotársadalmi környezetének bevonására, ez viszont egyelőre mindkét esetében nehézségekbe ütközik. A Budapest 8. kerületének összetett és társadalmi problémákkal terhelt közegében nehéz áthidalni a kezdeményező csoportok, a törzsközönségük és a közvetlen környezetük között fennálló szociális státuszbeli különbségeket, még akkor is, ha például a Gólya kapuja és terei szó szerint nyitva állnak. Az Auróra térbeli zártsága erősebb, többek között azért, mivel - befogadó hely lévén - számos csoportnak munkahelye is egyben. Az általában zárt kapu ugyan feltétel nélkül megnyílik bárki számára, aki a csengőt használja, ugyanakkor vélhetően elbizonytalanítja azokat, akik nem érzik magukat egyértelműen illetékesnek a belépésre.

Az OFFBB szervezői csoportja tekintetében szintén ambivalens a nyitottság-zártság kérdése: a terv 2014-es felvetésekor egy viszonylag széles szakmai réteget szólított meg, amelyből a későbbiekben számosan csatlakoztak részvevőként a kezdeményezéshez – ilyen értelemben első fázisában nyitottnak tekinthető. Ugyanakkor a belső szervezői mag kohézióját esetükben nem az emberi-baráti, és nem is feltétlenül a közösen vallott értékek összetartó ereje biztosítja, hanem a kisemmizett kulturális pozícióból való kitörés igénye és a korábban birtokolt kulturális befolyás visszaszerzésének érdeke. A szándék nem jogtalan, mivel a magot képező stáb olyan jól felkészült, szakmaiságukban megkérdőjelezhetetlen szakemberekből áll, akik 2010 előtt sokat tettek a magyar vizuális kultúra érdekében; nagyobb részük a LUMÚ Kortársművészeti Múzeum intézményes keretei között, ahonnan az ott lezajlott ’hatalomátvétel’ hatására szorultak ki. A nyitottság kérdését tovább bonyolítja – a korábban említett második szinten - a művészet intézményének alapvetően nem-demokratikus jellege, a szakmaiság és a demokratikus hozzáférés szempontjainak az ütközése, mely konfliktust legprovokatívabban Richard Serra jelentős amerikai művész fogalmazta meg: 'Art is not democratic. It is not for the people.‘ (A művészet nem demokratikus. Nem az emberekért van.), és tematizálásával magyar és nemzetközi művek is foglalkoztak már korábban.  

A fenti konfliktus feloldása tehát nem egyszerű, talán nem is lehetséges...

Mindenesetre árnyalta volna az ellentmondást ha az OFFBB deklarált céljainak („civil kezdeményezés”,  „önszerveződés”, „hálózatos együttműködés”) kevésbé az illusztrálását valósítja meg, hanem saját belső szervezőelvét is sikerül - kísérleti jelleggel akár - a horizontális együttműködés elvének alárendelni. Erre a biennálék nemzetközi kurátori gyakorlatban már történtek kísérletek és a külföldi közvélemény által is élénk figyelemmel kísért aktuális magyar kulturális és politikai helyzet egyedi esélyt kínált fel egy olyan valóban új együttműködési modell kidolgozására, amely radikálisabb kísérletet tesz az ellentmondás feloldására.

Ezáltal nagyobb eséllyel kiteljesíthető lett volna az OFFBB önmaga által kitűzött katalizátor-szerep, és nemcsak – az egyébként erőteljes és eladható - branden keresztül fogta volna össze szimbolikusan a szétzilált kortárs művészeti közeget, hanem annak hosszútávú, fenntartható esélyeit teremtette volna meg egy az instrumentalizációt elkerülő valós részvétel keretei között.

A Harmadik Szektor korábbi videói, írásai, illetve további információ itt.

Az OFF-Biennále válaszai a Harmadik Szektor felvetéseire itt.

A hiányzó videórészletről:

Somogyi Hajnalka (OFFBB) 2015. május 13-án azzal a kéréssel fordult a Harmadik Szektorhoz, hogy a videósorozatunkból távolítsuk el a vele készült interjúrészleteket, mivel azok publikálására nem adott engedélyt.

Az előzmények: 2015 április 14-én jeleztük az összes intejúalanyunk fele, hogy 19-én online hozzáférést biztosítunk az előszerkesztett interjúkhoz, 22-ig várva észrevételeiket. Somogyi Hajnalka elfoglaltságára hivatkozva azt válaszolta, hogy ezek a napok számára nem alkalmasak. Erre való való tekintettel 2 nappal korábban, április 17-én küldtük el az anyagot, hogy több idő (6 nap) legyen a megtekintésükre. Visszajelzés hiányában, az emlékeztető emailünkre április 22-én az az egysoros válasz érkezett, hogy a megtekintés nem sikerült.

Tekintettel arra, hogy a felvétel interjú-helyzetben készült, nem a publikálási jóváhagyást, hanem észrevételeket vártunk volna, elindítottuk a tervezett időpontban a sorozatot, amelyben felhasználtunk vele készült részleteket is.

Eljárásunkat etikusnak tartjuk, ennek ellenére Somogyi Hajnalka kérésnek eleget tettünk.