Nemzetközi mérések szerint a magyarországi közoktatás a fejlett világ egyik legszelektívebb és leginkább egyenlőtlen közoktatási rendszere, az etnikai szegregáció pedig ennek a tünete - idéztük a múlt héten Zolnay Jánost. Nincsenek arra utaló jelek, hogy az oktatásért is felelős Balog Zoltán küzdeni szeretne az oktatási egyenlőtlenségek ellen, abban pedig biztosak lehetünk, hogy a roma gyerekek elkülönítését - amennyiben az szerinte “természetes” - támogatja is.

Legalábbis erre utaltak múlt heti kijelentései, melyekről több szakértő értelmiségit és civilt kérdeztünk meg: egyikük sem gondolja úgy, hogy ne lenne állami feladat a szegregáció elleni küzdelem. A kérdés inkább az, meddig tűrjük, hogy az oktatási rendszer a nemzet egyesítése helyett újratermelje a szegénységet, és súlyosbítsa a leszakadó milliók hátrányait.

Korábban írtuk:

Balog szerint a „spontán” szegregáció ellen ostobaság küzdeni, a szakértők az iskolabuszra esküsznek

HAVAS GÁBOR (szociológus)

Ma Magyarországon vannak olyan régiók, ahol már élni szegregáció, van olyan falu, ahol az iskolába egyetlen nem roma gyerek jár – jelentette ki Balog Zoltán a parlament népjóléti bizottságának ülésén, mintha így kívánta volna szembesíteni az oktatási integráció naiv ábrándját kergetőket a szomorú valósággal. Nos, már tíz évvel ezelőtt több tucat olyan iskola volt, ahova egyetlen nem roma tanuló sem járt. Többségük „elcigányosodó” kistelepüléseken működött, de akadt belőlük a megyei székhelyeken is. Az utóbbiak közül még a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése előtt többet bezártak, mert létezésük abszurditása egy nagyvárosban védhetetlennek bizonyult. A Fidesz regnálása óta ilyesmire nem kerülhet sor.

A miniszter azt is hozzátette, hogy azokból a falvakból, ahol „már élni is szegregáció”, ostobaság lenne a gyerekeket csak azért buszoztatni, hogy ne legyen iskolai elkülönítés. Hogy ez miért lenne ostobaság, azt nem fejtette ki. A világ több pontján, mindenekelőtt az Egyesült Államokban, a buszoztatás hatékony eszköze az integráció erősítésének. Kétségtelen, hogy vannak olyan kistérségek (járások), ahol ez ma már a demográfiai arányok miatt buszoztatással megoldhatatlan. De álszent képmutatás erre hivatkoznia annak a Balog Zoltánnak, aki a törvényi előírások és az erre épülő két bírósági ítélet ellenében is elszántan küzdött azért, hogy a görög-katolikus egyháznak ne kelljen bezárnia a nyíregyházi Huszár telepen működtetett szegregált iskoláját. Pedig itt a buszoztatás a szegregáció megszüntetésének hatékony eszköze lehetne. Csak az egyháznak a teleptől 3 km-re fekvő, több mint 400 fős elit iskolájába kellene elszállítani azt a 20-25 telepi gyereket.

RITÓK NÓRA (Igazgyöngy Alapítvány, programvezető)

Nagyfokú csúsztatást érzek ebben a kijelentésben. Tény, hogy vannak régiók, vagy inkább települések, ahol a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági folyamatok már évtizedes szegregálódást indítottak el, itt jellemzően egy iskola volt, és magas volt a hhh (halmozottan hátrányos helyzetű), zömében roma gyerek aránya. Akik magasabb társadalmi státuszúak voltak, azok elvitték a gyereküket a szomszéd falu iskolájába, vagy még távolabb. Nyilván ezt is lehetett volna mérsékelni, évekkel ezelőtt is. Az ilyen helyzetben levő települések száma azért nem volt túl sok. Sokkal több az olyan szegregálódott iskola, ahol a településen több oktatási intézmény is van, államiak, egyháziak, alapítványiak, és az egyikben nincs, a másikban meg csak roma gyerekek vannak.

Ez egy fenntartón belül is előfordul, mint Nyíregyházán, de Budapesten is van ilyen KLIK-es iskola. És olyan is sok van, ahol az állami iskola szegregálódik, mert az egyházi nem vesz fel roma gyermeket.  Sokszor a távolság sem túl nagy az iskolák között. És egyáltalán nem ostobaság, hogy itt a gyerekeket, akár iskolabusszal szállítva, egyenletesen, megfelelő szakmai támogatással helyezzék el a többségi iskolákban. Ez költségben semmi ahhoz a problémához képest, amit a szegregált oktatás kitermel.

Szerintem két stratégia kell. Ahol van lehetőség a szegregált helyzet megszüntetésére, ott meg kell lépni. Ahol meg egyelőre nincs, ahol a földrajzi távolság túl nagy (pl. egy szegregálódott, egyiskolás településen, ahol a környéken sincs olyan iskola, ahol kedvezőbb arányok teremthetők) oda más stratégia kell, hogy a folyamatok visszaforduljanak, komplex problémakezeléssel, amiben pl. a munkalehetőségek is benne foglaltatnak.

Egyszerűen érthetetlennek tartom, hogy miniszter úr ehhez az egyáltalán nem jellemző helyzethez igazítva indokolja a szegregáció létjogosultságát ott is, ahol szó sincs ilyesmiről. Nem ez a jellemző szegregáció, hanem az, ami szinte minden olyan településen történik, ahol több iskola van. Amit most már, félő, hogy törvényi felhatalmazással, nem szegregációnak, hanem szabad vallásgyakorlásnak fognak hívni.

KERTESI GÁBOR közgazdász

akinek egy remek interjújából idézünk (teljes egészében is érdemes elolvasni az Indexen). Kertesi szakértő tanúként részt vett a Huszár-telepi iskola perében is:

Megkérdeztem, hogy mi szól amellett, hogy külön iskolát hoznak létre a szegregált részen, miért nem engedik be az ottani gyerekeket a szintén a görög katolikus egyház által fenntartott, központi részen lévő, jól felszerelt iskolába. Az volt a válasz, hogy az anyanyelvi képzés és a sajátos etnikai kultúra ápolása indokolja a különnevelést. Ehhez képest az igazság az, hogy a Huszár-telepi gyerekeknek magyar az anyanyelve, ráadásul a központi iskolában van minőségi művészeti nevelés, aminek nyoma sincs a szegregált iskolában. Nagyon sokszor fügefalevél ez az érv, a mögöttes szándék pedig az, hogy külön akarják nevelni a roma gyerekeket. (...)

Azt gondolom, (…) [a döntéshozók] számot vetettek azzal, hogy a középosztályi családok nem akarják a gyerekeiket olyan iskolába járatni, ahová roma gyerekek is járnak. Ezt a fenntartók elfogadták, ahelyett, hogy megpróbálnák meggyőzni a szülőket az integrált nevelés előnyeiről. A magyarországi egyházaknak lenne mit tanulniuk ezen a téren a hatvanas évek protestáns amerikai egyházaitól, amelyek az integráció élharcosai voltak. (...) 

A hasonló anyagi körülmények között élő roma és nem roma gyerekek teljesítménye között nincs különbség, ugyanaz jellemzi a szegényeket, mint a romákat, csak a roma tanulók között több a szegény. A legnagyobb hátrány a családi nevelési környezetből származik. Nem csak arról van szó, hogy vannak-e otthon könyvek, jut-e pénz nyelvórára, rengeteg olyan dolog és esemény van, amitől észrevétlenül is javulnak az ember kognitív képességei. (...) 

A roma gyerekek kevésbé jutnak hozzá jó minőségű iskolai szolgáltatásokhoz, magyarul: rosszabb iskolákba járnak. (...) 

A probléma nyilvánvalóan az, hogy a vidéki alsó-középosztály tagjai (ez ugyanis nem a nagyvárosi jómódúak problémája, mert az ő környezetükben nem is nagyon élnek roma gyerekek) szeretnék elfogadható, jó iskolába járatni a gyerekeiket, el akarják kerülni a roma gyerekek által látogatott iskolákat, elsősorban azért, mert azokat rosszabbnak tartják. (...)

Az egy szem magyarországi hatásvizsgálatból az derül ki, hogy az együttnevelés nem rontja le a nem roma gyerekek teszteredményeit. De még ha az egyik csoport teljesítményjavulása kicsit a másik rovására is megy, össztársadalmilag érdemes meghoznunk ezt az áldozatot. (...)

A középosztálynál ezek a többnyire kismértékű veszteségek nem biztos, hogy sokat számítanak a valódi életesélyek alakításában. Az viszont nagyon is valószínű, hogy a hátrányos helyzetű, illetve roma tanulók tömeges szegregációja végletesen szétszakítja a társadalmat, ami mindenki számára élhetetlen világot eredményez. Az integráció legnagyobb mérhető eredménye az, hogy egymás elfogadásában van érdemi előrelépés.