Miközben a HVG és az Index kiváló cikkeiből többet megtudhatunk a Pannonhalmán történt bántalmazásokról, annak a volt bencés tanárnak a történetéről, aki a hírek szerint rosszul kezelte hatalmi helyzetét, és lelkileg bántalmazta egyes tanítványait, a Heti Válasz buziügyi felelős szerkesztője, a homofóbiára és liberálisozásra mindig nyitott és befogadó Szőnyi Szilárd erről az érzékeny ügyről semmit se tudva, odaszart az asztal közepére.

Hogy kicsit megértsük, mi történt, idézzünk az Index egészen kiváló és érzékeny cikkéből:

Az eljárásban vallomást tevő öregdiákok is válaszoltak kérdéseinkre, és elmondták, mi történt velük. Szexuális visszaélésről senki nem számolt be, közös zuhanyzásról, zavaró érintésekről igen. Szexuális töltetük ezeknek nem volt.

(...)

A szerzetes a visszaemlékezések szerint nem tudott mit kezdeni a tanárszereppel járó hatalmi viszonyokkal. Furcsa, a gyerekek lelkét olykor súlyosan megviselő légkört alakított ki az osztályban: a diákok egy részét túl közel engedte magához, a többieket mellőzte.

Ezekből az idézetekből láthatjuk, nincs szó pedofilbotrányról, és nincs szó szexuális visszaélésekről, hatalmi visszaélésről van szó, és lelki károk okozásáról, amik ugyanúgy meg tudnak nyomorítani egy életet. De ajánljuk, aki jobban akarja látni, mi történt, olvassa el a HVG és az Index cikkeit.

Itt ez az igen érzékeny ügy tehát, és van a Heti Válasz újságírója, Szőnyi Szilárd, aki már korábban is buzizásaival és liberálisozásaival vívott ki magának ismertséget. Amit pedig ő kommentárként az ügyhöz fűzött, minden újságíró és közéleti ember számára tanulsággal szolgál. Előbb olvass, aztán írj, és mielőtt előre eldöntöd, hogy a buzik vagy a liberálisok tehetnek róla, és megvéded kedvenceidet, tájékozódj és tudd meg az igazságot.

Szőnyi csütörtök délben ugyanis ahelyett, hogy elolvasta volna a cikkeket, sajátot írt. A saját cikke pedig így foglalható össze: nem az a baj, hogy pár gyerekkel valami rossz esett meg, hanem az, hogy beengedték a liberálisokat és a buzikat az egyház kötelékébe, ha ez nem történt volna meg, ilyen ügyek se lennének. A cikkben végig sorjázik a buzizás és a liberálisozás egy olyan ügy kapcsán, aminek ehhez semmi köze:

Az Isten szerelmére, ne egyetlen zaklatási ügy alapján ítéljük már meg az egyházat! Ettől függetlenül Pannonhalmán talán hamarabb felfigyelhettek volna a homoerotikus élményekről is verselő bencésre, baloldali, liberális lapok ünnepelt sztárjára.

(...)

Olyannyira, hogy az egyik legliberálisabbnak elkönyvelt bencésként bérelt helye volt a Beszélőben, a Magyar Narancsban, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban – az említett orgánumok interjúban szólították meg és/vagy közölték verseit –, kötete pedig a szintén balliberális műhelyként ismert Magvető Kiadónál jelent meg.

(...)

A Frenák Pál Társulat egyik darabjában, amelyben félmeztelen nők táncolnak a színpadon és férfiak váltanak csókot az amúgy is túlfűtött jelenetekben, szintén az ő verse hangzik el, de két művel hozzájárult a Krétakör Színház egyik produkciójához is.

(...)

Az értékelések szerint ugyanis azért is győzhettek ilyen magas, 62 százalékos arányban a homoszexuális párok házasságát támogatók, mert a korábbi évtizedek pedofilbotrányainak eltusolása után azzal büntették egyházukat a hívek, hogy még ebben az alapvető bioetikai kérdésben sem hallgattak a katolikus tanításra. A tét tehát messze nem „csupán” néhány kamaszfiú vagy -lány lelkivilága, bár az sem lebecsülendő, hanem az egyház hitelessége, következésképp – „Növeli, ki elfödi a bajt” jeligére – akár a következő nemzedékek hite, reménye, szeretete.

De Szőnyi még ezen is túltesz és elköveti azt, ami egy médiamunkástól etikailag a legvállalhatatlanabb dolog: leírja az elkövető nevét, ezt pedig azzal indokolja, hogy kommentekben megjelent, akkor meg miért ne lehetne. Például pont azért nem lehet, hogy ne terjedjenek olyan rágalmak, mint amik Szőnyi cikkében is alaptalanul sorjáznak. Szőnyi pedofilnak nevez egy embert, aki nem az, és elsőként a sajtóban nyilvánosságra hozza a nevét.

Egyszerűen teljesen elképesztő az, ahogy az áldozatokkal, a cselekménnyel nem is törődve, Szőnyi felépíti saját világát, és ebbe beilleszti ezt az ügyet is. A saját ellenségképei, úgy tűnik, olyan erősen uralják a világát, hogy akkor se tud elvonatkoztatni ezektől, ha valójában semmi közük nincsen az esethez, és egy, az általa felrótt bűnöket el nem követő embert magabiztosan rak bele a pedofil buzi liberális képébe, hogy az egyházat megvédhesse, és hogy igazolja magát.

A cikk extra része pedig az a bekezdés, aminél önfelmentőbb, szégyenteljesebb szörnyűséget nem olvastam a magyar sajtóban. Főleg, hogy a cikk kontextusában ez azt jelenti, Szőnyi csak a liberális és buzi pedofilok elleni fellépést erőlteti:

Magam is ismerek olyan, gyermekekkel is foglalkozó egyházi intézményt, ahol alapos a gyanú: az oda bejáratos – egyébként nagyszerű – pap nem csupán atyai kedvességből ülteti néha az ölébe vagy simogatja meg a kisfiúkat, kislányokat. Szóvá tenni az ügyet, akár neki, akár a felettesének azonban roppant kínos, hiszen kézzelfogható bizonyíték sokszor nincs, és senki sem szeretne ártatlanul meghurcolni valakit, aki esetleg maga is szenved „illetlen” vágyaitól, és alkalmasint sokat is tesz a leküzdésükre.

Gyakorlatilag tehát nagy egyházvédelmi hadjárata során ő maga mártja be az egyházat, de ugyanazzal a huszárvágással azt is állítja, szemet kell hunyni ezen szörnyűségek fölött.

Egy önmagának ellentmondó és végtelenül káros szöveget sikerült hát kanyarítania, amelyben pedofíliával vádol egy embert, aki legjobb tudásunk szerint nem követte el ezeket a bűnöket, pusztán azért, hogy lejárathassa saját ősellenségeit, a liberálisokat és a homoszexuálisokat. Majd pedig valós pedofil esetekre utal szemérmesen, amelyek jelentőségét azonban elbagatellizálja.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!