Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Közmunkából szolgasorba: olcsó munkaerő állami kényszerrel a nemzeti burzsoázia szolgálatában

Közmunkából szolgasorba: olcsó munkaerő állami kényszerrel a nemzeti burzsoázia szolgálatában

Büttl Ferenc
Tetszik
0
2015. június 24. szerda, 2:06
munka gazdaság baloldal tőke közmunka oligarchák

Magyarország polgárai 1989/90-ben több évtizednyi állampárti diktatúra és központosított tervgazdaság után hitet tettek a demokrácia és a piacgazdaság mellett. Túlzás lenne azt állítani, hogy jól sikerült ez a projekt. Mind a demokrácia, mind a piacgazdaság hazai verziója számos kritikával illethető, számtalan kívánnivalót hagy maga után. Az elméleti problémák és a gyakorlati működési nehézségek okozta elégedetlenség 2010-ben a Fidesz-KDNP földcsuszamlásszerű győzelmében és a második Orbán-kormány programjában csúcsosodott ki. A kétharmad jelentése és jelentősége sokkal több a Gyurcsány-féle MSZP bukásánál: a 2010-es Fidesz-KDNP kétharmad a rendszerváltás utáni évtizedekben felépült hazai demokrácia és piacgazdaság modell válságát és igen erős társadalmi elutasítását mutatta meg.

41832.jpg

A második Orbán-kormány ennek szellemében szorította sarokba a külföldi tulajdonban lévő multikat, osztotta újra a piacokat és hozta helyzetbe a hazai (névleg, hiszen valójában nem tekinthetünk el a politikai tőkétől, a kormánypárthoz való viszony meghatározó abban, ki tud gazdasági tőkéhez jutni) közép- és felsőbb osztályt, akik a rendszerváltás vélt és valós vesztesei (a birtokon belülre került külföldi tulajdonosokkal szemben). A 2010-es jobboldali győzelem a „félrecsúszott” rendszerváltás kijavításának az ígérete volt. A hazai hatalomátmentők és szövetségesük, a külföldi tőke megregulázásának, erőforrásaik (piacaik és jövedelmük) részben vagy egészben való újraelosztásának ígérete azok között, akik le- és kimaradtak a 80-as évek végi, 90-es évek eleji nagy osztozkodásból. Az úgynevezett szabadságharc fő csapásiránya tehát a hazai gazdaság „visszafoglalása” és egy Fideszhez hű nemzeti tőkésosztály létrehozása, megerősítése múlt és jelen időben egyaránt.

Ez az eszmei alapja a Nemzeti Dohányboltoknak, a közműszolgáltatók állami közműbe szervezésének, a tankönyvpiac államosításának és magyar bankrendszer létrehozásának egyaránt (a sor folytatható). Az államtól függő (közpénzeken hízó) hazai burzsoázia kistafírozásába nem fér bele az elesettek felemelése. Sőt. A hazai munkásosztály kizsákmányolását elősegítő jogszabályok (új munka törvénykönyve), a munkanélküliek közmunka-rabszolságba taszítása, a szociális és közösségi szektorból kivont források, vagy akár a magas jövedelműeknek kedvező adórendszer mind a hazai tőkésosztály megerősítését szolgálja – nem pusztán a külföldi tőkések (és szövetségeseik) ellenében, de a hazai elnyomható és kizsákmányolható társadalmi csoportok kárára is.

Így a Fidesz érában a leszakadó társadalmi csoportok politikai partvonalon kívülre kerülése nem oka, hanem következménye a leszakadás helyett felkapaszkodni vágyó középosztály és a nemzetközi mértékben is mérhető módon gazdagodni akaró elit, valamint az elmúlt húsz év nyertesei  közötti kíméletlen hatalmi harcnak.

Hogy mi mindenre képes a rezsim annak érdekében, hogy ebben a küzdelemben a saját társadalmi bázisát, szavazóit, ha tetszik, klientúráját segítse, azt jól példázza a következő, jelenleg napirenden lévő, munkaerő-piacot érintő törvényjavaslat.

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról hangzatos címet viselő törvényjavaslat két fontos elemet tartalmaz:

  • A közmunkások számára úgy teszi erősen ajánlottá az egyszerűsített munkavállalás keretében felajánlott idénymunka elfogadását, hogy annak elutasítása esetén a munkakeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból.
  • Az idénymunkát elvállalókat kiszolgáltatott helyzetbe hozza, mert ha felmondanak, vagy munkaviszonyuk közös megegyezéssel szűnik meg, megint csak három hónapra kizárják őket a közfoglalkoztatás rendszeréből.*

Az első elem szükségességét Lázár János, majd később az illetékes államtitkár is úgy indokolta, hogy a közfoglalkoztatási program „túl” sikeres, a közfoglalkoztatottaknak nem fűlik a foguk a mezőgazdasági és egyéb (jellemzően vendéglátás, turizmus) idénymunkák elvállalásához, és ezt orvosolandó a munkaadók érdekeinek védelmében kell egyfajta tervgazdaságszerű közvetítő rendszert (lásd a törvényjavaslat) és munkakényszert kialakítani. Tehát a kormány a munkaerő-piaci (részpiaci) hiányt szeretné (akarja) megszűntetni szabályozással, méghozzá egyfajta utasításos-vezényléses módszer bevezetésével. Felmerül a kérdés, hogy miért nem bízza a kormány a hiány megszűntetését a piacra? Tudniillik elemi közgazdasági ismeret, hogy hiány (túlkereslet) esetén az ár (ez esetben a munkabérek) emelkedése a kínált mennyiség növekedését (közben a keresett mennyiség csökkenését) idézi elő, mely mozgás végpontja a korábbinál magasabb ár (bér) mellett beálló piaci egyensúly.

Nyilván így is lehetne. De ha a piacra bízná, akkor ki/kik tudnák megfizetni a szükségszerűen emelkedő, magasabb idénymunkás béreket? Pontosan azok a külföldi tulajdonú vállalkozások, akik nagyobb versenyképességük okán (technológia) a magasabb bérek mellett is működőképesek. A magyar kis- és törpebirtokos gazdaságok, a hazai szolgáltató kis- és közepes vállalkozások nem. A hazai tőke helyzetbe hozásának szándéka, ráadásul olyan eszközzel, amely kiválóan alkalmas arra, hogy a hazaiak között is szelektáljon (baráti/nem baráti alapon) egyértelmű. A harc kíméletlenségét és/vagy a küzdő felek (ez esetben a kormány, de ne legyenek illúzióink) érzéketlenségét az mutatja, hogy mindeközben tízezrek fosztódnak meg attól a plusztól, amit a piacon kialakuló magasabb bérszint jelentene havonta maguk és családjuk számára. Az idénymunkás munkahely elhagyásának szankcionálása erősen kiszolgáltatja a volt közfoglalkoztatottat új (hazai) piaci gazdájának. Az Orbán-kormány versenyképes technológia és tudás helyett cselédeket, zselléreket ad a mezőgazdasági, építőipari vállalkozások, a turizmusban és a vendéglátásban tevékenykedő hazai kis- és középvállalatoknak számára. Nem számít, mert ők nem számítanak. Az számít, hogy a hazai tőke versenyképes maradhasson, ehhez pedig az kell, hogy vezényszóra és nyomott áron álljon rendelkezésre ezer és ezer munkáskéz, ha kell.

Lesz még erős hazai tőkés középosztály, ha beledöglünk is!

 

*  Ez a rész látszólag minden munkavállalót érint, de normál esetben a három hónapos kizárás semmit sem jelent, mert éppen fedi a három hónapos álláskeresési járadék jogosultságot. Ellenben az idénymunkát elvállaló, de eleddig közfoglalkoztatottak számára, akiknek státusa felfüggesztésre kerül az idénymunka időtartamára, lehetetlenné (erősen szankcionálttá) teszi a munkahely önkéntes elhagyását.

munka gazdaság baloldal tőke közmunka oligarchák Büttl Ferenc 2015. 06. 24. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
  • Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon
  • Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába
  • Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr477568858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard