Bár a Sziriza programjában jó ideje nem szerepel az euróból való kilépés, a párt balszárnyán régóta fontolgatják ezt a lehetőséget. Ezt az álláspontot képviseli Kosztasz Lapavitszasz nemzetközileg is elismert közgazdász, január óta a párt parlamenti képviselője, aki már 2011 óta a monetáris unióból való kilépést szorgalmazza, és a Grexit opciója mellett érvelt a Le Monde Diplomatique júliusi számában is, ennek a szövegnek fordítását közöljük.

A görög csőd és a Gazdasági és Monetáris Unióból (GMU) való kilépés perspektívája már 2010-ben felmerült. Gazdaságelméleti szempontból a probléma kristálytiszta: egy gyenge gazdaság, amelyet súlyos intézményes hibák jellemeznek, csatlakozik egy szerkezetileg diszfunkcionális monetáris unióhoz. Nemcsak egy erős, hanem természettől fogva problematikus pénznemet kezd el használni. A végkifejlet kétesélyes: ha a GMU-t nem reformálják meg mélységében, Görögországnak fel kell készülni a csődre és a kilépésre.

Az euró diszfunkcionalitása alapvetően abból következik, hogy a német belpolitika a munkabérek csökkentését célozza, ez tette lehetővé Berlin számára, hogy növelje versenyképességi előnyét, és az Unió első számú hitelezőjévé váljon. Ezzel a politikával Németország a saját keresletét nyomta vissza, hogy nagyobb részt harapjon a külföldről származó vagyonból, ennek a stratégiának a német lakosság itta meg a levét, de a nagy exportőrök és a bankok profitáltak belőle.

A többi tagállam számára a német választás épp ellenkező hatással járt: a deficitek és a kölcsönök megemelkedésével. Itt van elásva a GMU alapvető egyensúlyproblémája, amit a 2000-s évtized elején az olcsó likviditás még elfedhetett; ez könnyítette meg a fogyasztást, és az építőiparba való befektetéseket. De a 2007-9-es válság a felszínre hozta a problémát, és az eurózóna kisiklását idézte elő. A zóna legfontosabb versenyképességi visszaesését produkáló Görögország bizonyult a régió legsérülékenyebb országának. Hamarosan csillagászati, 300 milliárd eurós adóssággal találta magát szembe, a folyó fizetési mérlegben és a költségvetésben is gigantikus hiányokkal: mindkét esetben a GDP 15%-nak értékében. Egy erős deviza épp tönkretett egy gyenge gazdaságot.  

Görögország sorsa azonban 2010 után pecsételődött meg, amikor az Európai Unió a megszorításokat jelölte ki problémáinak fő megoldásaként. Mi volt a recept? A bérek megkurtítása, a költségvetés visszavágása, adóemelés, a piacnak kedvező reformok és a szigor intézményesítése, elsősorban a « six-pack » és a « two-pack » révén [A hatos és a kettes jogszabálycsomag szorosabb ellenőrzést biztosít az eurózóna országainak költségvetése felett az uniós intézmények számára. KM]

A szűken vett német nézőpontból a megszorításoknak van egy olyan előnye, hogy a kiigazítás költségeit a deficitet termelő országok viselik, miközben a nagy bankok és exportőrök érdekei nem sérülnek. A jelenlegi német vezetés elképzelése, úgy tűnik, az, hogy a megszorítások bebetonozhatják az Unión belüli domináns pozíciójukat. A GMU szempontjából nézve viszont egy ilyen politika lenyomja a keresletet, és összepréseli a gazdaságot, anélkül, hogy a deficites országok számára lehetővé tenné, hogy a mérlegek pozitívba forduljanak, és így az adósság törlesztését is. Ez a leghatékonyabb módja a GMU középtávú bedöntésének. Végezetül, görög nézőpontból a megszorítások katasztrofális hatást érnek el, mert a gazdasági aktivitás és a jövedelmek csökkenése bezárja az országot egy gyenge növekedésű pályára, masszív munkanélküliséggel és a gigantikus adóssággal. A német politika a GMU kudarcához vezet, de Görögországot még jóval előbb szétrombolja.

Határozottság és elszántság

A 2015. január 25-én megválasztott Sziriza-kormány jóideje felmérte már az európai politikák következményeit. A hatalomra kerülését követő hat hónapban megpróbálta elérni a megszorítások végét, az adósság részleges elengedését, illetve egy olyan befektetési program elindítását, amely újradinamizálhatta volna a gazdaságot. Nehéz lenne kegyetlenebb választ elképzelni annál, mint amelyet a hitelezők adtak júniusban: Görögország elsődleges költségvetési többletének 2015-ben 1%-nak kell lennie, 2016-ban 2%-nak, 2017-ben pedig 3%-nak, a következő években 3,75%-nak. Szó sincs az adósság minimális elengedéséről sem, sem komolyan vehető befektetési programról. Röviden, a legszigorúbb megszorítások ráadásul hosszú éveken át.

Egy ilyen kontextusban Görögország jövője elég sötétnek tűnik. A következő öt év átlagnövekedése 2% körüli lehet, meredek ingadozásokkal. A munkanélküliség feltehetően nagyon magas marad, miközben a társadalom jelentős csoportjainak esetében 30%-kal csökkent jövedelmek újbóli emelkedése nem valószínűsíthető. A már így is elöregedett, az eladósodottság miatt megtépázott lakosság arra kényszerülne, hogy végignézze, hogyan emigrál – főleg a legjobban képzett – fiatalok tömege. Könnyen elképzelhető, milyen geopolitikailag törékeny szituációt eredményezhet egy ilyen forgatókönyv: Athén hamarosan történelmi jelentéktelenségbe süllyedne.

Ha az EU továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket a politikákat kikényszerítse, az ország túlélését csak a csőd, és a GMU-ból való kilépés biztosíthatja, ez lehet az első lépés a görög termelői szektor újraélesztése, a beruházások élénkítése és a jóléti állam restaurációja felé. Görögország ekképp kiszabadulhatna az euró csapdájából, és elindulhatna a társadalmi transzformáció útján, amelyet a gazdasági növekedés és a javak redisztribúciója jellemezne. Egy ilyen ambíció, magától értetődően nagy hatalmú ellenfelekkel kerülne szembe, az országon belül éppúgy, mint Európában. Épp ezért alapfeltétele a határozottság és az elszántság, akárcsak a lakosság támogatása.

Az egyetlen politikai erő, amely erre a pályára állíthatná az országot, a Sziriza. A párt hivatalos álláspontja régóta az, hogy végbevihetők radikális változások a GMU elhagyása nélkül. De a hitelezők rugalmatlansága arra indította a pártot és a választókat is, hogy átértékeljék ezt az ítéletet. Az az elképzelés, hogy a hitelezők zsarolása afelé vezet, hogy komolyan számolnunk kell az államcsőd és az euróból való kilépés lehetőségével egyre népszerűbb a dolgozók, a szegények és az alsó középosztály soraiban.

A társadalom felső rétegeinek erőteljes ellenállása várható, ők ugyanis ez ideáig nagyrészt sérelmek nélkül vészelték át a válságot. Úgy érzik, hogy érdekeiket jobbra az Új Demokrácia, balközépen a Paszok (a hatalmon évtizedeken osztozó két párt) – középen pedig a To Potami védi, amely a közelmúltban került fel a politikai térképre bőkezű pénzügyi támogatóinak köszönhetően. Az elitnek minimális víziója sincs az ország jövőjéről, megelégszik azzal, hogy megvalósítsa a hitelezők előírásait. Az euróval összefüggő társadalmi megosztottság élesen megmutatkozott a válság során, és ezek a feszültségek döntőek lesznek a most következő időszakban.

A GMU-ból való kilépés tehát korántsem lesz fáklyás menet. De a történelem és a monetáris elmélet lehetővé teszi, hogy nagy vonalakban felrajzoljunk egy stratégiát, amelyet a következőképpen foglalható össze.

Átmenetileg magas árat kell fizetni

Először is Athén felfüggeszti a részvételét a GMU-ban, anélkül, hogy visszaadná uniós tagságát. …Görögország megszakítja adósságának visszafizetését a külföldi hitelezők felé, azaz elsősorban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) felé. Az ország úgyis dönthetne, hogy a magánhitelezők felé nem jelent fizetésképtelenséget, ami megkönnyíthetné majd későbbi visszatérését a piacokra. Athén nemzetközi konferenciát ajánl, hogy elérje a hitelek átütemezését, ideértve az IMF felé érvényes tartozásait. A kormány megkísérli a törlesztést az összes hazai szereplő felé.

Az ország visszaveszi az ellenőrzést a központi bankja felett, ez kilép az Eurórendszerből, de továbbra is bennmarad a Központi Bankok európai rendszerében. A bankrendszert államosítja, és új, egészséges intézmények jönnek létre. Az állam megszervezi az átütemezést a nehézségekkel küzdő cégek és magánemberek hitelei esetében is (az utóbbiak főleg az ingatlanokkal kapcsolatban), melyek összege sokat nőtt a válság alatt, és már túl van a 100 milliárd eurón. Tőkekorlátozásokat vezet be, akárcsak az Európai Unió 2013-ban Cipruson, de a betétek megadóztatása nélkül, ezeket egy az egy arányban drachmává számítják át, akárcsak a görög törvények alapján létrejött kölcsönszerződéseket.

Az új drachma leértékelődik, valószínűleg nagyon, az első hetekben, majd stabilizálódik néhány hónappal később, az eredeti értékénél 10-20 %-kal alacsonyabb szinten... Az empirikus kutatások szerint a hatás pozitív lesz a termelésre és a foglalkoztatásra, míg az infláció csak szerény mértékben nőne.

A társadalom legsérülékenyebb csoportjainak alapvető termékekkel való ellátása – ez elsősorban a benzin, élelem és gyógyszerek – prioritásként kezelendő. Némi előkészítéssel megelőzhető lenne a jegyrendszer bevezetése.

Senki sem tagadja, hogy az euróból való kilépés jelentős társadalmi árral járna, elsősorban a kezdetekkor. De egy átmeneti megpróbáltatásról lenne szó, és ez nem igazolhatja, hogy az egész ország elfogadja azokat a megszorításokat, amelyeket a GMU-n belül maradása megkövetel.

Ez a néhány hónapos kiigazítási időszak feltehetően recessziót eredményezne. Az ország ezt követően számíthatna a növekedés beindulására, a korábban összepréselt belső kereslet felszabadítása okán, és azoknak a forrásoknak hála, amelyeket a megszorítások addig naftalinba csomagoltak: dolgozók, üzemek, infrastruktúra. Ezen az alapon lehetővé válna, hogy Görögország megreformálja a gazdaságát és a társadalmát, többek között úgy, hogy a szolgáltatások túlsúlya felől az ipari és mezőgazdasági tevékenység irányába mozdulna. Miután visszaállt az ország monetáris szuverenitása és a likviditás előteremtésének lehetősége, a csőd és a GMU-ból való kilépés lehetővé tenné Athén számára, hogy ilyen mély átalakításokba kezdjen. Az ország költségvetési szabadsága is nőne, ami lehetségessé tenné a közösségi beruházások újraindítását és a magánszektor támogatását.   

Természetesen meg kellene védenünk az új árfolyamot, de a mozgósított erőforrásokat össze sem lehetne hasonlítani a GMU által jelentett kényszerzubbonnyal. …

Jelenleg a megszorítások terhe elsősorban az alkalmazottak, a nyugdíjasok, a szegények és az alsó középosztály „vállain” nyugszik. Egy baloldali kormány arra is felhasználná az euróból való kilépés lehetőségét, hogy a terhet jobb kondícióban lévő vállakra helyezze, és átrendezze az országon belüli erőviszonyokat.

Kétségkívül ez az epizód csökkentené a lakosság vásárlóerejét az importtermékek drágulása miatt. De ugyanígy csökkenne az ingatlanhitelek és más kölcsönök reálértéke. A gazdasági aktivitás újraindulása kedvezne a dolgozóknak, a munkahelyek teremtésével és a bérek fokozatos emelkedésével. A kormányzati politikák a nemzeti jövedelem újraelosztását tennék lehetővé, javítva a legszegényebbek helyzetén. A piac felélénkülése segítene a kis- és középvállalkozásoknak is.

Kis ország, nagy felelősség

A vesztesek körében találnánk a bankokat és a nagyvállalati vezetőket, akik évtizedeken át irányították az országot, míg romlásba nem vitték. Továbbá az európai hitelezőket, először is az EKB-t, amelynek kitettsége az ELA-ban (Emergency Liquidity Assistance, Sürgősségi Likviditási Segítség) több, mint 90 milliárd euró.

Görögország ma válaszúton áll: a gazdasága összeomlott, a társadalma szenved, intézményei dülöngélnek és geopolitikai pozíciója évtizedek óta nem volt ennyire rossz. A válságban lévő Európa szívében is kiválik saját elitének nyilvánvaló kudarcával. Azok a társadalmi erők, amelyek képesek lennének arra, hogy előrevigyék az országot, felrázzák tompultságából, a társadalmi piramis alján találhatóak; ők a Sziriza támogatói. Épp ezért életbevágó, hogy a párt megragadja ezt a történelmi lehetőséget.

A GMU-be való belépés jelentős tévedésnek bizonyult az ország részéről. De Athén számára egy másik út is nyitva áll. Ezzel még Európát is segíthetné abban, hogy egy toxikus monetáris rendszertől megszabaduljon, amelyet csak a hatalomban lévő politikai és gazdasági elitek támogatása tart életben. Görögországgal gyakran megesett, hogy saját méretén túlmutató történelmi szerepet vállalt, úgy tűnik, ez a lehetőség ismét rendelkezésére áll.