A szociáldemokráciának az emberekért kellene fellépnie, de az SPD (Németországi Szociáldemokrata Párt) a görög válságra, az ukrajnai konfliktusra és a menekülthullámrra adott válaszával csődöt mondott – írja nyílt levelében Yascha Mounk, a Harvard Egyetem tanára, aki ezzel együtt ki is lépett a pártból.

Mounk (Sigmar Gabriel pártelnökhöz és kancellár-helyetteshez címzett) levelét a Die Zeit hozta le. Ebben azt írja, hogy elkötelezett szociáldemokrataként már 13 évesen belépett a müncheni SPD-be, holott csak 14 évesen szabadott volna (így a jelentkezési lapján 1981-et írt születési évének 1982 helyett). Azóta voltak ugyan vitái a párt tagságával, de alapvetően nem bánta meg, hogy belépett. Idáig.

Az elmúlt hetek történései után annyira elidegenedett a pártjától, hogy minden reményt feladott azzal kapcsolatban, hogy ay SPD a közeljövőben ténylegesen szociáldemokrata értékekért lépjen fel.

Mint írja, a német szocdemeknek nincs víziójuk, csak rövidtávú szociálpolitikai célokért tudnak fellépni, mint a minimálbér bevezetése, amelyek fontosak ugyan – de nem elegendőek, ha egy pártnak nincs elképzelése arról, milyen szociális államot is szeretne.

Ráadásul a párt (papíron ugyan) kiáll egy csomó fontos szabadságjogért, de harcolni már nem képes értük – pedig a melegházasság esetében a társadalom többsége még támogatná is ezt a fajta fellépést. De nem, az SPD inkább nem lép semmit.

Elveszett az emberi oldal

A legmeghatározóbb számára viszont az volt, hogy a párt, úgy tűnik, elfeledkezett a legrégebbi és legalapvetőbb szociáldemokrata értékek egyikéről: arról, hogy az emberek érdekeiért harcol, függetlenül attól, hogy azok németek, görögök, ukránok vagy szírek.

A nagykoalíció pont akkor szigorított a menedékjogi szabályozáson, amikor sok menedékkérővel eleve embertelenül bánnak Európában. Amikor neonácik menekülttáborokat gyújtanak fel. Amikor a papír nélküli embereket nem hajlandók ellátni a kórházak, még akkor se, ha súlyos betegek. Ráadásul az SPD bűnözőkként tekint azokra az emberekre, akik minden pénzüket csempészeknek adták, hogy kilométerek ezreit gyalogolva biztonságban eljussanak Európába.

Azok a szociáldemokraták, akik annak idején a fasizmus és a nácizmus elleni fellépésük miatt voltak kénytelenek elhagyni a hazájukat, ma forognának sírjaikban.

Az is rendkívül zavaró, mennyire együgyűek a szociáldemokraták, amikor a háborúk civil áldozatairól van szó: hiába halt meg kb. ötezer civil  az elmúlt másfél évben Ukrajnában, nem mutatják jelét annak, hogy érdekelné őket. A szocdem Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter legalább azt tudomásul veszi, hogy Putyin egy agresszor, még ha a krízisre a megoldást úgy keresné, hogy közben nem konfrontálódna az orosz vezetéssel. Párttársai viszont, köztük Helmut Schmidt és Gerhard Schröder, egykori kancellárok, csak elbagatellizálják a Krím annektálását, a párttagság pedig a nagy Amerika-ellenessége miatt, még hajlamos is néha az oroszok pártját fogni.

A Deutsche Bank a fontos, nem a görög nyugdíjas

A legnagyobb csalódást viszont a görögökkel szembeni szolidaritás teljes hiánya okozta neki. Ahelyett, hogy a párt vezetői azt nézték volna, hogyan lehet a görögök terhein enyhíteni, beálltak Merkelék mögé, és keményen a görögöket hibáztatták mindenért. Ahelyett, hogy végiggondolták volna, mit ír Joseph Stiglitz, Jeffrey Sachs vagy Thomas Piketty a görög helyzetről, az SPD csak a magasba emelte a mutatóujját, és azt magyarázta, jó lenne, ha a görögök végre egészségesre spórolnák magukat.

Az nem érdekli őket, hogy a mostani egyezség nem fogja se az eurózóna problémáit megoldani, se azt lehetővé tenni, hogy fenntartható szintre jusson valamikor a görögök adóssága.

„Részt vettetek abban, hogy egy közös, demokratikus, szociálisan szolidáris Európa utolsó reménye is elpusztuljon. Az SPD látszólag arra van ráállva, hogy rövid távon megmentse a „mi” pénzünket. Sokat elárul, hogy sokkal fontosabb nekünk a Deutsche Bank mérlege, mint egy görög munkás bankszámlája.”

Az eurócsoport friss döntésével végleg befellegzett az európai nemzetállamok egyre szorosabb uniójának. Az SPD a nacionalistán gondolkodó néposztályok állítólagos erejétől félve úgy döntött, bever még egy szöget egy internacionalista gondolat koporsójába – szól az indoklása, miért mond le a párttagságról.

Bár Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter most eléggé jól szerepel a közvéleménykutatásokon, amiért megszívatta a görögöket, a német értelmiség nagyon nem örül a jelenlegi helyzetnek. Wolfgang Münchau gazdasági újságíró például azt írta a Spiegelben az eurócsoport döntéséről: „Ez egy ellenséges, külföldi hatalom programja. Ettől a grexit maximum időben kitolódik, de megakadályozni távolról sem sikerült még. Mindössze annyi történt, hogy a grexit költségei mindenki számára megnőnek. A németek most már nem csak nyolcvan-kilencven milliárd eurót kockáztatnak, hanem még húsz milliárddal többet. (...) Az európai demokrácia számára ez egy szomorú hétvége volt.”

Mindehhez még hozzátehetjük, hogy távolról sem csak a német szocdemeknek vannak problémáik azzal, mit kezdjenek a szociáldemokrata hagyománnyal. Per pillanat Magyarországon se látni, hogy a nagy baloldali pártoknak lenne valamiféle progresszív víziójuk. Az, hogy kritizálják Orbánék szociális politikáját, hogy azt mondják, stadionok helyett az oktatásba kellene invesztálni, hogy átnevezik magukat fészbukon Rikárdóvá és szivárványszínűre változtatják a profilképüket, mind szép gesztusok, de távolról sem elegendőek, főleg ha azzal áltatják a választóikat, hogy baloldali politikát csinálnak.