Van egy bűncselekmény: egy szegedi férfi brutálisan megvert egy szegedi lányt, illetve bántalmazta barátját és testvérét, mert a barátot bevándorlónak nézte, és azt kiabálta: „takarodj az országból!” Az elkövetőt, S. Vilmost azóta őrizetbe vette a rendőrség, és gyűlölet-bűncselekménnyel vádolta meg. Az ügy egyszerű, de mint oly sokszor, a sajtóban elkezdődik a mismásolás, a szar szétkenése, és ebbe olyan népszerű publicisták is belekeverednek, mint a cinkes Gazda Albert.

Szóval tisztázzunk pár dolgot.

1. Soha nem az áldozat a hibás!

Úgy tűnik, nem lehet elégszer elmondani, bármilyen erőszakos bűncselekményről is beszéljünk, az áldozat sosem hibás. Hiába viselt rövid szoknyát, hiába tartjuk provokatívnak a véleménynyilvánítását, hiába nem értünk egyet vele, hiába nem tetszik a bőrszíne, nincs olyan ok, amely legitimálná az erőszak elkövetését. Nincs olyan körülmény – a feléd repülő ököl kivédésén túl – amelyik okéssá tenné az erőszakot. Az, hogy a Délmagyar és nyomában több pesti médium, köztük a Cink arról kezdett el spekulálni, hogy a megvert lány kubai származású barátja már korábban összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, hogy valamikor 2009-ben gázpisztolyos balhéba keveredett, nem tesz mást, mint megpróbálja átkenni a felelősséget az áldozatra.

Csakhogy mindezek a híresztelések – jöjjenek bár rosszhiszeműségből, vagy az „egyrészt-másrészt” álnaiv objektivizmusából – nem mentik fel a támadót, nem magyarázzák meg a tettét, nem legitimálják a gyűlöletet. Ezek olyan tettek, amely soha, semmilyen körülmények között nincsenek rendben, ahogy az áldozathibáztatás sincs, mert automatikusan az elkövető mosdatását eredményezi, közvetetten pedig az elkövetett gyűlölet-bűncselekmény súlyának relativizálását.

2. Nem a személyiség, a tett számít

A Délmagyar portálon, és annak nyomán a Cinken hétfőn egy rövid nyílt levél jelent meg, melyben az elkövető ismerősei, barátai állnak ki S. Vilmos mellett:

Mi Vilit ismerjük. Olyannak ismerjük, aki nem rasszista és nem ver véresre ártatlan nőket. Vili segítőkész, sportszerű és az jellemző rá, hogy megvédi a gyengébbeket, nem pedig az, hogy rájuk támad. Mindannyian azt reméljük, minél előbb kiderül a teljes igazság. Addig is megilleti őt, ahogy mindenki mást, az ártatlanság vélelme.

Túl azon, hogy a megfogalmazás megint azt sejteti, valami más van a dolog mögött, és ezzel megint szétkeni a felelősséget elkövető és tettes között, a levél az elkövető nyájas személyiségére is apellál. Ami teljesen legitim a levél aláíróinak szemszögéből, senki nem kérdőjelezi meg őszinteségüket, de S. Vilmos karakterológiája irreleváns az ügy szempontjából. A bíróságnak és a társadalomnak nem az elkövető személyiségéről kell ítéletet mondania, hanem tetteiről. Még egy szentéletű embertől sem fogadjuk el, hogy idegengyűlölő felkiáltásokkal ütlegelni kezdjen bárkit is.

Valóban, S. Vilmost megilleti az ártatlanság vélelme, ám kár lenne, ha az ártatlanság vélelmét újfent a felelősség relativizálására használnánk. Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy egyetlen gyanúsítottat sem büntethet az állam csak úgy hasraütésszerűen. Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy mielőtt egy gyanúsítottra kiszabnak egy büntetést, a vádlónak (jelen esetben az államnak) gyanún felül bizonyítania kell a bűnösségét, és a vádlottnak a bizonyítási folyamat egésze alatt lehetőséget kell adni a védekezésre. Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy a bizonyítás terhe a vádló feladata: nem a vádlottnak kell bizonyítania ártatlanságát, hanem a vádlónak a bűnösséget.

Az ártatlanság vélelme azonban nem jelenti azt, hogy amögé bújva elkezdhetünk besározni mindenkit, aki csak a kezünk ügyébe kerül. Nem jelenti azt, hogy elkezdhetjük hibáztatni az áldozatot. Mert bármit is dönt a bíróság S. Vilmossal kapcsolatban, egy dolgot biztosan tudunk: Tímeát és két kísérőjét megverték, bántalmazták, és ezért nem ők a felelősek!

Ezt bizonyítják a bíróság beszámolói is. Az eset egyszerű, ezt kell majd az ügyészségnek bizonyítania, és Gazda Albert sejtetésével ellentétben, bizonyára kiderül az igazság.

A bírósági beszámolóból kiderül, hogy a börtönőrnek nem tetszett az egyik egyetemista sötét bőrszíne. Trágár szavakat kezdett kiabálni a fiú felé, "büdös bevándorlónak” nevezte. A fiú nem hagyta annyiban a dolgot, válaszolt. Elmondta, hogy magyarnak érzi magát – a szerdai ügyészségi sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy szó szerint azt mondta: Jobban beszélek magyarul, mint ti. A börtönőr nem állt le, tovább szidta az egyetemistát, legalább még egyszer elmondta, hogy a vele szemben álló fiú egy "büdös bevándorló" - írja az Origo a bírósági ügyismertetésre hivatkozva. 

A börtönőr ezután leöntötte a lányt sörrel, majd a fiatalok megpróbáltak elmenni, kilépni a konfliktusból. Ezután pedig a bírósági ügyirat szerint az alábbi történt:

A börtönőr utánuk ment, tovább szidta a félvér fiút a származása miatt. Azután végül nem őt, hanem a fiú barátját ütötte meg először. Az előzetes letartóztatás indoklásából kiderül, hogy fejre célzott: az egyetemistát a szája környékén ütötte meg. Legalábbis ez szerepel a bírósági iratokban. A bántalmazó ezek után teljesen bepörgött, elkezdte ütni a lányt is, ököllel az arcát. Az nem derül ki  dokumentumból, hogy Tímea hogyan került az akkor már őrjöngő férfi ütőtávjába. Az elsőként megütött fiú és a lány földre került. Tímea arccsontja eltört.

Ha Gazda Albert ezt a mindenki számára elérhető bírósági leírást is beletette volna a szövegébe, vagy egyáltalán utánanézett volna a további tényeknek, fel sem merült volna benne olyan mondat, hogy “talán sose tudjuk meg, mi az igazság”. De talán megtalálta volna azt a mondatot is, amely az Index cikkében szerepel az aláírók levelében nem, hogy S. Vilmost korábban egyébként már elítélték hasonló jellegű bűncselekmény miatt, akkor egy év próbára bocsájtották, ez tavaly év végén járt le, ha már az áldozat multjával foglakozik. Újságíróként neki van felelőssége abban, hogy megtudja, mi az igazság, és azt közvetítse az emberek felé, a hiányos és egyoldalú cikkével pedig egy áldozat szavahihetőségét ingatja meg, és összeesküvés-elméleteket erősít meg, ahogy ez a kommentekben már el is indult, még ha nem is ez volt a szándéka.

Jámbor András és Pap Szilárd István