Lovasi András a minap a Mandinernek adott interjút, amelyben szóba került a melegházasság is. Lovasi nem ért egyet azzal, hogy a melegek is házasodhassanak, mert a házasság szerinte nem vicc. Komolyan?

Idézném az elmondottakat: „Szóval éljen mindenki boldogul, ahogy neki tetszik, de a házasságból ne csináljunk már viccet. Még a polgári esküvőt megértem, az amúgy is csak egy jogi aktus, bár nem gondolom, hogy például egy örökbe fogadott vagy háromszülős gyerek ugyanolyan esélyeket-mintákat kap, mint egy normális családban felnövő. De vannak országok, pl. Svédország, ahol a melegek egyházi esküvőt is köthetnek, ami szerintem teljes tévút.”

Abban egyetértek Lovasi Andrással, hogy ez a dolog egyáltalán nem vicces. Az emberek egyenlősége ugyanis halálosan komoly dolog, méghozzá szó szerint. Nem vicces például, hogy az LMBTQ fiatalok körében nagyságrendekkel magasabb az öngyilkosságok és az öngyilkossági kísérletek aránya, mint a heteroszexuális fiatalok között. Egyes kutatások szerint (lásd a linket) akár 30-40 százalékkal. Az sem vicc, hogy az LMBTQ emberek szexuális preferenciájuk miatt zaklatásnak, sőt nyílt erőszaknak vannak kitéve. Nem vicc, hogy emberekről szexuális preferenciájuk miatt, Magyarországon immár az Alaptörvény is kimondja, hogy másodrendű állampolgárok. Nem vicc, hogy Lovasi szerint egy örökbefogadott gyermekeket nevelő család nem „normális”.

Végül pedig a háromszülős megjegyzés egyáltalán nem is tudom, mire vonatkozik. Ha jól értem, az ő gyerekei már egy jó ideje például pontosan egy ilyen családban élnek (van ő, van a volt felesége és annak új partnere, és most jön be a képbe egy negyedik, az ő új felesége, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy üdvözöljem Lovasi Andrást a nem normálisok klubjában).

Az LMBTQ családok létező valósága sem vicc. Rengeteg azonos nemű pár él együtt komoly párkapcsolatban gyerekekkel vagy gyerekek nélkül, csakúgy mint heteroszexuális embertársaik.

Komoly dolog a család, akár elismerik hivatalosan, akár nem.

A hivatalosan el nem ismert, sőt társadalmilag, politikailag és jogilag megbélyegzett, nem létezőnek kikiáltott családok pedig még komolyabbak. Valahogy az embernek nem támad kedve harsányan nevetni azon, amikor egy gyereket azért nem vesznek fel egy iskolába, mert a szülei leszbikusok.

Én most egy Lovasi szerint is normális családban élek (megnyugodhat tehát kisfiam esélyeit illetően), de egy (Lovasi kategóriái szerint) „abnormálisban” nőttem fel.

Nem volt egyáltalán vicces, mint ahogy egyik család sem az – de pont az ilyen Lovasi féle vélemények, és az intoleráns társadalmi közeg miatt nehezebb volt, mint egy családnak lennie kellene. Nehezebb volt megélni. Nem vicc, hogy LMBTQ családban felnövőként coming outolni kell. Nem vicc, hogy bárkinek is coming outolni kell.

A coming out ugyanis azt feltételezi, hogy van valami velünk kapcsolatban, (ami egyébként természetes, amin semmit nem kellene szégyellnünk, mint például a saját vagy a szüleink szexuális irányultsága, de) amit mások nem tartanak normálisnak, elfogadhatónak, és amit ezért egy tettel (coming outtal) kell felvállalni. Pontosan az ilyen megszólalások piszkítják be a lehető legtermészetesebb érzelmeket, a szeretetet, amit két ember érez egymás iránt, vagy amit egy gyerek érez a szülei iránt.

Tudja kedves András – remélem nem baj, hogy így közvetlenül megszólítom – az LMBTQ emberek egyenjogúságáért küzdők azt szeretnék, hogy a szexualitás, a családi élet egyszer és mindenkorra magánügy legyen. Nem ők, nem mi politizáljuk a kérdést, hanem például Ön. Én egyáltalán nem tartom viccesnek, amikor a melegek egyenjogúságának ellenzői vádolják az emberek egyenlőségét követelőket azzal, hogy „kötelezővé akarják tenni nézeteiket”. Nem, a dolog éppen fordítva áll. Mi ugyanis azt szeretnénk, ha senki nem írná elő, mi a kötelező, hogy mi a normális párkapcsolat, mi a normális család. A helyzet az, kedves András, hogy senkit sem érne semmilyen hátrány, ha a melegek is házasodhatnának. Annyi történne, hogy sok embertársunk végre egyenlő jogokat élvezne velünk. És ennél kevés komolyabb dolog van a világon.

Ön Magyarország egyik legtehetségesebb előadója, generációk nőttek fel a dalain és fognak még felnőni rajtuk (például az én kisfiam már aludt el a Szőkített nő „coveremre”). A hírnév és tehetség együtt különösen nagy felelősséggel jár, hiszen Ön nem valami ócska médiabohóc. Jó lenne, ha bővebben kifejtené, hogy mit gondol állampolgári egyenlőségről, emberi jogokról, az LMBTQ emberekről. Mert ezek az odavetett mondatok rendkívül szomorúak.

Labanino Rafael

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni az LMBTQ emberek jogairól, támogass minket!