Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Egy tragédia margójára

Egy tragédia margójára

NavraLászló
Tetszik
0
2015. október 31. szombat, 16:39

Tegnap meghalt egy fiú, kb. velem egyidős volt, harmincas évei közepén ment el. Az előző lakásomban lakott a párjával és a három gyerekével, akik egy, három és öt évesek. Tulajdonosként tartottam velük kapcsolatot, hiszen az én lakásomban laktak.

flag_of_afghanistan_1880_1901_svg.png

Szerencsétlen sorsú ember volt. Ózdon született szegény családban, szülei már nem élnek, nem csak a mosónők halnak korán manapság. Ő maga tinédzser korában skinhead-szerű csávó lett, értve ez alatt, hogy a haverjaival nem kerülte a konfliktust a helyi romákkal. Ott ebbe belesodródni nyilván nem nehéz.

Persze amikor még bejelentkeztek albérletre gyerekek nélkül a párjával, erről semmit nem tudtam. Aztán amikor a telefonján észrevettem a horogkereszt háttérképet, rákérdeztem. Mondta, hogy ez a helyzet, és elmesélte a fiatalkorát. Beszélgettem vele néha rasszizmusról, nyilván tudta, hogy hol dolgozom, honnan jövök, és mit gondolok a világról (engem itthon a liberális jogvédő címkével illetnek). Azt is látta, hogy ha kell, próbálok segíteni nekik is, nem csak a bűnözőknek, cigányoknak, melegeknek vagy éppen menekülteknek.

Ha elmaradtak bérleti díjjal, nem balhéztam, ha nem tudták kifizetni a rezsit, kifizettem. Nem gyakran, de néha kellett. Ők gyerekeket neveltek, sokat dolgoztak, és mégsem haladtak egyről a kettőre, nekem meg ennyi belefért. Barátaik néha szintén segítségre szorultak. Egyik kollégájának várandós élettársa erdélyi magyar volt, és nem akartak nekik ingyen terhesgondozást biztosítani, merthogy nem magyar állampolgár az anya. Megfizetni pedig nehezen tudták volna az árát. Két telefonnal sikerült megoldani. Másik barátja egy körbetartozásos építési beruházásban vesztett egymilliót, ott levelet kellett írni – hogy célt ért-e, nem tudom.

Egyetlen alkalommal volt erősebb konfliktusunk, amikor a lenti szomszéd szólt a második évben, hogy részegen kart lendített a csávó, és antiszemita jelszavakat skandált. Akkor elmagyaráztam neki, hogy az nem zavar, ha nem tud fizetni, de akkor nem maradhat a lakásomban, ha ez még egyszer megtörténik. Bocsánatot kért tőlem is, a lenti szomszédtól is, többet nem volt balhéja, csak azzal a családdal, akik a házban drogoztak nyilvánosan, de az meg érthető.

Később egészen megszelídült. Például megtapasztalta, hogy a drogosok támogatásának megszüntetése nagyot ütött a kerületen - képes volt eggyel tovább gondolni azt, hogy a szigornak üzenete lehet, de értelme sokszor semmi. És bár voltak konfliktusai hajléktalanokkal, akik odapisiltek a házba, vagy a játszótéren a gyerekek hintáztatása során belékötő, belőtt csávóval, de a Magdolna-negyed közepén ez nem olyan meglepő egy olyan ember esetében, aki nem konfliktuskerülő. Viszont nem volt összetűzése romákkal - a szomszéd cigány családnak például volt, amikor ő segített - nem ő mondta, hanem amikor ott voltam, akkor vitték neki meg a tartozást, ezer forintot.

Egyébként kőfaragó mester volt, a Budai várat szépítette a miniszterelnöknek jó sokáig (nyilván egy cégnek dolgozott, ami huszadik alvállalkozóként végezte el a munkát, amiből más rohadt jól él). Emellett azonban kb. 3 éve saját pénzből és erejéből kifestette a házban a teljes szintet, mert csúnyának találta. Az elmúlt jó 15 évben soha nem festett ki ott senki semmit. Most szerettek volna szociális bérlakást kapni a kerületben, valahogy nem nekik ítélték meg.

Az elmúlt egy-két évben ezzel együtt kezdett egyenesbe jönni, egy-egy kéz- és lábtörés szólt csak közbe, amit munka során szenvedett el. A párja éppen most ment volna vissza dolgozni - pénzük néha nem volt, így fizetni nem tudtak nekem, de mondtam, hogy majd ha helyreállnak, rendezzük a dolgot - tőlem sajnos a bank kéri a svájci frank hitelért a törlesztőt 2033-ig, ezért ha szívesen el is tekintenék az egyébként soha nem emelt díjtól, hosszú távon ez nem megy.

Sajnos nem így alakult az élet. Augusztusban elzáródott az epevezetéke, és a műtét után derült ki, hogy hasnyálmirigy rákja van. Iszonyatos szenvedésekről számolt be a párja, én az elején tudtam bemenni hozzá a kórházba, már akkor is nagyon rossz állapotban volt. De azt láttam rajta, hogy nem szívesen lát, szégyelli magát, meg nem is vagyunk barátok, hogy előttem mutassa magát ilyen állapotban, ráadásul az én lakásomban is lakik egy ideje tartozással, biztos ez is zavarta.

Többször visszavitték az intenzívre, tegnap írt a párja, hogy a fiú elment. Meg sem tudták kezdeni a kemoterápiát a legyengült szervezete miatt, a műtét az ilyen rák esetében pedig nem opció.

Ő volt az éven az ötödik ismerősöm, aki meghalt. Mindeközben két napja a miniszterelnök egy nemzetközi összeesküvés bűnsegédjének minősített, amiért segítek menekülteknek is.

Miért írom ezt le? Egyrészt, mert nagyon szomorú történet, aminek tanulsága nincs, üzenete talán annál több. Néhányan kérdezték tőlem, akik tudták ezt a sztorit, hogy miért vagyok ilyen megértő olyan valakivel, aki ha valaha szavazna valakire, az legfeljebb a Jobbik lenne.

Erre bőven elég ok, hogy van három csodacuki gyereke, akit az ember nem tesz az utcára, ha egy mód van rá. De bármilyen idétlennek is tűnik, Pilinszky adja meg erre az igazi választ: "Minden látszat ellenére, és minden önzőségünk, rohadtságunk ellenére, menthetetlenül egyek vagyunk."

Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetoségek
A Kettos Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ok sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 800-an támogattok minket, jelenleg 70 támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra mint a Mérce, támogass minket!
NavraLászló 2015. 10. 31. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban? A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr828039184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard