Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

A médiában támogatta, a Parlamentben leszavazta a Fidesz a gyermekéhezés felszámolásáról szóló javaslatot

A médiában támogatta, a Parlamentben leszavazta a Fidesz a gyermekéhezés felszámolásáról szóló javaslatot

JámborAndrás
Tetszik
0
2015. november 3. kedd, 8:49
éhezés szegénység gyermekjogok gyerekéhezés Fidesz

Horgas Péter és művésztársai egy éve kezdték el szervezni a Nemzeti MinimuM nevű kezdeményezést, amelynek célja a magyarországi gyermekéhezés felszámolása volt. Szakmai szervezetekkel, szakemberekkel konzultáltak, és végül egy olyan parlamenti javaslatcsomaggal álltak elő, amely rögzítette volna mint politikai minimum célt, hogy a költségvetésből a parlament minden évben megpróbál elegendő összeget biztosítani arra, ne éhezzen gyerek Magyarországon.

n10.jpg

(Fotó: Hajdú D. András / Origo)

A dolog jól is haladt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a javaslatot, sőt a Budapest Arénában megrendezett koncerten, ahol számos hazai sztár, például a Quimby is fellépett, a parlamenti pártok közösen álltak ki a színpadra, és írták alá, hogy támogatásukról biztosítják a javaslatot. Minden szép és jó volt, addig, míg hétfőn a parlament népjóléti bizottsága elé nem került a javaslat. Ugyanis a kormánypárti többségű bizottság se szó, se beszéd, leszavazta azt.

A szervezet erre reagálva írta ezt a Facebookon:

...Mivel a különböző szervezetekkel és az Emberi Erőforrások Minisztériumával is jól haladtak a tárgyalások, a szakmai egyeztetések, joggal hihettük, hogy a Népjóléti Bizottság támogatja kérésünket. Feltételeztük, hogy a képviselők megértik, átérzik, hogy a gyermekéhezés felszámolásának törvényi garanciái mellett konszenzussal és összpárti támogatással példát mutathatunk arra is, hogy létezik pártpolitikán átívelő közös nemzeti ügy.

A mai Népjóléti Bizottsági ülés színvonala és minősége elfogadhatatlan, de pontosan jelzi, hogy nem ez a mi utunk. De ezt az utat be kellett járnunk, mert nem vagyunk hajlandóak lemondani arról, hogy jogállamban élünk. Egyelőre idáig jutottunk.

Folytatjuk a munkát, mert mi egy ügyet szeretnénk megoldani. Ehhez ajánlottunk szövetséget, amelyet most durván elutasított a bizottság. Ahogy Ferenc pápa mondja: „ki-ki a maga szerepe szerint...”

A Nemzeti Minimum tagjai

Tehát a kormány és a Fidesz a szavak szintjén sütkérezett kicsit a szegény sorsú gyermekek segítésében, de amikor arról döntött a bizottság, hogy a parlament plenáris ülése elé kerüljön-e a javaslat, már nemet mondtak!

Pedig lenne dolga a kormánypártoknak. A Gallup tavalyi kutatása szerint Európában Magyarországon a legnagyobb azoknak az aránya (a családok 47%-a), akik azt mondták, volt olyan eset az elmúlt évben, hogy nem tudták megvenni a gyerekeiknek a megfelelő élelmiszert. A Tárki kutatása szerint pedig mintegy 50 ezer olyan gyerek van, aki tartósan éhezik Magyarországon.

A gyerekéhezés felszámolásán kevesebb fontos dolog van, hiszen a nem megfelelő gyerekkori táplálkozás egy életre el tudja dönteni egy gyerek pályáját, megfelelő energiabevitel nélkül rosszabbul fejlődnek a gyerekek, nehezebben megy a tanulás, a koncentrálás.

De sajnos úgy tűnik, a stadionprogram árából megoldható feladat nem került a kormány prioritásai közé, kivéve persze a médiaszerepléseket.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetoségek
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 800-an támogattok minket, jelenleg 70 támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
éhezés szegénység gyermekjogok gyerekéhezés Fidesz JámborAndrás 2015. 11. 03. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban? A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban  Újabb sztrájk jön az Operaházban 
  • Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról! Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról!

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr168045852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard