A Demokratikus Koalíció perelte ki az V. kerületi önkormányzattól azokat a szerződéseket, amelyekkel a kerület a PestiSrácok nevű internetes portált bízta meg cikkek írásával. Már korábban kiderült, hogy a PestiSrácokat sokszor közpénzből finanszírozták, a Fidesz-frakció és a Földművelésügyi Minisztérium is adott nekik pénzt, de ez a mostani eset mégis kirívó. Egyrészt azért, mert az önkormányzat egy végelszámolással megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, másrészt pedig a szerződés időtartama miatt: 2014 májusa és novembere között volt érvényes, és havi egymillió forintos összegre szólt.
2014 májusa és 2014 novembere (ugye, a számlázás miatt az előző hónapra vonatkoznak a szerződések) ugyanis pontosan az önkormányzati választási kampány időszaka.
Míg a PestiSrácok archívuma szerint a 2013 január elseje és 2014 áprilisa közötti 16 hónapban 3 cikkben foglalkoztak kifejezetten Juhász Péterrel, addig a megjelölt hét hónapos időszakban 25 cikkben foglalkoztak a politikussal, előszedve akár 5-6 vagy épp 10 évvel korábbi történeteket is, amelyeket rendre Juhász Péter leleplezéseként írtak meg. Az azóta eltelt 18 hónapos időszakban egyébként 29 Juhásszal foglalkozó cikk jelent meg a PestiSrácokon, bár Juhász politikai súlya is megnőtt közben.
De létrejött a Juhászfigyelő nevű Facebook-oldal is, ami mögött többen is Huth Gergelyt, a PestiSrácok főszerkesztőjét gyanították.
Nyilvánvalóan persze lehet véletlen, hogy a Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat pont akkor kötött szerződést a kampány alatt a PestiSrácokkal, amikor a portálon az V. kerületi ellenzéki polgármester-jelöltről megjelent cikkek száma havi arányban meghússzorozódik. De azért ezt a véletlent nehezen hiszi el az ember.
Jogilag persze valószínűleg bizonyíthatatlan az, hogy Juhász lejáratását rendelte volna meg az V. kerületi önkormányzat, ritkán írnak ilyet bele szerződésekbe, de ha tényleg ezt történt, az még a jelenlegi politikai környezetben is kirívóan undorító, hiszen Juhász az V. kerület polgármesteri címéért indult, és ha az V. kerület adófizetőinek pénzéből finanszírozták a lejáratását a választási kampányban, akkor nem nagyon beszélhetünk szabad választásról vagy az egyenlő szavazat elvéről.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 216 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.