Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Hiába ígérgetett Kocsis Máté kerülete - súlyos beteg anya és családja került utcára

Hiába ígérgetett Kocsis Máté kerülete - súlyos beteg anya és családja került utcára

Pósfai Orsi
Tetszik
0
2016. június 3. péntek, 18:14
kilakoltatás józsefváros AVM

Június másodikán, közvetlenül a meghosszabbított téli moratóriumi időszak után, végrehajtották az első idei józsefvárosi kilakoltatást. Ahogy ez már csak lenni szokott, most is egy nehéz helyzetben lévő családról van szó, ahol két beteg nagyszülő és három kiskorú gyermek is van az érintettek közt. Egészen tegnap délutánig abban a hitben éltek, hogy a kilakoltatás után az utcára kerülnek. Ráadásul úgy, hogy tavaly ősszel Kocsis Máté polgármester és Sára Botond alpolgármester azt ígérték, hogy jelentős változtatásokat fognak bevezetni a nyolcadik kerület lakhatással kapcsolatos ügykezelésébe.

img_1490.JPG

Fotó: A Város Mindenkié aktivistái élőlánccal akadályozzák a kilakoltatást

2014 és 2015 között jelentősen megugrott a józsefvárosi kilakoltatások száma: 454 végrehajtási eljárás és 305 lakáskiürítési eljárás indult a kerület lakosaival szemben, miközben az 500 önkormányzati lakás közül közel 300 üresen áll, és összesen csak 9 százalékukat adják ki szociális alapon. Arról már nem is beszélve, hogy a nyolcadik kerületi önkormányzat már évek óta nem írt ki szociális alapon elbírált lakáspályázatot – 2009 és 2011 között mindössze 9 ilyen lakást pályáztattak meg, amire összesen 1400 pályázat érkezett.

2015 júniusában pedig hatályba lépett a józsefvárosi lakásrendelet módosítása, amely kikötötte, hogy bizonyos emberekkel nem köthet szerződést az önkormányzat. Olyanokkal, akiknek létező tartozása van az önkormányzat felé, vagy akik jogcím nélkül laknak egy lakásban, ezzel sokakat kizárva a szociális alapú lakhatásból.

A helyzetet természetesen a kerület rehabilitálása is súlyosbítja, amely ugyan névleg nem árt az ott lakóknak, azonban a gyakorlatban több „kipucolási” hullámot is megindított a környék házaiból.

Egy ilyen hullámnak esett áldozatul tavaly októberben a súlyosan beteg Andrea és családja, akit Magdolna utcai lakásából lakoltattak ki, A Város Mindenkié élőláncas tiltakozása ellenére. Az esetet azonban nagy felháborodás követte, és fényében (valamint számos józsefvárosi lakos érdekvédelmi erőfeszítéseinek köszönhetően) az önkormányzat hajlandó volt tárgyalásokat folytatni az AVM-mel, amelyek úgy tűnt, hogy pozitív eredményekkel zárultak.

Többek között például Kocsis Máté meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, aminek így nem március elsején, hanem május végén lett vége, Sára Botond alpolgármester pedig a Kettős Mérce beszélgetésén azt nyilatkozta, hogy „nem lehet úgy kilakoltatni egy embert sem, nemhogy családot, hogy ha nem biztosított egyébként legalább egy átmeneti otthonban az elhelyezésük”. Arról is folytak egyeztetések, hogy lehetőség szerint lehessen részletfizetési és adósságrendezési megállapodást kötniük a jelentősebb tartozást felhalmozóknak.

Kocsis Máté pedig a napokban jelentett be egy új „bérlővédelmi és otthonfelújítási” programot, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő lakosok is kérhessenek segítséget az önkormányzattól a korrigált lakbér befizetésében. Természetesen ez a program is olyan, kevéssé egyértelmű kitételekhez van kötve, mint hogy a kérelmezőnek „be kell tartania a közösségi együttélés szabályait”, de ettől függetlenül sokaknak jelenthet majd érdemi segítséget.

Mindez a Danó-családon sajnos nem segített, akiknek csütörtökön el kellett búcsúzniuk Diószeghy Sámuel utcai lakásuktól, amelyben már tíz éve éltek.

img_1515.JPG

Fotó: a Danó-család két tagja és egy aktivista a lakás ablakából követik az eseményeket

A lakást Danó Sándorné Katalin férjével együtt bérelte, de ott lakott Katalin lánya, Anita, az ő élettársa, és három kiskorú gyermekük is. A felnőttek a háztartásban mindannyian dolgoznak, azonban Katalin férje nemrég büntetés-végrehajtási intézetbe került Ausztriában, Katalin pedig agyvérzést kapottés a nyáron még több műtét vár rá.

A család korábban megpróbált megegyezni a vagyonkezelővel a tartozásuk rendezésével kapcsolatban, azonban a vagyonkezelő egyben kért volna 400 000 forintot, amit nem tudtak kifizetni. Az önkormányzat pedig nem fogadta el, hogy részletekben, hosszabb távon fizessék ki tartozásukat. Később a kerület felajánlott egy lakáscserét a családnak, amit azért nem fogadtak el, mert az új helyre csak Katalin és férje költözhetett volna – vagyis se Anitának, se az unokáknak nem lett volna hova menniük.  Danóék saját bevallása szerint a tartozásuk 10 százalékát ki tudták volna rögtön fizetni, és ha jövő hónapban megkapták volna a Hálózat Alapítvány támogatását, akkor akár 20 százalékát is. A kilakoltatást megelőzően a család aláírásokat gyűjtött a ház többi lakójától, akik ellenzték eltávolításukat a lakásból.

A kilakoltatás maga június másodikán délre volt meghirdetve. A Város Mindenkié aktivistái már 12 előtt elfoglalták helyüketa lakás ajtaja előtt, egy sötét és keskeny folyosóra bezsúfolódva. A hangulat a kezdetektől feszült volt, de ahogy telt az idő, és még mindig nem jött senki a hivataltól, még tovább romlott. Katalin nem volt a lakásban, mivel orvoshoz kellett mennie, helyette lánya tartotta a frontot. Anita szerint a házban csak egy lakó támogatta kilakoltatásukat, a többiek ellenezték. Azt is kijelentette, hogy küzdeni fog a gyerekeiért, nem fogja hagyni, hogy elvegyék tőle őket akkor se, ha utcára kerülnek.

Időközben folyt a józsefvárosi közgyűlés, melyen Erőss Gábor PM-es képviselő felszólalt a Diószeghy utcai kilakoltatás ügyében és a lakókkal való megállapodást sürgette, amire a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. vezetője úgy reagált, hogy a családdal már évek óta rengeteg a probléma, és „súlyos magatartásbeli” gondjaik vannak. Kocsis Máté pedig arról beszélt, hogy a család érdekében folytatott aláírásgyűjtésen szereplő aláírások hamisítottak, ezért az önkormányzat magánokirathamisítás miatt feljelentést fog tenni. Mindezt Kocsis abban a hitben mondta, hogy a gyűjtést az Utcajogász szervezet jogvédői rendezték (ami nem igaz, hiszen a család szervezte), valamint figyelmeztette a jelenlévőket, hogy „a jogvédők kizárólag a zavarkeltésben érdekeltek”.

Miközben mindenki a kilakoltatás megkezdésére várakozott, az épület bejáratát rendőrök állták el. Mindenkit, aki be akart jutni az épületbe igazoltattak, és csak oda érvényes lakcímkártyával engedtek be. Ez azokra is vonatkozott, akik kijöttek a házból, majd vissza akartak menni. Több lakó is kint ragadt, akik úgy hagyták el otthonukat, hogy nem vitték el magukkal az irataikat, vagy nem oda voltak bejelentve. A sajtó munkatársai közül is többen kint ragadtak. Ennek az eljárásnak törvényi alapja természetesen nincs, azonban a nyilvánosság ellenőrző funkcióját megakadályozó funkciója van - és hatékonynak is bizonyult.

Danóék már elkezdték magukat beleélni, hogy a kilakoltatás elmarad (a polgármesternek az utolsó pillanatig jogában áll leállítani a lakáskiürítési eljárást), azonban jelentős csúszással, délután háromkor a rendőrök megkezdték az aktivisták eltávolítását az ajtó elől. Összesen 10 aktivistát állítottak elő.

Újabb kilakoltatás a VIII. kerületben

Hiába ígérte a dr. Kocsis Máté vezette VIII. kerületi önkormányzat, hogy senkit se rak az utcára, ha törlesztené tartozását, ma mégis kilakoltatta a Danó-családot. Biztos, hogy nem volt más lehetőség, mint utcára rakni egy családot, ráadásul egy súlyos beteggel?

Posted by Kettős Mérce on Thursday, 2 June 2016

 

A család szerencsére nem került az utcára, mivel a Menedékház Alapítvány Családok Átmeneti Otthona 12 ágy programjában kaptak elhelyezést. A program keretében krízishelyzetekben lévő családoknak két-három hétig biztosítanak szálláshelyet. Remélhetőleg a Danó-család tagjai ez idő alatt tudnak majd tartósabb megoldást találni helyzetükre.

A moratóriumi idő lejártával és a kerületi városrehabilitációs programok folytatásával ez nyilván messze nem az utolsó kilakoltatás lesz 2016-ban Józsefvárosban, és amíg a kerület vezetői nem veszik komolyan az előző évben tett ígéreteiket, és amíg nem dolgoznak ki egy átfogó, nem egyedi esetek kezelésére épülő lakhatási programot, addig sajnos ezek a folyamatok nem is fognak leállni.


Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetőségek


A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 242 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
kilakoltatás józsefváros AVM Pósfai Orsi 2016. 06. 03. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban? A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr448776490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard