A miniszterelnök kötcsei beszédében nem volt semmi új. Semmi olyat nem hallottunk, ami a kormánypárt korábbi ideológiai állásfoglalásaiban ne hangzott volna már el. De találkozhattunk már ezekkel a gondolatokkal a történelemkönyvek sötét fejezeteiben is, láttuk már, hogyan váltak az ilyesféle nézetek a huszadik század legvérengzőbb autokráciáinak alapkövévé. Az ijesztő persze nem ez, hanem az, hogy mi erre itt és most, a 21. századi Európában ennyire vevők vagyunk.

(Fotó: MTI / Varga György)

Az Index különösen nagy eszmetörténeti műgonddal mutatta ki, hogy a miniszterelnök által Kötcsén vázolt világkép egyáltalán nem új keletű. Már a felvilágosodás 18. századi kritikusai (Tóth Gergely Jacobit említi, de már Rousseau sem beszélt másról) fájlalták, hogy a szabadelvű gondolat – „liberalizmus” – a hagyományos értékek – akkoriban: görög-római hazafiság, ma: a keresztény-nemzeti eszme – eróziójához vezet, hogy a társadalmat nihilisták kezdték uralni, míg az értékelvű elem háttérbe szorul.

Persze mielőtt túlságosan megörülnénk annak, hogy a miniszterelnök csak a felvilágosodás-kritikus konzervatívok és romantikusok veretes nótáját fújja – amely talán idejétmúlt, de mégsem vérlázító – érdemes egy pillantást vetnünk a nihilizmus elleni küzdelem gondolatának huszadik századi történetére.

A nihilista rémuralom elleni küzdelem leghangosabb szószólói ugyanis a múlt század ’20-as és ’30-as évei óta nem a fontolva haladó konzervatívok, sem a lánglelkű romantikusok, hanem a militáns szélsőjobboldaliak. „A magukat liberálisnak álcázó nihilisták – egy szűk elit, egy kisebbség, amely azonban már megszerezte a hatalmat a többség felett –, akik semmiféle értéket nem vallanak, azon fáradoznak, hogy megsemmisítsék a keresztény- és nemzeti alapú Európát” – ez nem nemzeti érzelmű széplelkek, sem putyinista ideológusok találmánya, ez a gondolat Ernst Jünger, Carl Schmitt és Alfred Rosenberg munkáiban lép a világtörténelem színpadára.

Orbán persze – a megnevezett úriemberekkel szemben – nem náci. Az ilyesfajta megbélyegzések általában nem csak értelmetlenek, de félrevezetőek is. Viszont – és ez lényeges – az általa vázolt világképben az Európát titokban (tévútra)vezető, szűk elit, nagyhatalmú, nihilista kisebbség képzete ugyanazt az ideológiai funkciót tölti be, mint Cion bölcseinek tanácsa a huszadik századi militáns szélsőjobboldalon: nevet, arcot, testet ad az elvont és megnevezhetetlen társadalmi szorongásnak, amely a nyilvánosságot uralja. Aki nem hiszi, nézze meg, milyen könnyedén simul bele a notórius antiszemita Csurka nem is annyira burkolt zsidózása – „ezek be akarnak ülni a zsűribe” – a miniszterelnök gondolatmenetébe.

Persze Orbán nem politikai antiszemita – miért is lenne az? Cion bölcseinek tanácsa nem létezik, az Európai Parlament viszont igen. A kelet-európai autokrácia újítása, hogy a jobboldali polgárság egy részének paranoid tudatát – mely minden csatornafödél alatt illegális kommunistát, anarchistát, zsidót sejt – kombinálja a végvári ügybuzgalommal, mely Bécs ellen vezetné a keresztes hadakat a magyarok istene nevében.

Erre szükség is van, hiszen a 21. századi szélsőjobboldal nagy bánatára az Európai Parlamentben nem migránsok ülnek, így az uralkodó kisebbség és a nemzetidegen tömeg képzete – mely a század elején a zsidó képzetében egyesülhetett – kénytelen szétválni egymástól.

A miniszterelnök azért sikeresen megteremti a kapcsolatot a kettő között: a nihilista háttérhatalom a migránsokon keresztül támad, mégpedig Európa „etnikai alapjainak megváltoztatásával”. Mert persze a politika nem más, mint etnikumok közti küzdelem, ahol a társadalmi törésvonalak nem szegények és gazdagok, kisemmizettek és kizsákmányolók, hanem népfajok – pardon, etnikumok – között húzódnak.

És ne feledjük, hogy a miniszterelnök megfogalmazása szerint a szóban forgó etnikum, amely felhígítja jó európai vérünket: a muszlim. Egy vallási felekezet tagja egyszerre egy azonos és megváltoztathatatlan lényegi tulajdonságokkal rendelkező embercsoport reprezentatív példánya lesz (ismerős?). „A muszlimok sosem szavaznak egy keresztény gyökerű pártra” – sosem, egyik sem; ez egy ilyen faji – pardon, kulturális – sajátosság.

És a megoldás? „Ahogy a római hadvezérek tették, az üres, illetéktelen hajókat elsüllyeszteni. Természetesen azzal, hogy minden migránst kimentenek, de vissza is viszik a talán Líbiában felállítandó, két-hárommilliós menekülttáborba.” Előbb nevet és testet adunk mindannak a kilátástalanságnak, létbizonytalanságnak, szorongásnak, amelyet az élet minden pillanatában megtapasztalunk – a „migráns”, a „háttérhatalom” –, de csak azért, hogy ezt a testet elpusztíthassuk – így váltva meg önmagunkat.

Természetesen a migránsokat kimentjük – még –, de egyúttal meg is fosztjuk őket emberi mivoltuktól; megtagadjuk tőlük a jogot, de még az igényt is az alapvető emberi méltóságra – „mit követelőznek?” –, kijelöljük a helyüket a mindenség rendjében – hárommilliós menekülttáborok – egy olyan helyet, amit magunknak és a „hozzánk hasonlóknak” sosem jelölnénk ki, amit emberi lények számára méltatlannak tartanánk.

Persze a migránsokkal mindezt megtehetjük, meg is kell tennünk - ők pusztán elvont összegzései mindannak, amitől rettegünk, amiről úgy véljük, létünkben fenyeget minket, amitől meg kell szabadulnunk. Hogy az emberi mivolttól megfosztott tömegeket ténylegesen megsemmisítjük-e, vagy csak örökre kívül rekesztjük a méltóságteljes emberi élet körén – oly igen mindegy.

A kötcsei beszédben nem volt semmi új. Azokat a régi húrokat pengeti, amelyeket a huszadik és huszonegyedik század minden gyilkos autokráciája: az életünket átható értékvesztettség, félelem és rettegés oka nem a gazdasági és hatalmi kiszolgáltatottság és elnyomás, nem azért nem tudunk tartalmas és értékes életet élni, mert nem vagyunk szabadok – mert a hatalom megfoszt minket az értékteremtés lehetőségétől –, hanem egy láthatatlan, gonosz – „nihilista” – kisebbség mesterkedései, esetleg a kultúraidegen fertőző elemek miatt. Így helyezi át a hatalom a társadalmi küzdelem színterét a valóságos elnyomás és kizsákmányolás területéről a fajvédelem és a nihilista elit elleni küzdelem képzeletbeli terepére, ahol legfeljebb magunknak árthatunk, a hatalomnak nem.

Amíg ugyanis a háttérhatalom mesterkedéseit kutatjuk, amíg a migránsok által elkövetett bűntetteket listázzuk, amíg azt lessük, hol bújnak meg a nihilisták, addig sem vesszük észre a szemünk előtt szónokló, megtestesült bűnt és nihilizmust. Elvégre mennyi cinizmus, az alapvető emberi értékekkel szembeni mennyi megvetés kell ahhoz, hogy valaki arról szónokoljon, hogy az erkölcsi züllés ellenszere, ha vízbe ölünk nőket és gyerekeket?

A nihilizmus elleni felhorkanás persze dicséretes; mindannyian szeretnénk értékes és tartalmas életet élni. De a gyűlölettel és félelemmel teli élet tartalmas és értékes? A haraggal és indulattal teli élet tartalmas és értékes? A nihilizmus – vagy ahogy azt helyesebben és pontosabban neveznünk kellene: az elidegenedés – valódi társadalmi probléma. Ahogy az Index szerzője írja, a miniszterelnök valami végtelenül groteszk módon „valami fontosat kapargat”.

A huszadik század történelme viszont megmutatta, hogy erre a problémára nem megoldás, ha az értékvesztettség és elidegenedés miatti szorongást valamely embercsoport szimbolikus testében egyesítjük, melynek rituális feláldozása által véljük megváltani magunkat. Ennek szükségszerű következménye valódi, hús-vér emberek feláldozása, az emberek kötelékéből való kirekesztése, amellyel csak elveszítjük az értékes élet lehetőségét.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!