A kerítés 175 kilométer hosszú és 4 méter magas – egy évvel ezelőtt, 2015. szeptember 15-én Magyarország lezáratta a zöldhatárt Szerbia felől. Egy nappal később pedig – az embertelen helyzetnek és az óriási bizonytalanságnak volt köszönhető, hogy kitört a „röszkei zavargás”, amelynek következtében körülbelül két tucat rendőr és több száz menekült, köztük gyerekek sérültek meg. Kilátástalan és elkeseredett, de egyenlőtlen küzdelem volt ez: éhes, fáradt és elkeseredett emberek próbáltak meg egy kerítésen átjutva Európa felé indulni.
Ma már tudjuk, ami akkor embertelenségnek tűnt, az csak a kezdet volt: ma soha nem látott mértékű gyűlöletkampányt folytat a magyar kormány a háború és üldöztetés elől menekülő embereket felhasználva. És miközben a magyar hatóságok az utóbbi időben csak 30 menedékkérőt engednek be a tranzitzónákba naponta, addig ezrek várakoznak a határon hetekig, emberhez méltatlan körülmények között, akik pedig más módon próbálnak meg bejutni, rettenetes fizikai erőszakkal és visszatoloncolással szembesülnek.
Egy évvel ezelőtt a határzár szörnyű szimbólumává vált a magyar kormány menekültpolitikájának. Az akkori eseményekre a Volunteers On The Rise blog egyik bejegyzésével emlékezünk.
Sanaa és Ibrahim 2015 szeptember 14-én a röszkei határon (Fotó: Turay Balázs)
A viszontagságok és a kilátástalannak tűnő órák, napok ellenére időről időre úgy tűnt, mintha egy önfeledt hangulatú majálison lennénk: egymás ugratása, viccelődés, nevetés járta körbe azokat a helyeket, ahol a menekültek várták sorsuk jobbra fordulását. Így volt ez a budapesti Keleti pályaudvarnál kialakult tranzitzónában és a röszkei állomáson is, ahol ezer-ezerkétszáz ember várta újra és újra, hogy vonatra szállhasson Ausztria és Nyugat-Európa más országai felé.
Az Al-Ghosn-család is azok közé tartozott, akik, bár szabadkoztak az angoltudásuk miatt, a nyelvi korlátokat félretéve, lelkesen és felszabadultan próbáltak a körülöttük lévőkkel beszélgetni. A várakozás során elmesélték a rövid, de annál félelmetesebb tengeri utat, aminek olyan sokan nekivágnak és ami annyi, de annyi életet követelt már.
Ők azok közé tartoznak, akik túlélték ezt a menekültek számára életveszélyes, míg a szerencsés európai turisták számára leginkább a délkelet-európai boldog élmények közé tartozó utazást.
Röszkén pedig és sok társukhoz hasonlóan a Nyugatra tartó vonatot várták egy rendőrsorfallal szemben, a földön ülve. A már sokadik alkalommal megélt, nyomasztóan kilátástalan és végeláthatatlannak tűnő várakozás az egyik legnehezebben elviselhető állapot a háborúk elől menekülők számára. Ezek azok az órák, napok vagy sokszor hetek, amelyeket a világ minden részéről érkező önkéntesek Európa számos pontján igyekeznek könnyebben átvészelhetővé tenni számukra nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is. A várakozás órái ugyanis a háborús lét súlyától való megszabadulás mellett a rájuk nehezedő kétségek között telnek el. A kényszerű passzivitásban eltöltött idő pedig nem alkalmas sem arra, hogy a borzalmakat el tudják felejteni vagy legalább valamennyire fel tudják dolgozni, sem arra, hogy valós terveket szőjenek.
A várakozás így sokszor álmodozással, erőgyűjtéssel, az út következő szakaszának megtervezésével telik, amit mindig átsző a folyamatos bizonytalanságból eredő aggodalom: miközben az előző életük lezárul, az új élet még csak délibáb.
Turay Balázs
Fotó: Turay Balázs
Volunteers On The Rise
2015 nyarán a háborúk és a teljes kilátástalanság elől menekülő emberek ezrei érkeztek Magyarországra, ahol megfelelő ellátás és alapvető segítség nélkül maradtak volna, ha önkéntesek folyamatosan bővülő csoportjai nem szervezik meg a segítésüket. Mészáros Márta és Turay Balázs célja az, hogy a Volunteers On The Rise blogon az általuk készített filmekkel és interjúkkal bemutassák az önkéntesek önzetlen, szervezettségét és hatékonyságát tekintve a mai Magyarországon eddig példátlan munkáját, amellyel az itt rekedt embereket segítették. Fontosnak tartják megérteni azokat a belső motivációkat, amelyek mentén önkéntesek ezrei fogtak össze, dacolva a kormányzati körök megfélemlítő propagandájával.Szeretnék megmutatni, hogy ezek az eltérő gondolkozású, életkorú, vallású emberek hogyan álltak ki teljes egyetértésben a bajba jutottak mellett, és hogyan dolgoztak és dolgoznak továbbra is együtt a menekülő emberek és a hátrányos helyzetű magyarok segítésért.
A projekt megvalósulását a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatja.
Fotó: Turay Balázs
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.