Shishmaref nem egy nagyváros. Alig 650 lakosa van, és mindeddig nem igazán volt okunk arra, hogy ennek az alaszkai kis falunak a nevét megjegyezzük. Most azonban egy rettentően fontos problémára hívták fel a figyelmünket. Shishmaref napjai ugyanis meg vannak számlálva. A falu lakosainak hamarosan nem marad föld a talpuk alatt, a tengerszint emelkedése miatt, így az amerikai kontinens első olyan településeként vonul be a történelembe, amely a klímaváltozás áldozatává válik. Mégsem ez az első hely, ahol a katasztrófa bekövetkezik.

Bár még mindig sokan vannak, akik egész egyszerűen összeesküvés-elméletnek tartják a globális felmelegedést, illetve a klímaváltozást, és nem hajlandóak hinni a számoknak és a tényeknek, sajnos azok makacs dolgok.

Az Egyesült Államokat és Oroszországot elválasztó Bering-szoros térségében lévő apró szigeten például immár a helyi lakosok is beletörődtek: menniük kell, otthonukat ugyanis a közeljövőben el fogja mosni a víz. Shishmaref partvonala a klímaváltozás miatt évente nagyjából három méterrel csökken, így a 650 fős közösség népszavazással döntött – elhagyják a területet. Nem most szembesültek először lakóhelyük elvesztésével: már 2002-ben is szavaztak az áttelepülésről, ám akkor a folyamat megakadt, ugyanis nem volt rá elég pénzük. Most úgy döntöttek közösségileg, hogy végleg elhagyják a szigetet, a teljes falu átköltöztetése azonban körülbelül 180 millió dollárba (kb. 50 milliárd forint) kerül, ehhez a helyi hatóságok szövetségi támogatást próbálnak szerezni. Azt viszont még nem tudják, hogy hova fognak költözni.

Náluk egy fokkal előrelátóbb volt Kiribati – a Csendes-óceán szigetcsoportját ugyanis hosszú évek óta rombolja a folyamatosan emelkedő tengerszint. A tengerből mindössze 3 méterre kiemelkedő szigetek partjainál a vízszint évente 1,2 centimétert emelkedik, így alig néhány évtized múlva valószínűleg semmi sem marad majd belőlük. A helyi lakosok először Új-Zélandon próbáltak menekültstátuszért folyamodni, arra hivatkozva, hogy ők az elszenvedői az ipari országok környezetszennyezésének, hamarosan pedig otthontalanná válnak. Sajnos Új-Zéland visszautasította a kérelmüket (ami már csak azért is különös, mert 2005-ben ugyanilyen okokból körülbelül ötszáz embernek kellett elhagynia Tuvalu szigetét, akiket viszont épp Új-Zéland fogadott be), így végül jelenlegi lakhelyüktől 2000 kilométernyire saját pénzből vásároltak egy 20 négyzetkilométeres szigetet. Ez lesz a vésztartalékuk, ide fog költözni Kiribati lakossága, elmenekülve a klímaváltozás pusztító hatásai elől.

Kiribati tragédiájára egyébként idén, a riói olimpián a súlyemelő David Katoatau hívta fel a figyelmet. A sportoló minden alkalommal, amikor letette a földre a súlyt, vidám, szórakoztató tánccal vonult le a porondról. Csakhogy üzenete koránt sem volt vidám: saját családja is elveszítette már a házát Kiribati egyik szigetén, egy súlyos természeti csapás következtében. Ő maga ezért is tartotta fontosnak, hogy egy, az egész világot elérő sportesemény idején minél többek figyelmét felhívja a klímaváltozás szörnyű következményeire.

Hozzájuk hasonló nehéz helyzetben vannak a Maldív Köztársaság lakosai, akik már évekkel ezelőtt elkezdtek új, megvásárolható földterületet keresni maguknak Indiában és Sri Lankán. És hogy felhívják a világ figyelmét a közelgő katasztrófára, szimbolikus-demonstrációs céllal a 2009-es koppenhágai klímacsúcs előtt a Maldív-szigeteki kormány a tengerben ülésezett.

Klímamenekültek kora

A következő évtizedek egyik legnagyobb problémája már ma ilyen vészjelzésekben jelentkezik. És ne legyenek kétségeink: 2050-re az előrejelzések szerint a klímamenekültek száma (vagyis azoké, akik a klímaváltozás hatásai miatt lesznek kénytelenek elhagyni otthonaikat) elérheti a 700 milliót is!

Elképesztő, borzalmas szám. De nem meglepő. A vészjelzések pedig évről-évre szaporodnak. A Generali adatai szerint a természeti katasztrófák 2000 és 2012 között világszerte összesen 1,7 milliárd dollár kárt okoztak, 2,9 millárd embert érintettek, és 1,2 millió áldozatot követeltek. A tendencia jól látható: míg 1980-ban mindössze 39 árvízi katasztrófa történt, addig 2011-ben ez a szám már 154 volt. A nyolcvanas évek hajnalán alig 3 extrém hőségből adódó katasztrófát jegyeztek fel, 31 évvel később ennek az ötszörösét, vagyis 15 ilyen tragédiát éltünk át világszerte.

A világ egyes részeit az elsüllyedés fenyegeti, máshol az ivóvízhiány okoz egyre nagyobb problémákat, és egyes helyeken a szárazság miatt az éhínség gyötri az embereket. És bár a különböző civil mozgalmak és a szakértők folyamatosan igyekeznek felhívni a figyelmet mindazokra, akik az életükért, az otthonaikért küzdenek, olyan megoldásokat – hacsak az elköltözést nem tekintjük annak – még nem igazán láthattunk, amelyek magát a problémát tudnák megoldani, bár javaslatok természetesen születtek. Csakhogy ahhoz valóban radikális váltásra lenne szükség (például drasztikusan kellene csökkenteni a fosszilis energia felhasználását, vagy a CO2-kibocsájtást), hogy ezek még időben eredményt érhessenek el.

A klímaváltozás ugyanis bonyolult folyamat, amelyért – és ezt sajnos kénytelenek vagyunk kimondani – elsősorban az emberi tevékenységek okolhatóak. Csakhogy ezeket az okokat megszüntetni nagyon nehéz és lassú folyamat, amelyben a technikai és gazdasági problémák mellett kínzó erkölcsi,/filozófiai kérdésekre is választ kellene adni. Mennyire igazságos az, hogy egy csendes-óceáni kis államnak kell elköltöznie azért, mert a világ károsanyag kibocsájtó nagyhatalmai nem képesek összehangoltan és felelősségteljesen (és időben) változtatni rossz gyakorlatukon? Kinek a felelőssége ez? Milyen kötelezettségei vannak a világnak mindazok felé, akik otthonaikat kénytelenek ezek miatt a folyamatok miatt elhagyni? Vagy akik ivóvízhiánnyal, szárazsággal, esetleg más, az ember által okozott természeti katasztrófákkal kell, hogy szembesüljenek napról napra? Ezeket a kérdéseket egyelőre nem sikerült megnyugtatóan megválaszolni, pedig a következő évtizedekben egyre nő majd az érintettek köre.

Új korszak hajnala?

Egy nemzetközi tanulmány szerint közel két évszázada annak, hogy az emberi tevékenység elindította az éghajlatváltozást. Nerilie Abram a kutatás vezetője, az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) docense szerint az ipari forradalom jelentette az első lépést ezen a veszélyes úton, amelynek első hatásait az Északi-sarkvidéken és a trópusi óceánokon vették észre, még az 1830-as évek környékén. Korábban azért gondolták, hogy a klímaváltozás csupán a 20. század káros hatására vezethető vissza, mert az 1900-as évek előtti időkből nem álltak megbízható források a kutatók rendelkezésére. A tudósok az új kutatásban főként a természetben rejlő jelekre koncentráltak: korallokat, barlangrajzokat, évgyűrűket és jégmagokat vizsgálva jutottak arra az eredményre, hogy már jóval korábban elindult ez a rémisztőfolyamat. A kérdés ma az, hogy a folyamat megállítható-e.

Nem is olyan rég a Nemzetközi Rétegtani Bizottság (ICS) javasolta, hogy a földtörténeti korok közé legújabbként vegyék fel az ember korszakát, vagyis az antropocént. A geológusok jelentős része már régóta egyetért azzal, hogy egy új korszakba léptünk, és véget ért a 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött holocén. Az indoklás szerint azért tértünk át az ember korára, mivel az emberi tevékenységek mértéke és hatásai immár elérték (vagy talán már meg is haladták) a természeti hatásokét. Vagyis a saját kezünk immár óriási nyomot hagy bolygónkon. A szakértők azon még vitatkoznak, hogy vajon mikor is kezdődött ez a korszak: egyesek szerint akkor, valamikor Kolombusz idejében, mások szerint viszont az iparosodás kezdete lenne a megfelelő dátum. De ha már a Földön hagyott nyomokról van szó: az első atombomba bevetésének ideje, vagyis 1945. július 16-a is felmerült, az atombomba ugyanis a bolygó teljes felszínén nyomot hagyott, világszerte.

Csak rosszabb lehet

Ha pedig erről az új korról beszélünk, akkor azzal is egyet kell hogy értsünk sajnos, hogy az ember elég sok kárt okozott már a Földnek és élővilágának, és ezáltal saját jólétének és fennmaradásának feltételeit, is pusztítja.

Kiribati, a Maldív Köztársaság, Tuvalu és most már Shishmaref története bizonyítja – emberek vesztik el otthonukat az egyre emelkedő vízszint miatt.

Becslések szerint az éghajlatváltozásnak és az emberi tevékenységeknek „köszönhetően” naponta mintegy 100-150 állatfaj pusztul ki, ami emberi ésszel jóformán felfoghatatlan veszteség.

Az évszázadokig fagyos talaj felolvadása miatt újra megjelenhetnek olyan vírusok, amelyeket egyszer már elfelejthettünk – ahogy azt az orosz Szalehard város lakosai is megtudták, miután a környezetükben a szokatlanul meleg időjárás következtében ismét megjelent a lépfene, megbetegítve 72 nomád pásztort, megölve egy 12 éves kisfiút és elpusztítva rénszarvasok tömegét.

A klímaváltozás hatására csökken a mezőgazdasági termelékenység is, ami éhínséghez vezet, főként Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Az előrejelzések szerint 2050-ig komoly visszaeséssel kell számolni, Ázsiában a búzatermelés akár 50, a rizstermelés 17 százalékkal eshet vissza, millióktól vonva meg a legfontosabb élelmiszerekhez való hozzáférést.

Az éghajlatváltozás kitolhatja egyes növények virágzási idejét is – ami rettenetes hír a szénanáthától szenvedőknek. Osztrák kutatók szerint 2050-ig a parlagfűpollen-allergiások száma csak Európában 33 millióról 77 millióra emelkedhet.

És ez csak néhány példa...

Azért ne adjuk még fel

Hogy ne csak a pesszimista forgatókönyveket soroljuk, álljunk meg végül egy kicsit 2015. december 15-én, Párizsban. Az ENSZ tavaly télen megrendezett klímakonferenciáján 195 ország részvételével megszületett végre az első egyetemes klímamegállapodás.

A nemzetközi sajtó nem fukarkodott a magasztaló jelzőkkel, „történelmi lépésként” emlegették a Párizsi Megállapodás aláírását. A dokumentumot szignáló országok ugyanis közösen vállalták, hogy 2100-ig 2 Celsius fok alatt tartják az átlaghőmérséklet-emelkedést, illetve ígéretet tettek arra, hogy amennyiben képesek rá, 1,5 Celsius fok alá csökkentik ezt az értéket. Ennek érdekében 2023-tól ötévenként felülvizsgálják, hogy éppen hol állnak a célok teljesítésének folyamatában, ami lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan követhetőek és összevethetőek legyenek az egyes országok elért eredményei saját vállalásaik tükrében. Ennél is biztatóbb, hogy közös célként a résztvevők vállalták, hogy 2050 utánra jelentősen csökkentik a szén-dioxid kibocsájtást, amihez 2020-ig a fejlődő államoknak 100 milliárd dollár támogatást biztosítanak, hogy alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra átállhassanak át.

Persze, a megállapodásnak is vannak előre látható gyenge pontjai. A kritikusok szerint problematikus, hogy csupán arra koncentrál, hogy csökkenteni kell az átlaghőmérsékletet, azt azonban nem határozza meg, hogy ez milyen eszközökkel történjen, maga a csökkentés pedig nem biztos, hogy elégséges lesz ahhoz, hogy például a szigeteken élőket (lásd Kiribatit) is megmentse.

Ennek ellenére már az pozitív eredmény lehet, hogy az USA és Kína is ratifikálta az egyezményt (ilyenre eddig nem volt példa), a különféle mozgalmak pedig kifejezetten elszántak a mozgósításban világszerte. A következő találkozó az év végén lesz, Cancúnban. Vagyis van miben reménykednünk, de azért azt jó, ha tudjuk, gyakorlatilag az utolsó pillanatban vagyunk: kutatások szerint kulcsfontosságú időszak ez, a most következő néhány évben dől el, hogy sikerül-e fordítani egy hamarosan visszafordíthatatlanná váló folyamaton.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!