A Závecz Reserch tette közzé május elejére vonatkozó közvélemény-kutatását. Ebből pedig több érdekes dolog is kiderült. A Závecz ugyanazt mérte, mint az alig egy hete kijött kutatásában az Integrity Lab: bár országosan nem zuhant be a Fidesz támogatottsága, de Budapesten nagyot zuhant a kormánypárt, ezt pedig a kistelepülésen élők ellensúlyozzák, de az utóbbiakban a Jobbik is erősödött. Csakhogy a Budapesten és nagyvárosban élők szavazati hajlandósága sokkal magasabb, illetve ha valamilyen baloldali összefogás meg tudja nyerni a budapesti körzetek többségét, akkor nagyon nehezen lehet meg a Fidesz kétharmada.
Bár tudománytalan egy kutatásból, és sok hipotézist feltéve mandátumot becsülni, most a Závecz kapcsán mégis megteszem, használva Róna Dániel mandátum-kalkulátorát: ha a 2014-es összefogás pártjai együtt indulnának, a Závecz májusi teljes népességbeli adatai alapján csupán 9 mandátummal lenne meg a Fidesz többsége a parlamentben, és 24 hiányozna a kétharmadhoz. Ez pedig azt jelenti, jelenleg közelebb vagyunk (legalábbis eszerint a kutatás szerint) a Fidesz-KDNP önálló, koalíció nélküli kormányzásának az elbukásához, mint a kétharmadhoz.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Persze 11 hónap van még a választásokig, nem tudjuk hogy alakul az ellenzék koalíciós egyezkedése, és a többi kutatás ennél jobb eredményt mutat a kormánypártnak. Bár másik két kutatónál az április végi adatok alapján szintén nem volt kétharmada a Fidesznek. De sok minden változhat.
Azt viszont most is bátran kijelenthetjük, nem igaz, hogy a jelenlegi választási rendszerben, a jelenlegi egyéni körzethatárokkal (hiszen ezeket is beleszámítja a becslés) ne lehetne megverni, térdre kényszeríteni a Fideszt. Bár a rendszer igazságtalan és a kormánypártnak kedvez, de ebben a rendszerben is le lehet győzni a Fideszt.
(Egyébként egy teljesen arányos rendszerben, a Závecz mostani kutatását arányosítva, a Fidesznek a 199-ből kb. 77, a baloldali összefogásnak 64, a Jobbiknak 36, míg az LMP-nek és a Momentumnak kb. 11 hely jutna. Tehát egy teljesen arányos rendszerben is csupán az abszolút többségét lehetne elvenni a Fidesztől, és onnantól vagy minden párt összefogna ellene, így alakítva kormányt, vagy a Fidesznek kellene valakivel koalíciót kötnie. Erre a forgatókönyvre pedig a jelenlegi választási rendszer is lehetőséget ad.)
De ennél sokkal érdekesebb a kutatás másik része, amely az Integity Lab kutatásával hasonló eredményre jutott. Az elmúlt hetek CEU-ról és civilekről szóló tüntetései után Budapesten bedőlt a kormánypárt támogatottsága, körülbelül 8 százalékkal. Ha pedig emlékszünk még a józsefvárosi és zuglói időközi választásokra, amelyeket két hete tartottak, mindkét helyen 7 százalékkal csökkent a kormánypárti jelölt támogatottsága 2014-hez képest. Persze a helyi időközik eredménye kevéssé értékelhető országos tendenciának, de így egyben a két kutatással, a budapesti adatokban megerősíti a feltevést.
A helyzet pedig az, hogy ha a budapesti 18 egyéni választókerületből 12-t megnyer egy valamilyen baloldali együttműködés jelöltje, nehezen lesz kétharmada a Fidesznek. 2014-ben 8-at sikerült (miközben egyetlen mandátumon múlt a kétharmad), és még 7-ben volt 8 százalék alatti különbség a Fidesz javára, és ebből 4-ben pedig 2% körüli. Ha tényleg ekkorát zuhant a Fidesz támogatottsága a fővárosban, akkor az országos különbségektől majdnem függetlenül (kivéve ha sokkal nagyobb különbséggel nyerne a Fidesz országosan, mint 2014-ben, de erre semmi se mutat ma), csak Budapesten már elbukhatja a kétharmadát a kormánypárt. Vagyis majdnem biztosan mondhatjuk, ha igazak ezek a kutatások, most vasárnap elveszítené, köszönhetően a CEU-ügynek, a civil szervezetek támadásának, és az elmúlt hetek tüntetéseinek.
A Závecz kutatás harmadik izgalmas eleme pedig a Jobbik erősödése a falvakban, kistelepüléseken. Bár ezt más kutatás nem igazolta, de több olyan egyéni körzet van, például a nagykanizsai vagy a gyöngyösi, ahol a Jobbik a körzeten belül nagyon közel volt 2014-ben a Fideszhez, és a választókerületben csupán egy nagyobb város van, de sok kisebb település. Ha itt tényleg lényegesen tudna erősödni a Jobbik, akkor újabb EVK-kat veszthetne el a kormánypárt, amelyek szükségesek a kétharmadához, vagy egyszerű többségéhez!
Az elmúlt hetek kutatásai tehát bár Fidesz vezetést mutatnak, de nem olyan elsöprőt, hogy tét nélkülinek nevezzük a 2018-as választásokat. 11 hónap van hátra, de senki se fogadjon ma még nagyobb összegben arra, mi lesz a választások eredménye.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.