Magyarországon évente körülbelül 15 ezer gyerek esik áldozatul valamilyen erőszaknak. És Magyarországon a családon belüli erőszak hetente legalább egy nő életét követeli. Mégis mi kell ahhoz, hogy ez végre megváltozzon?

 Ha a kormány valóban szeretne fontos dolgokat közölni plakátjain (ahelyett, hogy mondjuk azzal riogatja a köznépet, hogy a migránsok nőket erőszakolnak), akkor a Tudta? felirat alá ezeket javasolnánk:

• Csak tavaly több mint 300 lány került rendőrségi fogdába gyermekprostitúció miatt.
• Közel 4500 gyereknek nem volt érvényes lakcíme, és így (többek között) láthatatlan volt például az egészségügy számára.
• Csaknem minden negyedik gyerek súlyosan nélkülözött.
• Csak minden harmadik súlyosan fogyatékos gyerek fért hozzá fejlesztő neveléshez, oktatáshoz.
• Havonta átlagosan 1100-1200 18 éven aluli fiatal dolgozott közmunkásként!

És a sor vég nélkül folytatható lenne, mert hiába szigorodik folyamatosan a gyermekvédelmi törvény, úgy tűnik, ma gyereknek lenni Magyarországon egyre nehezebb.

„Seres Barbara vagyok, családon belüli erőszak túlélő. A fiam már nem volt ennyire szerencsés: 2015. január 17-én, 6 hónapos korában, az apja ledobta őt a negyedik emeleti körfolyosóról, majd utána ugrott” – ezzel a két, mélységesen megrázó mondattal kezdődik a ma délutáni Angyalhír Emlékséta, amely a családon belüli erőszak ellen szerveződik. S míg az előző két évben csak halkan, csendesen sétáltak a tiltakozók, idén szakítanak a hagyománnyal és „hangosan kiáltunk azokért, akiknek hangját nem hallja senki.”

Hangosan kell ma kiáltani, ugyanis valóban úgy tűnik, az elkeserítő statisztikák, a nyilvánvaló tények ellenére a családon belüli erőszak ma legfeljebb a szenzációhajhász híradókban kap néhány percet, de a hatóságok továbbra is tabuként kezelik.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Szégyen, hogy a családon belüli erőszak visszaszorítását célul kitűző Isztambuli Egyezmény ratifikálása évek óta csúszik, és Magyarország kormánya továbbra sem képes (nem akar?) hatékonyan fellépni ez ellen.

Szégyen, hogy statisztikai trükközéssel próbálják megszépíteni a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények számát.

Szégyen, hogy továbbra sem költ eleget a kormány arra, hogy elegendő számú krízisközpont és félutas ház legyen az országban, amelyek a kapcsolaton belüli erőszak áldozatának adnak kiugrási lehetőséget.

Szégyen, hogy a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal foglalkozó civil szervezeteket is ellehetetlenítik azzal, hogy törvényt írnak a civilek ellen.

A kormány a gyermekvédelmi törvény szigorításakor olyan passzusokban érezte fontosnak a retorziók bevezetését, mint például az, ha a szülő kihagyja a szülői értekezletet – ebben az esetben akár gyámhatósági eljárás is indulhat ellene. Még mindig nem tudunk azonban mit kezdeni azzal, hogy a családon belüli erőszak érdemben visszaszoruljon.

Ehhez ugyanis a törvények szigorítása helyett a megelőzésre kellene helyezni a hangsúlyt – többek közt egy olyan oktatási rendszer kiépítésével, amely érdemben küzd a nők elleni erőszaknak megágyazó viselkedésminták, a hierarchikus nemi szerepek ellen (az Isztambuli Egyezmény például ezt is szorgalmazza), emellett pedig szükség van olyan szakemberek képzésére, akik hatékonyan képesek segíteni az áldozatokat a továbblépésben.

Szükség van továbbá arra is, hogy az igazságszolgáltatás, a rendőrség munkatársai (a jelenlegi gyakorlattal ellentétben) felismerjék és megfelelően kezeljék az ilyen típusú erőszakot, hogy az áldozatokat ne megszégyenítsék, hanem támogassák, ügyeikben tisztességesen és méltányosan járjanak el. És szükség van egy olyan gyermekvédelmi törvényre, aminek középpontjában valóban a gyerekek védelme áll, és nem értelmetlen szigorításokkal és büntetések kilátásba helyezésével igyekszik „javítani” a helyzeten, hanem érdemi segítséget és alternatívákat nyújt, garantálja a jogbiztonságot, és elegendő anyagi forrást biztosít azok fenntartására. És még számos más, értelmes megoldás van, amelyek egyelőre mind váratnak magukra, mert a magyar kormány továbbra sem érzi fontosnak, hogy fellépjen a családon belüli erőszak ellen.

A mai nap csak egy abból a 365-ből, amelynek minden napjára jut családon belüli, nők és gyermekek ellen elkövetett erőszak. A mai nap mégis egy olyan nap, amikor hangosan kiállhatunk ez ellen az embertelen és elnyomó gyakorlat ellen, amikor hangosan követelhetjük az ország döntéshozóitól, hogy felelősségük teljes tudatában változtassanak. Kötelességük ez, amit jelenleg elhanyagolnak. És minden egyes további nap, amikor nem lépünk fel hatékonyan a családon belüli erőszak ellen, gyerekek és nők tíz- és százezreinek az életét keseríti meg.

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!