“A fogyatékos emberek európai mozgalma a 90-es évek óta együtt erősödött a közös európai projekttel. Most azonban, az Európai Unió és a közös Európa válságával határvonalhoz érkeztünk. Kihívásaink újak. Nem lehetünk semlegesek. Nincs politikai semlegesség, mert a hanyatlás azzal fenyeget minket, fogyatékos embereket, hogy a szétesés évei során újra csak a politikák tárgyai és nem kezdeményezői leszünk.” Ezeket a szavakat Yannis Vardakastanis, a fogyatékos embereket tömörítő, önmagát 80 millió fogyatékos európai polgár hangjaként leíró szervezet, az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) görög elnöke mondta Madridban, az EDF 20 éves születésnapján, 2017. május 14-én, 35 ország fogyatékos aktivistái és érdekvédői előtt. Jogos a félelem?

A már-már apokaliptikus hang mögött egyfelől az európai integráció több évtizedes története, másfelől az országokon átívelő politikai válság, az EU gazdasági hanyatlása és a fogyatékosok érdekvédelmének kudarcai állnak. Az EU-ról szóló vitákban minden rögtön leegyszerűsödhet, és a helyzetet ki-ki politikai álláspontja szerint láthatja. Egyrészről minden, az elmúlt 10-20 évben a fogyatékos-szakpolitikák terén történt pozitív intézkedés mögött lehet a jótékony és gazdag EU-t, míg a hazai fogyatékos emberek méltatlan nyomora és kirekesztettsége mögött okként a gonosz magyar kormányt látni. Közben az ország nagy részén élő fogyatékos emberek érezhetik úgy is, hogy lényegében semmi javulás sem történt élethelyzetükben EU-s csatlakozásunk óta, sőt, a leszakadó térségekben inkább minden csak romlott.   

Mi lesz veled, Európai Unió?

Március 23-án indult Brüsszel +/- című sorozatunkban azt szeretnénk körbejárni, mi közünk is van az Európai Unióhoz. Hogyan befolyásolhatja a hazai viszonyokat az uniós tagság, és mi, magyar állampolgárként milyen eszközökkel rendelkezünk az EU politikáinak alakítására.

Vitaindítónkat itt találod, az eddig megjelent cikkeket pedig itt.

Volt fejlődés?

A fogyatékos emberek életvitelét segítő intézkedésekről (az akadálymentesítéstől a szociális szolgáltatásig és oktatásig vagy egyenlő szavazati jogig) olyan jogszabályok rendelkeznek, amelyeket vagy az EU vagy az illetékes kormányok, így például a magyar kormány ír elő és hajt végre. Egymásra mutogatni nem mindig lehet – ez attól függ, hogy adott jogterület kinek a hatáskörébe tartozik. A felelősségek konkrét megállapítása olykor még az Unió számára is kihívás, például a fogyatékos emberek jogait biztosító, EU által is ratifikált ENSZ Egyezmény esetében még maga az EU sem tudta, többszörös felszólítások ellenére sem deklarálni, hogy milyen jogi és igazgatási területeken felelős a végrehajtásért.

Az EU vezetői persze szeretik beszédeikben kiemelni az integráció emberi jogi profilját, egyetemes emberi értékeket uniós, sőt (Kelet-Európa nagy részét lesöpörve) „európai értékek”-nek nevezni, de

a valóságban az EU-n belül a leszakadó társadalmi csoportokkal, így például a fogyatékos emberekkel is jóformán azt tesznek a kormányok, amit akarnak. A súlytalan uniós szociálpolitikai keretprogramok – mint a legutóbbi „szociális jogok pillére” – e helyütt szót sem érdemelnek.

Az EU saját maga által alkotott belső (nem tagállami) jogszabályai és döntései sem feltétlenül állják ki az emberi jogi teszteket. Kritikus esetben az EU bátran szembe megy a szép jelszavakkal. Például amikor a görög válság kezelésében figyelembe se vette, vagy csak jelentéktelen intézkedésekkel késleltette a helyi fogyatékos emberek és pszichiátriai betegek nyomorba süllyedését azon megszorító politikák miatt, amiket maga az EU és intézményei kényszerítettek Görögországra.

Persze az uniós tagállamok sem jobbak e téren. EU-s kormányok bátran tarthatnak fogyatékos embereket és családjaikat (tízmilliókról beszélünk) szegénységben vagy mélyszegénységben (sőt ahogyan a brit kormány teszi 2010 óta, tolhatnak fogyatékos és krónikus beteg embereket az éhezés szélére); bátran elvehetik Európa-szerte fogyatékos emberek tömegeitől a személyes segítségnyújtás és pénzbeli juttatások rendszerét; vagy fenntarthatnak a fogyatékos emberek leszakadását eredményező rossz oktatást. Az uniós szabályok ugyanis szelektívek: az EU-t piaci és gazdasági dolgok érdeklik elsősorban, míg a közös piac által magára hagyott tömegek sorsát a tagállami kormányokra bízza, amelyek éberen őrködnek is ezen politikák tagállami hatáskörben tartása fölött.

A gazdasági integráció és a „szociális Európa” hangzatos, olykor arrogáns szólamai mögé kevés humánus tartalom került.

A fogyatékos emberek szempontjából kulcsfontosságú területek, az oktatás, egészségügy, szociális védelem területén az EU-nak nagyon kevés beleszólása van abba, mi történik egy adott tagállamban. A magyar (és más) kormányok által lerohasztott fenntartott szociális és egészségügyi szolgáltatások így bizony nem írhatók az EU kontójára, azokért az általunk megválasztott politikai vezetés felel – a szabályok szerint pedig épp ezért nem is várható ezekre megoldás Brüsszelből.

Az ellentmondás persze ott van, hogy ha az EU ennyire büszke a szociális jogokra, liberális szabadságjogokra és egyebekre, akkor miért nem teszi kötelezővé vagy legalább irányadóvá ezeket tagállamai számára?

A válasz leegyszerűsítve az, hogy az EU nem erre a célra jött létre: egy gazdasági együttműködésről beszélünk, amely elsősorban a piacokat és a pénzügyi-gazdasági együttműködéseket szabályozza. Az EU-t lényegében vezető Európai Tanács (melynek Orbán Viktor is tagja jelenleg) éberen őrködik a tagállamok társadalompolitikáinak függetlensége felett.

És bár van nem kevés, a fogyatékos emberek jogait elvben biztosító EU-s szabályozás érvényben, amelyekre a brüsszeli politikai vezetés is szívesen hivatkozik, az azonban igencsak kérdéses, ezek mire is jók a mindennapokban. Kérdéses, miképp befolyásolta a magyar (vagy más tagországi) jogrendszert, hogy az Amszterdami Szerződés éppúgy említést tett fogyatékos emberek jogairól, mint a gyakorlatban bolhafing erősségű jelképes erejű EU Alapjogi Charta – hiszen a magyar alaptörvény is olyan szépeket ír a fogyatékossággal élőkről, és látjuk, mi az eredménye.

A fogyatékos emberek és családjaik jobb életét biztosító kérdések többségében tehát az EU nem illetékes – azonban egyáltalán nem tétlen e téren. Nemcsak szép szavakat puha jogokat, de forrásokat is biztosít. Lássuk akkor, mit is köszönhetünk az EU-nak.

Pénz, de mire?

Az Unió a 2004-es, Kelet-Európát érintő bővítése óta minden addiginál nagyobb mértékben működteti a regionális egyenlőtlenségeket kiegyenlíteni hivatott pénzügyi eszközöket, amiket itt most röviden nevezzünk strukturális alapoknak. Ezek az alapok sok százmilliárd forintos összeget jelentenek a magyar társadalomnak, és ebből nem kevés pénz megy fogyatékos embereket célzó intézkedésekre is.

Ide nem csak az iskolák, gyógypedagógiai intézmények vagy szociális ellátások valamilyen mértékű újrafestése fejlesztgetése tartozik, de az is, ha például új villamosok, buszok és metrók kerülnek forgalomba, amelyek többé-kevésbé elvben akadálymentesek. Más kérdés, hogy az uniós pénzből elkészült beruházások akadálymentessége ezernyi sebből vérzik, és fogyatékos emberek szervezetei hiába hivatkoznak EU-s akadálymentességi előírásokra, ha a beruházások végén használhatatlan, látszat-akadálymentesített épületek és közterek kerülnek átadásra – azok utólagos átépítésére már nincs pénz. Más esetben akár már meg sem ígérik akadálymentesítésüket, hiába az EU és Magyarország által is elfogadott nemzetközi egyezmények, és hiába az érintettek szervezeteinek tiltakozása.

Előrelépésnek tekinthető viszont, hogy EU-s támogatású programok tucatjai futottak az elmúlt években, amelyekkel valamilyen formában (dolgozóként vagy képzésben résztvevőként) sokan találkoztak. Országos projektek indultak például mozgássérült emberek segédeszköz-állományának elérhetőségét és megváltozott munkaképességűek munkapiaci elhelyezését segítve; autizmussal kapcsolatos létfontosságú tudásra képezve szakemberek és családok százait; vagy akár fogyatékos emberek bentlakásos intézeteinek bezárását célozva.

Ezekben a programokban dolgozott és dolgozik a hazai fogyatékos-politikai szakembergárda java, szociális, oktatási, gyógypedagógiai, egészségügyi és egyéb szakemberek százai, legalábbis azok, akik a javarészt budapesti központú és állami végrehajtó intézményekhez közel voltak. A szakmában közismert, hogy míg a szociális dolgozói vagy gyógypedagógusi bérből megélni szinte képtelenség, addig ezek a projektek ideig-óráig anyagi könnyebbséget jelenthetnek. Az EU-zászlós meghívók, szakmai kiadványok és képzési oklevelek sokak polcán ott vannak – az ezek révén kapott tudás és jövedelem tartja csak talán a vízfelszín felett a szektor jelentős részét.

Gyanítható persze, hogy, hasonlóan más nagyobb EU-s programokhoz, a kiadványokon és képzéseken túl nem kevés pénzt el is loptak és lopnak ma is ezen projektek során. Mivel azonban annyival többet lopnak más területeken, ezért a fogyatékosügyi lopások felderítésére nem sok esély van – a tettesek gazemberek, de csak kis halak. Az sem ritka, hogy olyan projektekre költöttek forrásokat teljesen legálisan éveken keresztül, mint például a fogyatékosok intézeteinek ilyen-olyan indokú felújítása, ahelyett, hogy a pénzt sokkal jobb ellátást lehetővé tevő, közösségi típusú lakhatási formák kialakítására költötték volna. (Tették ezt persze máshol is, a Baltikumtól Bulgáriáig.)

Túl a pénzen, jogokon

Kár lenne azonban az EU hatását a fogyatékos emberekre csak a jogszabályok és a pénzek mentén nézni. A szimbolikus jellegű emberi jogi és szociális/esélyegyenlősítő uniós politikákat ugyanis azoknál sokkal erősebb, államadósságra és egyéb költségvetési mutatókra vonatkozó, valamint piacvédelmet kizáró politikák kísérik, amelyek a félperifériás kelet-európai országok felzárkózásának lehetőségét korlátozva, több szempontból is megnehezítik a fogyatékos emberek és családtagjaik életét, így például munkaerőpiaci érvényesülésüket is.

Görög fogyatékos emberek tüntetése a 2015-ös válság idején

Mert a félperiférián, így Magyarországon is az alacsonyabb hozzáadott értékű munkák korában, a világcégek autógyárai és azok beszállítói által generált versenyben a licitek lefelé mennek. Az olcsó és végletekig kizsákmányolható rugalmas, heti 5-6 napot mukkanás nélkül, alacsony bérért végigrobotoló, jogfosztott munkavállaló (legyen pénztáros egy multinál, teherautósofőr útépítésen vagy betanított munkás gyársoron valahol) fényévekre van a fogyatékosjogban ismert, és EU-s kiadványokon is beígért „méltányos alkalmazkodás”-tól. (Ez az az elv, amely a krónikus beteg vagy fogyatékos, pl. mozgás- vagy értelmi sérült munkavállalónak részmunkaidőt, igény szerint átalakított akadálymentes munkahelyet-munkaállomást, rugalmas munkavégzést stb. adna munkavállalói jogként.)

A munkapiac könyörtelenségéből ered, hogy az alacsony bérek és kilátástalanság elől nyugatra menekülő „szabadon mozgók” – a jelenlegi szabad munkaerő-áramlás kvázi nyertesei – közé sem a kevésbé mobil, mélyszegénységben élő fogyatékos emberek fognak bekerülni. Sőt, ha az EU-n belüli munkaerő vándorlásnak van fogyatékosügyi vonatkozása, akkor az inkább abban jelenik meg, hogy magyar szociális munkások és gyógypedagógusok Magyarországot maguk mögött hagyva brit vagy német fogyatékosok embereket segítenek, amely országokban erre van is igény. (Vagy román nők tízezrei idős korukra fogyatékossá vált olasz középosztálybelieket házi gondoznak, rabszolgatempóban.) Kevés fogyatékos embernek lehet azonban reálisan bejárható pálya a londoni kávézói munka, a dél-olaszországi narancsszüretelés, vagy egy bajor hotelben való takarítás, de még egy angliai egyetemi szak egyenlő esélyű elvégzése sem.

De Belgiumban is előfordulhatott, hogy egy amúgy tehetséges, több nyelven beszélő, az állásra kiválasztott magyar mozgássérült jelentkező végül azért nem tudott munkába állni, mert számára sem a brüsszeli mindennapi személyi segítés (közlekedésben, életvitelben), sem az akadálymentes lakhatás nem volt megoldható anyagi okokból (pl. belga, magyar vagy EU-s jogszabályok által biztosított segítség hiányában). A munkavállaló itthon maradt.

Aki pedig kimarad, az lemarad. A munkaerőpiacról kiszorultak segélyeken tengődnek, és a segélyezési rendszerek uniós szabályozása napirenden sincs.

Fogyatékos emberek kontra nagytőke

A fentieken túl az EU-t persze azért is szerethetjük, mert a korábban gyilkos háborúkban egymást ölő nemzetállamoknak egy sajátos, tárgyalásos platformot ad ügyeik rendezésére. Az internacionalizmus a fogyatékos emberek szervezeteinek is mindennapjaivá vált az EU-n belül, és ennek hatását kár lenne alábecsülni: társadalmi mozgalomként a fogyatékosok szervezeteinek és a szakmai szervezeteknek is fontosak a nemzetközi kapcsolatok, az egymástól tanulás és a közös programok, kampányok. Ezekhez pedig az EU ad is érdemi segítséget.

Az Unió már csatlakozásunk óta bőkezűen támogatja a nemzetközi tapasztalatcserét, így a ma a segítő szakmákban dolgozók jelentős részének volt már része EU-s programokból fizetett tanulmányutakban, programokban. És mindez messze több, mint a fiataloknak adott buli-ösztöndíjak Erasmus-ösztöndíjak népszerű rendszere: habár a kivérzett hazai szociális ágazatban dolgozók számára afféle béren felüli juttatás is, ha 3 napig egy holland fogyatékos ellátást látogathatnak meg, azonban az ott látottak bizony a hazai szakpolitikai intézkedések hivatkozási alapjává is válnak.

Ennek nyomán tovább erősödik a felzárkózás hamis ígérete, és a jóléti nyugaton látottak hazai elplántálására bizony sokmilliós hazai programok épülnek – vegyes tapasztalatokkal. Hiszen a meglátogatott, példaértékűnek tartott holland, brit, svéd vagy német ellátási modellek átültetése magyar talajba gyakran lehetetlen: más ellátási hagyományra építve, töredéknyi finanszírozással, ötletszerűen, 2-3 év alatt lehetetlen újrakreálni a „kint” megcsodált jó gyakorlatot.

Ezért sokszor marad a puszta átcímkézés, illetve az EU-s programok idején futó csicsás (közbeszerzésen beszerzett) honlapok temetője, amikkel az EU-s program lezárulta után 1-2 évvel már senki sem foglalkozik, hiszen pénz sincsen rá.

Másrészt persze az EU-s tanulmányutak rendszere össze is hozza az azonos szakmákban dolgozó, azonos értékeket valló szakembereket és mozgalmárokat. Az EU nélkül ma bizonyára nem lenne összeurópai fogyatékos érdekvédelmi mozgalom, amely minden gyengesége ellenére is az, aminek nevezi magát: aktivisták és érdekvédők százai találkozhatnak határokat átlépve, rendszeresen megbeszélve, melyik ország hol tart, a tervekből mi vált be és mi nem.

A 2017 januárjában készült képen Bercse László magyar és Senada Halicevic horvát értelmi fogyatékos érdekvédő beszélget, mindketten aktívak EU-s szinten, utóbbi az értelmi fogyatékos 'önérvényesítők' európai szervezetének elnöke is. Hibáik ellenére az uniós intézmények hozzájárulnak az érintettek nemzetközi kapcsolatépítéséhez, ami fontos feltétele annak, hogy aktív, kezdeményező szerepet vállalhassanak. (Itt olvasható velük egy interjú.)

Ennek részeként a területen dolgozó magyar civil szervezetek (és állami intézmények) jelentős része is rendelkezik jó és élő külföldi kapcsolatokkal, és gyorsan utána tud nézni annak, bizonyos ellátásokat máshol hogyan működtetnek, vagy hogy jónak tűnő újszerű terápiák például beváltak-e. Külföldi példák után lett modellezve például a nemzetközi viszonylatban is előremutató és erős magyar jelnyelvi törvény.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Brüsszelben (magyar tagszervezetekkel rendelkező) civil szervezetek sokasága működik, önállóan képviselve értelmi sérült, vak, siket, pszichiátriai beteg vagy akár szklerózis multiplexszel élő embereket. A fogyatékos emberek lobbijának célja elvben az, hogy az EU központjában próbálja befolyásolni az Európai Bizottság, az Európai Parlament vagy más EU-s intézmények döntéseit. De a magas rangú EU-s vezetőkkel történt öltönyös-mosolygós, füstölt lazacos találkozók nyomán kevés jól látható, politikai jelentőségű eredmény születik.

A brüsszeli civil szervezetek által előszeretettel rendezett, eredményként feltüntetett európai parlamenti meghallgatások és egyéb rendezvények EU-s politikai jelentősége ugyanis valószínűleg épp annyi, mint amikor az egyszeri magyar képviselő marionettezett az utolsó padban. (A fogyatékos emberek EU-s vagy tagállami szintű civil szervezetei persze nem keveset elértek, például nélkülük ma feltehetőleg nem lenne napirenden a fogyatékos emberek intézeteinek bezárása Európa-szerte. Munkájuk bővebb elemzésére itt sajnos nincs mód.)

Dávid és Góliát

Az EU-s civil szervezetek nem versenyezhetnek lényeges kérdésekben az iparági, tagállami vagy egyéb lobbikkal. Amíg a brüsszeli fogyatékosügyi civilek erősebbjei is csak 5-6 fős, szerényen fizetett érdekvédővel működő irodákat képesek – EU-s pályázatból, gyakran létbizonytalanságban élve – fenntartani, addig az iparági és egyéb szereplők szerény becslés szerint is 30 ezer fős lobbista hadsereget fizetnek Brüsszelben, effektíve az EU-s jogszabályrendszer csaknem egészének alakulását befolyásolva.

A fentiek szemléltetésére álljon itt két példa – az EU mindkettőben bizonyította, hogy kulcskérdésekben a piac oldalán áll.

2008-ban az Európai Bizottság, civil és társadalmi szervezetek és az Európai Parlament is jóváhagyott egy minden addiginál erősebb, fogyatékos embereket és meleg, leszbikus, biszexuális és transz embereket is lefedő horizontális esélyegyenlőségi szabályozást, amelyet akkor azonban néhány tagállam enyhébben, legerősebben azonban Németország ellenzett, például az intézkedések költségeire hivatkozva. A jogszabály azóta is a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács asztalán porosodik, életbe lépésére a jelenlegi helyzetben remény sincs.

Ennél is sokkal elkeserítőbb azonban az Európai Unió minden országára kiterjedő, valóban jelentős változásokat ígérő EU-s akadálymentesítési törvény (Accessibility Act) sorsa: az Európai Fogyatékosügyi Fórum, az időseket tömörítő európai civil szervezet és a fogyasztókat képviselő szervezetek által is támogatott szabály az eddig csak állami közszolgáltatásokat és középületeket érintő akadálymentesítési kötelezettséget terjesztette volna ki a piaci szereplők jelentős részére (elsősorban nagyvállalatokra, rugalmasan megkímélve a kisebb vállalkozásokat a számukra költségesebb változásoktól).

Tüntetés az Accessibility Act kapcsán 2017 áprilisában az Európai Parlament előtt

A törvényjavaslatot a fogyatékos embereket képviselő civil szektor kezdeményezte, és a fogyatékos emberek európai mozgalmának fő projektje volt évek óta. A javaslatot az Európai Bizottság támogatta ugyan, ám szinte teljesen kiherélte a fogyatékos emberekkel általában barátságosabb viszonyt ápoló Európai Parlament belső piacokért felelős szakbizottsága. A közlekedési és elektronikai vállalatokon, műsorszolgáltatókon túl az olyan, magukat emberarcúnak mutató vállalatok voltak a javaslat legádázabb ellenségei, mint a Google, az Apple és a Microsoft. Az érvek ismerősek: túlszabályozni a piacot veszélyes, mert rontja a versenyképességet, ráadásul költséges, sőt az innovációt is veszélyezteti. Igen: az akadálymentes (szakszóval: egyetemes) tervezés mint a technológiai fejlődés akadálya a dollármilliárdos profittal rendelkező vállalatok számára. Arcpirító Védhetetlen álláspont, amelyet azonban EU-s politikusok is támogattak néhány hete.

Fogyatékossággal élő érdekvédők beszámolói szerint az iparági lobbi hatása a tárgyalások alatt folyamatosan érezhető volt: a politikusok a fogyatékos emberekkel történt barátságos teázások és szendvicsezések után – az Európai Néppárt és az egykor Bokros Lajost is sorai között tudó Európai Reformisták és Konzervatívok, valamint az európai Liberális frakció tagjainak szavazataival – az Európai Parlament belső piaci szakbizottságának tagjai lemosták az erősebb akadálymentesítési javaslatot. A fogyatékosok szervezetei tovább tárgyalnak, szükség esetén tüntetnek, és igyekeznek a közvéleményhez fordulni, hiszen a jogszabályt az Európai Parlament tovább tárgyalja – reményük azonban kevés lehet.

Apokalipszis, most?

A társadalmi részvételből a fogyatékos emberek jelentős részét ma is kizárja az EU-s országokban érvényes jogrend és intézményrendszer. Tömegek nem szavazhatnak, sőt még politikai programokat sem tudnak elolvasni (lévén azokat pártok és kormányok nem teszik közzé akadálymentes formában: jelnyelven vagy könnyen érthető nyelven); még mindig százezrek élnek intézetekben, sokszor a gödihez hasonló körülmények között; profittermelésre alkalmatlan fogyatékos emberek tömegei vegetálnak segélyeken, államtól és társadalomtól magukra hagyva keleten és nyugaton.

Az EU a fogyatékos embereket egyszerre látja az emberi jogok hordozóinak és fogyasztóknak, a hangsúly azonban a reálpolitika és piaci szabályok mentén egyértelműen az utóbbin van.

Tavaly októberben egy pozsonyi uniós konferencián, ahol fogyatékos aktivisták százai vettek részt, az Európai Bizottság képviselőjének előadásában a „fogyatékos emberek” kifejezés helyett a „fogyatékos fogyasztók” szerepelt, mert az előadásban belső piaci szabályozásról volt szó. A beszédre egy súlyosan mozgássérült finn érdekvédő a kérdések-válaszok során így reagált:

„Nem kérdezni szeretnék az előadótól, hanem csak azt mondani, hogy nem fogyasztó vagyok, hanem állampolgár, és elegem van abból, hogy fogyasztónak látnak! Állampolgárok vagyunk és elvárjuk, hogy annak is tekintsenek, ezért harcolunk évtizedek óta.”

Ezt a megjegyzést az EU-s tisztviselő már nem hallotta, mert Skype-on adott elő, és sietnie kellett egy másik konferenciára.

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!