Az elmúlt időszak sztrájkeseményei nem véletlenek, a gazdasági és munkaügyi helyzet folyamatos romlása egyre növeli a feszültséget a munkahelyeken. Amíg a Fidesz a „keményen dolgozó kisemberek” nevében beszélt, csorbította a munkavállalói jogokat, kiherélte a munkásság érdekképviseletét, mindezt a (nemzetközi) nagytőke/multik érdekében. Ennek ellenére a munkásság önvédelmi mechanizmusait nem sikerült kiiktatni, a kormány számára kiemelten fontos munkáltatók a szervezett munkássággal találták szemben magukat. A jelenlegi helyzet megértéséhez ezért fontos megismerni, milyen gazdasági és politikai folyamatok vannak a szakszervezeti mozgalom látszólagos erősödése mögött, ebben segíthet a Tesco-sztrájk körüli helyzet elemzése is.
A Tesco a magyar kiskereskedelmi áruházláncok közül a legnagyobb foglalkoztató, közel 20 ezer munkás dolgozik valamelyik áruházban. Az elmúlt években szó esett arról, hogy kivonul az országból, de tavaly eldőlt: maradnak, fejlesztenek és átalakítanak. A fejlesztések befejeződtek, de a bérfejlesztésről szóló ígéretek nem valósultak meg, a nagy áruházláncok közül a Tesco fizeti a legkevesebbet dolgozóinak. A súlyos munkaerőhiány komoly gondokat okoz, és ennek következményei a munkavállalókat sújtják leginkább. A kedvezőtlen bérezés miatt az állások betöltése egyre nagyobb problémát okoz, ezzel párhuzamosan szüntetnek meg vagy vonnak össze pozíciókat. Amíg az egy főre jutó munkamennyiség folyamatosan nő, a béreket csak a kötelező szakmunkás-minimumig emelték. A folyamatos kivándorlás okozta munkaerőpiaci összeomlás nagy nyomást helyez az itt maradt munkásokra, akik kénytelenek elviselni az egyre nagyobb terhelést, az egyre több munkát, ugyanannyi fizetésért. A Munka Törvénykönyvének átalakítása után a pálya végképp a („stratégiailag fontos”) munkáltatók felé lejt, a kialakult helyzetben a Tesco erőteljes szakszervezet-ellenes politikával reagál: nemrég egy jogellenesen eltávolított szakszervezeti tisztségviselőt, viszonyának visszaállítása közben ismét elbocsájtottak.
Ez a helyzet vezetett ahhoz a „történelmi pillanathoz” amikor a két jelentős kereskedelmi szakszervezet (a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete) összefogott és bejelentették: készek sztrájkolni. E mellett felhívást intéztek az áruházvezetőkhöz, amiben az ide vezető problémák leírása után felajánlják a felmondások letétbe helyezését, ezzel is nyomást helyezve a munkáltatóra. Az okok pedig a már említettek: az elmaradó bérfejlesztések, és a párhuzamosan növekvő munkaterhek.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Ebből látszik, ezek a problémák nem kizárólag az alacsonyan képzetteket érintik, a kivándorlás gazdasági hatását szinte mindenki érzi. Megmutatja a munkáltató és munkás egyenlőtlen hatalmi helyzetét az, ahogy a Tesco a munkaerőhiány miatti nehéz körülmények között (és szakszervezeti nyomás alatt!) sem kénytelen béremelést végrehajtani, mindezt csökkenő adóterhek mellett. Az egyébként is kiszolgáltatottabb helyzetben lévők (alacsonyan képzettek, kevés munkalehetősséget kínáló régióban élők) más lehetőség hiányában kénytelenek elviselni jelentősen többet, ugyanannyiért.
Történik mindez olyan gazdasági szituációban, amikor minden várakozást felülmúló gazdasági növekedésről hallani. A kormány azt kommunikálja, hogy a „munkavállalók oldalán áll” és hisz az „értékteremtő munka fontosságában”.
Valójában a Fidesz, kormányzása során a bérmunkából élők érdekeit minden esetben másodrangúnak tekintette a munkáltatóéhoz képest, a multik érdekeit maximálisan kiszolgáló új Munka Törvénykönyv pedig ennek tökéletes bizonyítéka.
Ebben ugyanis szakszervezeti kifogás lehetősége megszűnt, aminek eredménye, hogy a bérharc nehezebbé vált tárgyalásos úton. Így sok esetben a munkáltatóval való megegyezés a sztrájk, vagy a sztrájk jelentette fenyegetésen keresztül vált elérhetővé. Ebben mutatkozik meg az új rendszer szakszervezet-, és munkás érdekérvényesítés-ellenessége: tárgyalni kevésbé lehet, ami a sztrájk felé tereli a szakszervezeteket, a sztrájkolást pedig jelentősen megnehezítették. A sztrájktörvény kevesebb esetben enged törvényes sztrájkot, a munkavállalók védelmét csökkentették a jogellenes kirúgással szemben, és olyan homályos feltételekhez kötik a sztrájk törvényességét, mint az „elégséges szolgáltatás teljesítése”. Sokkal nehezebbé vált a törvényszerű sztrájk, ha pedig törvénytelen egy sztrájk, minden résztvevőt kirúghatnak. Egyértelműen látszik, hogy a kormány tudatosan csökkentette a szakszervezetek mozgásterét, és ezen keresztül a munkásság önvédelmi lehetőségeit, mindezzel kiszolgáltatottabbá és védtelenebbé téve őket a munkaadóval szemben.
Ez a munkaügyi környezet nem elősegíti, hanem gátolja a munkahelyek demokratikussá tételét, nem célja a párbeszéd létrehozása munkavállaló és munkaadó között, sőt, a legtöbb esetben lehetőséget ad arra, hogy a munkások követeléseit „erőből” elnyomják.
A jogállamiság részleges lebontása, a civil szervezetek elleni támadások és a szakszervezeti jogok csorbítása is ugyanazt a célt szolgálják: a demokratikus (ön)szerveződés lehetőségeinek csökkentését. Különösen érdekes fejezete a Fidesz munkaügyi politikájának a „rabszolgatörvény” belebegtetése, amivel kapcsolatban Lázár János a Kormányinfón párton belüli vitáról beszélt, aminek tárgya az volt, hogy mi élvez elsőbbséget: a munkavállalói jogok, vagy a gazdasági növekedés. Fontos vita ez egy olyan gazdaságpolitikát folytató kormány esetén, ahol a nemzeti tőkésosztály gazdagítása minden esetben elsődleges szempont a gazdasági hatékonysággal szemben.
A Tesco-sztrájk esetében kivételesen megvalósulni látszik a dolgozók természetes önvédelmi reakciója az egyre kevésbé féken tartott piaccal szemben. Tévedés lenne azt hinni, hogy ennek a reakciónak a bekövetkezése törvényszerű: hasonló nagy áruházaknál, és sok kisebb vidéki bolthálózat esetén a helyzet hasonló, vagy még rosszabb. (Nem ritkák a 14 órás műszakok, pótlékok nélkül, és az ügyeskedéssel megoldott kötelező munka ünnepnapokon.) A többi esetben mégsem hallani az ellenállásról. Ennek oka, hogy a problémák jelenléte még nem elég, abból természetszerűen nem következik ellenállás, szükség van a szakszervezetek szervező munkájára. Az elégedetlenségnek szervezett formában lehet hangot adni, és a követeléseket is így lehet hatékonyan érvényesíteni, ezért fontos a szakszervezetek munkája, mert ezen keresztül lehet demokratikussá tenni a munkahelyi környezetet. Ehhez pedig támogatásra és szolidaritásra van szükség, arra, hogy a szakszervezetek által felvetett problémák szélesebb körben legyenek ismertek, és a munkavállalói autonómia kérdése ne legyen másodrendű.
Jelenleg a parlamenti pártok közül a munkásságot/alsó-középosztályt érintő munkaügyi kérdésekkel nem a baloldali ellenzék foglalkozik, ez a szerep a Jobbiké. A munkásság ügyeinek átengedése a (szélső)jobboldalnak, úgy, hogy az veszélyeztetett társadalmi csoportok (cigányok és bevándorlók) kizárásával határozza meg az e körüli közbeszédet, egy súlyos hiba, amivel a jövő progresszív baloldalának szembe kell néznie.
Az elmúlt időszak eseményei, a sztrájk a Mercedes és az Audi gyárban, a BKV megegyezése, a mentős demonstráció, és a „rabszolgatörvény” visszavonása bizakodásra adhat okot. Az elmúlt időben láthattuk, ahogy az elégedetlenség egyre több helyen tör felszínre, és az ilyen alkalmak lehetőséget adnak, hogy megértsük, milyen folyamatok hatására indul be a munkásság ellenállása. Azonban azt is látnunk kell, hogy ezek az események ritkák ahhoz képest, hogy a problémák mennyire széleskörűek, éppen ezért fontos e kezdeményezések támogatása, a szakszervezeti mozgalom körül növekvő érdeklődés pedig lehetőséget adhat a munkaügyi kérdések baloldali, kritikai szempontból való megvitatására. Erős szakszervezeti mozgalomnak a munka új világában is van helye, a jövő baloldalának pedig meg kell értenie miért hiba a rendszerváltás utáni (ál)baloldal szakszervezetekkel szemben közömbös vagy ellenséges politikája.
Kemény Bence
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.