A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete sztrájkot hirdet 200 ezer közalkalmazott elmaradt béremelése miatt. Mindezt a kormány nagyszabású béremelési hullámának közepén, ami egyrészt érint minden dolgozót a minimálbér emelések miatt, másrészt a közalkalmazottak jelentős részét az életpályamodellek jelentette emelések miatt. Csakhogy a kormány célja nem a bérhelyzet rendezése, hanem a hatalom megtartása. És ez óriási különbség.
A kérdés, hogy mi alapján dőlt el, hogy kik azok, akik a minimálbér emelésen kívül nem érdemelnek fizetésemelést az állami szférában, és milyen hatással bír így a béremelési politika. Ennek megvizsgálásával egyértelművé válik, hogy
ez a béremelési stratégia nem az egyre jobban elszegényedő és lecsúszó (állami) dolgozói osztály életének javítását szolgálja, csak a hatalom megtartását.
A béremelések ellenére is nálunk a legolcsóbb a munkaerő a régióban, ezzel pedig a kormány inassorsot szán Magyarországnak a világgazdaságban/globális munkamegosztásban. A nyugati, és főleg a német ipar kiszolgálására szabja a munkatörvénykönyvét, az adórendszert, és a közoktatás átalakításával már a jövő generációk lehetőségeit is ennek érdekében korlátozza.
Ahhoz hogy megértsük, mi volt a kormányzat célja, meg kell ismerni a béremelések módját és hatását. A közalkalmazottak béreit a jövőben életpálya-modellek alapján, fokozatosan emelik. Ez érinti az évek óta egyre rosszabb helyzetben lévő tanárokat és egészségügyi dolgozókat. Ezzel egyelőre sikerült a kedélyeket lecsillapítani, az utóbbi évek konfliktusainak (Tanítanék Mozgalom, Sándor Mária mozgalma) élét elvenni.
Ám a közalkalmazottakat tömörítő Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) épp ezért az eddigieknél szélesebb körben hirdetett sztrájkot július 17-re. Ennek oka, hogy a kormány nem egyenlő módon értékeli a központi igazgatás dolgozóinak munkáját. Az MKKSZ sztrájkja a közfoglalkoztatottak több csoportját is érinti: az állami intézményekben kisegítő munkát végzőkét, a Magyar Államkincstár és az önkormányzatok dolgozóit. Közös bennük, hogy az életpálya modellekből kimaradtak, a bérüket kilenc éve nem emelték. A fizetések vásárló ereje ez idő alatt (a 2008-as válság óta) 30-40 százalékkal csökkent, a hasonló munkákat ellátók bére a versenyszférában pedig jelentősen magasabb. A bérekre itt viszont csak a minimálbér emelések vannak hatással.
Az elkeserítő bérhelyzettel sikerült elérni, hogy a közszférában is jelentős munkaerőhiány lépjen fel, a bürokrácia csökkentés helyett pedig a kormány eredménye az, hogy az államgépezet fenntartása jelenleg egy folyamatosan túlterhelt és alulfizetett dolgozói réteg feladata. Hasonlóság az is, ahogy a minimálbér emelés kifejti hatását: a bérek az alul lévők esetén nőnek, a közép és felső szinteken (a tapasztaltabb, képzettebb, fontosabb pozíciót betöltők esetén) azonban nem változnak. A pályakezdők fizetése ugyanakkora, vagy legalábbis megközelíti a több évtizede dolgozókét. Ennek hatása drámai lehet: a bérkülönbségek összenyomásával a munkahelyi viszonyok egyenlőtlenné válnak, a felsőbb szinteken csökken a motiváció, romlik a morál. Ez többek között ahhoz vezet, hogy a képzett munkaerő kiáramlik a közszférából, a munkakörök betöltése ezért komoly feladattá válik, főként az önkormányzatoknál.
Az önkormányzat olyan intézmény, ami a problémákkal helyi szinten találkozik, és azokra (ideális esetben) a lehető legtöbb információt birtokolva tud reagálni. A települések (bizonyos mértékű) önállóságukat ezen keresztül gyakorolják, a helyi ügyeket ezek az intézmények látják el. A bérhelyzet itt a következő: közel 30 ezer dolgozó nem kapott emelést 2008 óta. Ugyanezen idő alatt a járási hivatalok (melyek az önkormányzati szint felett vannak) dolgozói kiérdemelték a kormány elismerését, ami fizetésemelésben nyilvánult meg.
Nem véletlen a kormány ellenállása az önkormányzati dolgozókkal szemben, hiszen a járási rendszer kiépítésének célja az önkormányzatok jelentéktelenné tétele.
Ez tökéletesen illeszkedik a központosító politikába, aminek eredménye a tovább duzzadó bürokrácia és a hatékonyság csökkenése. A döntési joggal járó hatalmat a helyi szintről egy magasabb, a központi hatalomhoz közelebb álló szintre helyezik át, ezzel az önkormányzatiságot, a helyi függetlenséget csorbítva. Ebben a helyzetben nem meglepő tehát, hogy az önkormányzati dolgozók már tavaly is sztrájkoltak, az azt megelőző tárgyalási folyamat ugyanis kudarcba fulladt, a helyzetet kezelő Rogán Antal úgy „oldotta meg” a problémát, hogy inkább nem is válaszolt. Ez a sztrájk tehát nem érte el a célját, a kívánt béremelés nem valósult meg.
A történet másik fontos szereplője, a Magyar Államkincstár a központi igazgatás egyik legfontosabb szerve, megfelelő működése elengedhetetlen az államgépezet működéséhez. Többek között itt történik a költségvetés nyilvántartása, kezelése, a pályázatok nyilvántartása, a családtámogatások intézése, és az állami dolgozók bérszámfejtése. Az önkormányzati, közoktatási és közegészségügyi szektorral szemben itt korábban nem voltak sztrájkok, erre a jogszabályi keretek kevés lehetőséget is adnak. Lázár János a Kormányinfón azt üzente „jól gondolják meg, hogy sztrájkolnak-e” az Államkincstár dolgozói... A sztrájkot ugyanis nem tartja megengedhetőnek, mivel az intézmény működése kritikus fontosságú, kockáztatni azt szerinte nem szabad. Ez a kijelentés mentes az együttérzéstől (és még valószínűleg törvénysértő is), de még nagyobb baj, hogy a helyzet teljes félreértéséről tanúskodik.
Látni kell, hogy a Magyar Államkincstár működését igazán a kilenc éve elmaradt béremelések, a munkaerőhiány és a munkahelyi környezet romlása veszélyeztetik. Csepreghy Nándor (aki már korábban világossá tette, hogy fogalma sincs a közszféra helyzetéről) kijelentette, hogy „a kormány nem enged a zsarolásnak”. Ez tehát az a szellem, amiben gondolkodnak és véleményt alkotnak a polgári Magyarország új urai, amikor szembe kerülnek az Államkincstár dolgozóival.
Ezért is fontos, hogy egyértelműen szolidaritásunkat fejezzük ki az állami dolgozókkal szemben, nem engedve a lejárató, megfélemlítő kormányzati kommunikációnak.
A közalkalmazottak sztrájkja fontos, nem elég egyszerű bérvitáknak tekintenünk, a kiváltó okok és a kormányzat hozzáállása a problémához ugyanis tökéletesen mutatja: a Fidesz az állami dolgozók helyzetének javítását aljas bűvésztrükké silányítja. A kormány megtagadja az érdemi tárgyalás lehetőségét a dolgozóktól, majd amikor azok a megcsonkított sztrájkjogaikkal próbálnak élni, arra a kormányzat arroganciával és fenyegetéssel reagál. Ez tükrözi a Fidesz-kormányzat demokratikusságát: párbeszédre még az általuk is fontosnak vélt dolgozókkal is képtelenek.
Csakhogy a növekvő egyenlőtlenségek, a lecsúszás veszélye sebeket hagy a magyar társadalom testén, az egyre erősödő idegengyűlölet, a mérgező nacionalizmus, és a jóléti sovinizmus térnyerésének a gazdasági helyzet nyújtott táptalajt, a kormányzati propaganda ezért lehetett ilyen hatásos.
Ami pedig nem változik: az alacsony bérek nagyon komoly gazdasági-társadalmi problémákat okoznak, és erre megoldás kell – de olyan béremelési politika, ami csak a hatalom megtartását szolgálja, nem lehet az.
A baloldalnak ki kell állnia a kiszámítható, igazságos béremelések mellett, ennek markáns képviselete nélkül egy párt nem képviselheti sokak érdekét.
Egyértelművé vált, hogy egy nemzet társadalmi és gazdasági problémáit nem lehet csak választások előtt végrehajtott, elkapkodott béremelésekkel és pénzosztásokkal megoldani. A magyar szakszervezeti helyzet rossz, a körülmények pedig egyre kedvezőtlenebbek. Ennek ellenére láthatjuk, hogy azok a sérelmek, amiknek hangot adnak ezek a szervezetek, nem egyéniek. Ezek a gondok a dolgozók széles rétegeit érintik, a szakszervezeti válasz pedig a párbeszéd, a szolidaritás és az összefogás. Ezek azok a válaszok, amik alternatívát jelenthetnek a gyűlölettel, a megosztó nacionalizmussal szemben, és amikkel lehetséges egy új rendszerváltás.
Kemény Bence
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.