Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban (részlet)
A múlt heti, halálos áldozatot is követelő szélsőjobboldali zavargások a Virginia állambeli Charlottesville-ben és Donald Trump azokra adott reakciója éles emlékeztetői annak, hogy mennyire megosztott az amerikai társadalom, és hogy ennek a megosztottságnak mennyire mélyek a történelmi gyökerei. A neonáci és fajvédő csoportok az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli rabszolgatartók oldalán harcoló Lee tábornok szobrának eltávolítása ellen tiltakoztak. Köztük és az eltávolítás támogatói közt utcai harcok bontakoztak ki. Augusztus 12-én pedig az egyik szélsőjobbos tiltakozó autóval hajtott az antifasiszta tüntetők közé, egy embert megölve.
Donald Trump azóta több egymásnak ellentmondó nyilatkozatot adott ki az eseményekről, sőt nemrég kifejezetten védelmébe vette a polgárháborús Délt dicsőítő emlékműveket. Ugyanakkor az, hogy a náci erőszaktól és az elnöki bigottságtól vissza nem riadva számos további városvezetés akar megszabadulni vagy már meg is szabadult a rabszolgatartók szobraitól, azt is jelenti, hogy az amerikaiak közelebb kerülnek múltjuk egy sötét fejezetének a lezárásához. Ez a cikk ezt a sötét fejezetet és annak hosszú árnyékát kívánja feltárni.
Európai fejjel azt gondolhatnánk, hogy az Egyesült Államok fiatal és a nagy világégésektől alig sújtott ország, ahol a múlt nem korbácsolja fel az indulatokat, és a szélsőségeknek is kevésbé jut terep. Ez korántsincs így, csak amíg az Atlanti óceánnak ezen a felén a két világháború és a totalitárius diktatúrák jelentik az igazodási pontot, addig a túlparton a polgárháború és a déli államok 1960-as évekig tartó apartheid berendezkedése. Amerikában a múlt értelmezése legalább annyira politikai viták tárgya, mint az európai országokban, köztük Magyarországon.
Polgárháború és újjáépítés
A legtöbb vita forrása az 1861-1865 közti polgárháború. Történelmi ismétlésként: a háború azután tört ki, hogy a rabszolgaság eltörléséért küzdő Abraham Lincolnt választották elnökké, és erre való reakcióként a déli rabszolgatartó államok konföderációba tömörülve kiléptek az unióból. A polgárháborút az egyik első modern háborúként tartják számon, amelynek négy éve során legalább 600 000 amerikai katona esett el, több, mint a két világháború, a koreai, a vietnami, az iraki és az afganisztáni háború alatt együttvéve. A civileket is súlyosan érintették a harcok, a Dél a háború végén romokban hevertek. A pusztítás mértéke mellett a háború jelentőségét az adja, hogy bár az Észak 1865-ben kiütéssel megnyerte a háborút, az máig kérdés, hogy a békét ki nyeri meg.
1865-től néhány évig a Délt északi bürokraták irányították, szigorúan betartatva a feketéknek egyenlő jogokat biztosító emancipációs törvényeket. A déli elit ellenállása azonban túl erősnek bizonyult, és pártpolitikai játszmák miatt a központi kormányzat egyre kevésbé számíthatott az Észak erőforrásaira a Dél kontroll alatt tartásához. Ezért a rövid újjáépítési időszak után a fehér, egykori rabszolgatartó elit visszaszerezte az irányítást.
A rabszolgaság intézményét ugyan képtelenség lett volna visszaállítani, de a fehér elit mindent megtett, hogy oligarchikus hatalmi pozícióit visszaszerezze: tagállami szinten sorra iktatták törvénybe a feketék társadalmi elkülönítését és politika jogfosztását.
A szavazójogot nem vehették el nyíltan, de számos kifinomult adminisztratív és jogi eszközzel gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy a feketék eljussanak a szavazófülkéig. És ahol ez sem lett volna elég, a lincselések és a Ku-Klux Klán jelenléte tette egyértelművé a régi-új rendet. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a történelem konföderációs szempontú (újra)írása, a déli tábornokokat dicsőítő szobrokkal, vagy olyan ártatlannak tűnő popkulturális termékekkel, mint az Elfújta a szél, ahol a rabszolgák a fehér gazdáikat kiegészítő egzotikus díszletekként jelennek csak meg.
Ez - a feketék korabeli gúnyneve után - Jim Crowként ismert apartheid rendszer a 20. század elejére teljesen kiépült, és elfogadott kompromisszummá vált az északi politikai elit részéről is, egészen az 1960-as évekig, a polgárjogi mozgalom sikeréig. Ha belegondolunk, ez egy hosszabb időszak, mint az azóta eltelt öt évtized. Ami még nehezebbé teszi a Jim Crowval való szembenézést az az, hogy az amerikai társadalmi haladás nagy korszakának, a roosevelti New Dealnek sem sikerült megtörnie azt. A New Deal társadalmi koalíciójának része volt a déli fehér elit, amit akkoriban még a Demokrata Párt képviselt.
Mire lesz elég a Dél csendes forradalma?
Áttörést csak az 1960-as évek polgárjogi törvényei hoztak, de a déli társadalom a mai napig egy, az amerikai átlagnál konzervatívabb, politikailag most már a Republikánus Párt által képviselt zárvány. Ez a zárvány azonban a széleken egyre inkább erodálódik. Nem véletlen, hogy Virginia a mostani konfliktus központja. Virginia egy olyan déli állam, ahol a demográfiai és gazdasági folyamatok az 1990-es évek óta a progresszív erőknek dolgoznak.
Virginia a tudásalapú gazdaság egyik központja és a multikulturalizmus és társadalmi haladás értékei is egyre elfogadottabbak. Ez igaz számos más déli államra, így a Karolinákra, Georgiára, Floridára vagy akár Texasra is. Ezt a folyamatot tükrözi a konfederációs szobrok eltávolítása is. Tehát az az intenzív gyűlölet, ami a szobrok eltávolítását kíséri, sok szempontból egy visszaszorulóban lévő kisebbség agresszív reakciója.
Viszont ha Délen az általános közhangulat egyre kevésbé tűri meg a rasszizmust és a rasszista múlt dicsőítését, akkor hogyan történhetett meg, hogy néhány hónapja a bigottságát nyíltan hirdető és a szélsőjobbal is kapcsolatot tartó Donald Trumpot választotta elnöknek az Egyesült Államok? Ezen a helyen is el kell ismételni, hogy ahogy Európában, Amerikában is egyre kevésbé lehet csak azzal megnyerni a többség bizalmát, hogy egy politikus nem rasszista vagy nem nőgyűlölő. A 2016-os elnökválasztáson sok fekete bőrű és női szavazó (csakúgy mint alacsony keresetű fehér férfi) maradt otthon, mert nem volt hajlandó a gazdasági-politikai elit egyik felét, a “kisebbik rosszat” képviselő Hillary Clintonra szavazni - a részvétel 50% körül maradt.
Érdemes ismét visszamenni a polgárháborúig, és felidézni, hogy Lincoln programjában a rabszolgafelszabadítás volt a legfontosabb elem, de egyben a társadalmi-gazdasági haladás teljes spektrumát lefedte, például földet adott az új telepeseknek és vámokkal védte az akkor még gyenge amerikai ipart a brit szabadkereskedelem imperializmusával szemben (a korai munkásmozgalom és az akkor még radikálisan progresszívnek számító Republikánus Párt kölcsönös szimpátiával figyelte egymást).
De ha a közelmúltra gondolunk, 2016-ban nem is annyira sokon múlott Bernie Sanders elnökjelöltsége. Sanders Clintonnál sokkal hitelesebben képviselt egy olyan programot, ami egyesítette a gazdasági egyenlőtlenségek és a rasszizmus elleni küzdelmet. A választás másnapján meg is született a szlogen,“Bernie megnyerte volna”. Ezt fontos észben tartani mindenkinek, aki nyomon követi a gyorsan változó eseményeket Amerikában.
Szabó Imre
Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.
A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!
Támogass minket egyszerűen bankkártyával:
Támogatom!
Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.