Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének kérdésére a megszokott módon válaszolt: Soros. Csakhogy ebben a sorosozásban volt egy kis gubanc. Ugyanis a miniszterelnök többek között azt is sorosista együttműködésként rótta fel Szélnek, hogy a Humanista mozgalom tagja volt. Ez viszont icipicit öngól.
Azt hagyjuk is, hogy a 2011-ig létező Humanista Mozgalom soha nem kapott pénzt Soros Györgytől, megszokhattuk már, hogy a Sorossal kapcsolatos vádak gyakran légbőlkapott hazugságok. De honnan vehette a vádat Orbán?
2016 nyarán jelent meg a Fidesz-sajtóban először Szél Bernadett kapcsán, hogy a Humanista mozgalomban Soros ügynökeként tevékenykedett. A Magyar Idők írt erről egy cikkben (amit sajnos azóta elérhetetlenné tettek az útókor számára, de számos lenyomata elérhető még az interneten) Csakhogy ahogy azt akkor meg is írtuk, ez a cikk egy az egyben emelt át mondatokat a Kurcinfó egyik 2009-es cikkéből. Olyan mondatokat, amik csak ebben a cikkben találhatók meg az interneten. És az egész koncepció is, ami szerint a Humanista mozgalom mögött Soros György áll, csak ebben a cikkben van megemlítve az internet végtelen tárházában. Meg persze azóta a Fidesz-médiában. Idézzünk is ebből a Kurucinfó cikkből egy olyan mondatot, amit a Magyar Idők nem vett át, hogy lássuk, a Jobbik-közeli portál miként használja a Humanista mozgalmat mint vádat:
“E söpredékkel pedig a Zsidesz zöld embere működik együtt. Dr. Illés Zoltán, a Fidesz környezetpolitikusának kapcsolata a Soros György által pénzelt deviáns, cionista, baloldali liberális „értékeket” valló – Humanista Párt – Védegylet – Lehet Más a Politika (LMP)-triumvirátussal.”
Tehát 2016 nyarán, majd most hétfőn a fidesz-sajtó és Orbán Viktor egy olyan cikk alapján vádolja Szél Bernadettet és a Humanista mozgalmat sorosista finanszírozásal, amely cikk a Fideszt is éppen ilyen kapcsolatokkal vádolja, továbbá cionizmussal.
Orbán Viktor egy legalja antiszemita cikk alapján szállt tehát bele az LMP jelöltjébe. A gyűlőlet ringlispíl körbeér.
De mi is volt ez a Humanista mozgalom, és hogyan kapcsolódik a Fideszhez?
A Humanista mozgalom egy baloldali mozgalom volt a 2000-es években, amely nagy politikai sikereket nem ért el, de sok tagját felszippantotta a későbbi LMP, amellyel a Humanisták együtt indultak a 2009-es EP választásokon. Legtöbben talán arról emlékezhetnek rájuk, hogy éveken keresztül megszervezték a Békejelet: a Hősök terén és az ország más pontjain több százan formálták magukat élőképpé, hogy a háborúk ellen és a nukleáris leszerelés mellett fellépjenek. De a humanisták jelen voltak a magyar közélet más területein is: balról kritizálták az MSZP-SZDSZ kormányzatot, így sokszor kerültek egy platformra a Fidesszel. A 2004-es kórházprivatizációs népszavazáson például együtt kampányoltak azért, hogy kórházak maradjanak állami kézben. De több korrupciós ügyben is együtt léptek fel a Fidesz politikusaival az MSZP-SZDSZ korrupciós ügyei ellen, leginkább a Budapest VI. és VII. kerületi önkormányzataihoz kötődő korrupciós ügyek és természetkárositó döntések ellen.
Tehát amikor Orbán Viktor Soros-kötődéssel vádolja a Humanista mozgalom kapcsán Szél Bernadettet, akkor azzal a korábbi Fideszt is vádolja.
Persze ez a vád már attól nevetséges, hogy ha a Humanista mozgalomnak adott volna pénzt Soros, akkor így szólna a vád:
“Maga tagja volt annak a mozgalomnak, ami fellépett a korrupció ellen, és a mindenkinek járó ingyenes egészségügyi ellátás mellett!”
És lássuk be, egy ilyen “vád” igazából csak dícséret egy miniszterelnök-jelöltnek.
Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.
A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!
Támogass minket egyszerűen bankkártyával:
Támogatom!
Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.