A „Kettős mérce” már foglalkozott Regös Péterrel, a „Hangosak a faszmagyarok” kezdetű sláger szerzőjével. Ő a „Hazánkért” nevű kanadai újnyilas webújság szüleménye, mítosza szerint történetünk kezdete idején (2002) a Magyar Zsidók Világszövetsége nevű New York-i gittegylet szóvivője, mely persze a „Hazánkért” szemében a zsidó világuralmi törekvések vezérkara – ezért is kulcsfontosságú Regös személye. Valójában persze Regös létmódjának az antiszemita webfelületek jól látható határt szabnak. A „Hazánkért” cikkén és a kizárólag azt kopipésztelő vagy arra hivatkozó kurucinfó klónokon kívül sehol nem találkozni vele. Hogy honnan tudjuk? Miután tavaly megelégeltem, hogy Regös Pétertől, ettől az olyan nyilvánvalóan antiszemita portálok által generált szalmabábutól állandóan el kell határolódnom („Vajon a Dohány utcaiak elhatárolódnak-e?” – hangzik az örök kérdés, mely a „zsidók” világméretű összeesküvésének feltételezésén alapul) kitaláltam, hogy nyitok rá egy topikot az iwiwen „Ki a halál retkes kékeres fasza az a Regös Péter?” címmel, mint arra már Töhötöm is utalt. A net információs vírusterjesztő hálózatának terméke ellen egy ellenvírussal vettem föl a harcot – ennek gyümölcse korábbi cikkünk is. A topik népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy a Gépház rövid időn belül törölte, annak ellenére, hogy a leírásában egyértelműen jeleztem, hogy a topik csak akkor sért személyiségi jogokat, ha Regös Péter valóban létezik, ezt azonban előbb be kellene bizonyítanunk, ugyebár. Nem sikerült, a GH azonban a tőle megszokott módon meg is oldotta a gordiuszi csomót. Utóbb kiderült, hogy egy Regös Péter nevű újságíró valóban létezik New Yorkban, bár nem az MZsVSz szóvivője, azok már rég nem is tudnak róla. Egy barátom beszélhetett is vele személyesen ottani tartózkodása során, a kapcsolatot az eredeti a „Hazánk” által is idézett „Liptai-levélbeni” elérhetőségén keresztül felvéve vele. Még a róla terjengő kép is könnyen valós lehet, a New York-i Hungarian Literary Society honlapjáról lopták, ahonnan azóta eltűnt. Elmondása szerint az érzelmileg kissé túlfűtött Liptai-levél valóban az ő irománya, melyet a „Hazánkért” kontextusából kiszakítva felhasznált, utóéletével és minden más neki tulajdonított írással nem vállal semmilyen közösséget. Hát ilyen ez az ember. Ha nem lenne, ki kellene találni.

Mindez nem is fontos most, csak arról jutott eszembe, hogy Szolzsenyicin halála ismét sokaknak adott alkalmat a szalmabábokkal való hadakozásra. A Reakció például egy idézettel emlékezik meg, mely szerint az ún. kommunisták frankón betegek, gátlástalan férgek, betegek mégegyszer és még ráadásul nem is normálisak. A szöveg higgyadt kristályintelligenciára és politikai-filozófiai kérdésekben való nagyfokú tájékozottságra vall. Ezen idézet forrása a Wikipedia, annál korábbi netes előfordulását nem találni. A wiki-szócikk szerkesztője szerint az idézet a Hogyan mentsük meg Oroszországot? című pamfletből (1990) származik, de én nem találtam a magyar kiadásban, ahogy a Tokfalvi kolléga által indított nyomozás résztvevői sem. 

„A magyar Wikipédia-cikkbe a szöveget 2008. április 24-én szúrta be egy nem regisztrált (csak IP-címmel azonosított) felhasználó, "Leghiresebb idezete behelyezve" (sic) megjegyzéssel, a wiki elveivel ellentétben forrásmegjelölés nélkül, "Alekszander Szolzsenyicin" mint szerző feltüntetésével (a szócikk címében ekkor már rég "Alekszandr") volt. Tehát egyszerű kopipésztelés történt, olyan mezei felhasználó munkája, akinek nem hogy ellenőrizhető könyv nincs a kezében, de még azt se tudja, hogyan kell Szolzsenyicin nevét magyarul leírni. Ebből a magyar wiki szerkesztői kb. negyed évig annyit vettek észre, hogy a szerző nevét zárójelbe kellett volna tenni. Majd az író halálhírére elővették a cikket, és "Quatrecome" augusztus 4-én este (tehát pár órával a poszt megírása előtt) az "Alekszander Szolzsenyicin" helyett beírta a feltételezett forrást ("Hogyan mentsük meg Oroszországot), megint csak anélkül, hogy kezében lett volna a hivatkozott szöveg. Arról, hogy ez a "leghíresebb idézete", annyit, hogy Soproni András, a GULag fordítója nem hallott róla.”

Íme, akárcsak Orwellre, Szolzsenyicinre is az „antikommunista” szentek szokásos sorsa vár. Maholnap ki fog derülni, hogy a hírhedett Széchenyi-idézet is tőle magától, sőt, akár a „Gyurcsány, takaroggy!” vagy a „Ne fürgyé le!” is, feltéve, hogy utóbbinak adható az előbbiével rokon aktuálpolitikai tartalma.

A Regös-modell tetszőleges formában másolható, másoltatja magát, maga is másolat. Ha valaki ne adj isten nem érdekelt a közügyek érvelő és problémaorientált megközelítésében, mert nincsenek érvei vagy problémái, bármikor nekiállhat regölni. Például le lehet komcsizni azokat, akik a minden állampolgárnak egyformán alanyi jogon járó társadalombiztosításnak a hívei, ki lehet gúnyolni azokat, akik nem, a megfelelő ellenségképek birtokában sosem kell a kérdést elvi alapjaiig hatolva átgondolnunk. Bár lehet.

Polányi Károly például a harmincas években a marxizmus újragondolására tett kísérletet több írásában. (Magyarul többnyire=Fasizmus, demokrácia, ipari társadalom, Bp., Gondolat, 1986.) Visszatérő alapgondolata szerint a demokrácia és a kapitalizmus egy bizonyos értékskálán (nevezzük humanitásnak, bár ő a társadalom funkcionalitásával érvel) ellentétes pólusokat képeznek. A „demokrácia” jó esetben a szabad polgárok minél teljeskörűbb és személyre szabott önrendelkezését feltételezi, míg a „kapitalizmus” a tulajdonosoknak a társadalom feletti minél nagyobb ellenőrzése felé halad. Ergo: a polgári társadalom (die bürgliche Gesellschaft; the democratic civil society) állandó válságban van szerinte, melyet a szembenálló erők, a politika és a gazdaság éppen a polgári társadalom megszületéséhez elengedhetetlenül elkülönülő szféráinak örök küzdelme határoz meg. Az ellentmondás oka, hogy a polgárok többsége, bár politikai jogokkal rendelkezik, a hétköznapokban mégis kiszolgáltatott (mint munkaerő) a piaci viszonyoknak. Polányi szerint ennek a kétpólusos feszültségnek (értelemszerűen) két kimenete lehetséges: a demokrácia győzelme a kapitalizmus felett, vagyis a termelőeszközök politikai eszközökkel való társadalmi ellenőrzése (ezt nevezi szocializmusnak); vagy a gazdasági társulások (Marx óta: korporációk, bár a szó használata sokat változott) minél nagyobb informális vagy közvetlen beavatkozása a politika és törvényhozás szférájába a demokrácia rovására (ez lenne a fasizmus). Mindez a harmincas években történt a ködös Albionban. Aktualizáljak, gyerekek, vagy bízzam mindenkinek a piszkos kis fantáziájára? Mondom: lehet.

Lehet, de nem kötelező, hiszen amíg van nekünk egy Szolzsenyicin-babánk, aki mindig megmondja, kik a férgek, a tájékozódás a közügyek tsudálatos világában oly habkönyű! És ha el is kúrunk mindent magunk körül, nem kicsit, de annál inkább, mindig lesz egy regöspéter, akitől elhatárolódhatunk. Pedig....

Lássátok, feleim: Regös Péter nem tagja a hatalom szövetségének