A hosszú alternatíva keresés újabb momentuma jelent meg a sajtóban az MSZP elnök tollából. Egy hosszú és keserves alternatíva- és jövőképkeresés pillanatképe, melyet gyakorlatilag permanensen vív magában a hazai politikai élet szocialista fele. Tanulmánykötetektől kezdve a napi sajtóban megjelentetett eszmefuttatásokon keresztül a párválasztmányok tüzes szónoklataikig.

Erőfeszítések, melyek minőségi csúcsának az utókor nem a mostani Mesterházy dolgozatot fogja tekinteni.

A szocialisták abbéli szándéka egyértelmű, hogy egyszerre szeretnék kitalálni önmagukat – kit és mit akarnak képviselni, kihez és miről szeretnének beszélni, mit és hogyan akarnának megvalósítani- és játszani a magabiztos ellenzéki vezér szerepét.

Nehéz és körülményes feladat, szinte ösztönzi az ember jó szándékát. Nem felemelő vagy épp kellemes érzés segíteni, drukkolni a verejtékező és mégis megalkuvást nem tűrő személynek. De mi van, ha közelebb lépve felismerjük a rosszarcú srácot a parkból, aki minden hétvégén jóízűen nevetve szedte el elemózsiánk, lyukasztotta ki labdánkat. Közelebb lépve megcsapja orrunk az erőlködés szaga.

Az ominózus írásban minden benne van, aminek egy ellenzéki nagybeszédbe illik benne szerepelnie. Túlzások és igazságok megfelelő elegye – a politikai beszéd alaptermészete semmi több, ez fel sem róható. Mi az, ami mégis egy magamfajta demokratában, ha már hivatkoznak rám, a hazai politika megszokott por és sár aromáját kellemetlen, sőt kifejezetten rossz ízűvé teszi.

„Tévedhetetlenség” és „küldetéses tudat”- írja a szerző.

Mitől lesz a szocialisták politikai képződménye hiteles, és főleg alternatív, ha még önmagát is gúnyolva kénytelen kritikát megfogalmazni politikai ellenfelével szemben. Teszem hozzá a politikában az önirónia olykor igen tetszetős, sőt egyfajta intelligenciára utal, de jelen esetükben félek nem ezt olvashattuk ki a sorok közül.

„Tévedhetetlen” és „küldetéses tudat”. Nem hatja e át a rendszerváltás óta a szocialista retorikát és politikai öntudatot a modernizálás zászlóhajójának póza. Miről szóltak a megírt tanulmánykötetek, a konferenciákon és zárt ajtók mögött elmondott beszédek, az újságokban leírt hosszú-hosszú sorok, ha nem a modernitás zászlóshajójáról. Mikor vesztette el, és hol e küldetéstudatot a párt - mivel ez nem derül ki, és nem is következik az írásból, a kérdőjel ott marad a lap alján.

Tett-e a szocialista politikai közösség egyetlen lépést az önvizsgálat felé? Látja e politikai felelősségét a társadalom immunitásának leépítésében? Látja- e önmaga groteszk tükörképét, amikor a túlhatalommal élve a küldetéstudat visszamosolyog?

Az ellenzéki vezér szerepére törő szocialisták elfelejtik, hogy hitelesség nélkül, bármilyen programot is hirdetnek, bármilyen kezdeményezés mögé állnak az rövid idő alatt kompromittálódik. A szocialista pártelnök szerint ideje lezárni „a múlt küzdelmeit és harcait”. Szerintem téved. A demokraták között lehetnek rajtam kívül is még néhány, akik nem akarják elfelejteni és lezárni a múltat. Nem lehet zárójelbe tenni húsz évet, és mindenféle tanulság levonása – esetünkben a politikai tanulság- nélkül úgy tenni, mintha új fiúk lennének, tiszták és szeplőtlenek.