A tüntetések kapcsán egyre többen lépnek elő a szakértői kormányzás igényével. Pedig a szakértői kormányzás nem létezik abban a verzióban, amelyben szeretnék megvalósulását, és szerintünk egyáltalán nem is lenne kívánatos sem itthon, sem más politikai közösségek életében. A szakértői kormányzás azt az igényt testesíti meg, hogy legyen egy olyan kormány, amely felül tud emelkedni a napi politikai hercehurcákon, tagjai nem politikai, hanem szakmai kvalitásuk alapján kerülnek kiválasztásra, és mindenfajta nézetet félretéve tudják az ország igényeit képviselni. Csakhogy ez nem más, mint a népszuverenitás kiiktatása.

Ha a szakértői kormányt választásokon választják meg, onnantól kezdve az egy párté, és nem szakértői kormány. A kormányok intézkedéseit egy képviseleti demokráciában a megválasztott képviselők szavazzák meg. A választáson pedig politikai programok méretnek meg, még akkor is, ha azt csupán „folytatjukként” kommunikálja valaki (most áprilisban se erről a szóról, hanem a Fidesz 4 éves kormányzásáról szavaztak az emberek, lényegi politikai alternatíva hiányában).

Egy szakértői kormánynak tehát a megválasztott képviselőkkel közösen kell döntést hoznia programjáról, máskülönben lényegi gyakorlat, legitimáció és hatalom nélkül kellene kormányoznia, ami lehetetlenség. A megválasztott parlamenti képviselők pedig csak azokat az intézkedéseket fogják támogatni, amiből szavazatnövelést remélnek, amellyel értékpreferenciáik megegyeznek és amit támogatnak a szavazóik. Tehát amelyek egy választáson is támogatást kapnának. Magyarán: egy szakértői kormánynak is el kell számolnia a választók és a választott képviselők előtt.

De vajon maga a szakértelem mit jelent? Róna Péter szakértelme többet nyom a latba, mint Mellár Tamásé? Vagy Chikán Attiláé? Mi alapján választunk egy szakértői kormányhoz közülük? Nevezhető-e szakértőibbnek egy Róna Péter vagy Andor László vezette kormány, mint egy Mellár Tamás-, Chikán Attila-kormány? Mi alapján választanánk a kettő között? Pedig egyértelmű Rónáék baloldalibb politikát vinnének, míg Mellárék jobboldalibbat. Ezek közül nem egy választáson kéne választani?

Egyáltalán mire hatalmaz fel a szakértelem? Nem külön feladat-e döntéseket hozni, válogatni a különböző irányzatú tanácsadók, különböző gondolkodású szakértők probléma-megoldási javaslatai között? Nem ezt hívják jobb politikai klímájú országokban politikusnak? És ha egy szakértői miniszterelnök és szakértői miniszterek lennének, nem pont ez lenne-e dolguk?

Összességében a szakértői kormány nem más, mint, magának a politikának a kiiktatása, és elmenekülés a politika elől. A szakértői kormány nem oldja meg a magyar politikai kultúra rákfenéit, csak kikerüli, rövidre zárja a változás lehetőségét. Nem a politikával van baj, hanem a kormányzás működésével. Választásokra, pártokra szükség van, de aki ezzel nem is ért egyet, arra biztosan rábólint, hogy a népképviselet valamilyen rendszerére igen. Az ország vezetőit meg kell választani, és számon kell kérni őket, és ez a kettő nem választható el. És ami még fontosabb: nem rejthető holmi szakértelem mítosza mögé.

Mindezeken túllépve, a szakértői kormányzásnak van még egy komolyabb problémája, ez teszi igazán elutasítandóvá a szemünkben. A szakértői kormányzás úgy állítja be a közügyek intézését, mintha minden egyes kérdésre egyetlen, kötelező érvényű, szakmailag megalapozott válasz létezne, minden más megoldás pedig helytelen. Ennek következtében minden egyes szakpolitikát vitán fölül álló receptként, univerzális képletként jelenít meg. Ám minden egyes szakpolitika, még ha ez bizonyos “szakértelmen” alapszik is, úgy nyúl bele a társadalmi valóságba, hogy bizonyos csoportokat előnyben részesít, másokat meg hátrányosan érint, sőt akár kirekeszt. Minden egyes szakpolitika tehát társadalmi hierarchiákat teremt, a politikai közösség egyes tagjainak az érdekeit szolgálja, másokkal meg épp fordított módon jár el. Ám hogy kit hozunk helyzetbe, és kit zárunk ki, az nem egy szakmai kérdés, hanem egy velejéig politikai döntés eredménye. Politikai döntés eredményének kell lennie, hiszen érdekek és értékek ütköztetését, küzdelmet és kompromisszumot, elhatározást és morális preferenciákat foglal magába.

A szakértői kormányzás azonban épp ezeket a küzdelmeket és kompromisszumokat, elhatározásokat és morális értékvállalásokat zárja ki a kormányzás folyamatából, és ezáltal a kormányzás aktusát a már amúgy is előnyös helyzetben lévő társadalmi csoportok érdekeinek szolgálatába állítja. A hátrányosan érintetteknek, a kirekesztetteknek pedig esélyük sincs ezt a fennálló helyzetet politikai úton (küzdelemmel és kompromisszummal) megváltoztatniuk, hiszen minden egyes döntés a szakmaiság aurájával lép fel, az egyetlen járható és helyes útként jelenik meg.

Hányszor hallottuk már, hogy egy adott kormányzati lépés az egyetlen “gazdaságilag racionális”, “fenntartható” stb.? Ezek mind szinonimái az “egyetlen helyes megoldásnak”. Ezeknek a “szakmai” érveknek a fényében a jóléti állam lebontása nem a szegénységben élő emberek kilátástalanságának fokozásaként, a felemelkedés csatornáinak elzárásaként, hanem kiegyensúlyozott költségvetési politikaként jelenik meg. Az egykulcsos adó nem mint a szegényektől a gazdagok felé irányuló perverz anyagi újraelosztás, hanem mint a versenyképes gazdaság megteremtésének eszközeként tetszeleghet. A példák sora végtelen, az elmúlt 25 évben párkötődéstől függetlenül minden kormány bevetette azért, hogy kiszorítása a politikát a közös ügyeink intézéséből, hogy elejét vegye a társadalmi javak igazságtalan elosztását érintő küzdelmeknek. És jól látjuk, hová vezetett ez.

Magyarországon a politikát nem elvetni kell, hanem megjavítani, és visszahozni a kormányzás látóterének központjába. Ma talán épp azon a ponton vagyunk, ahol egyre többen akarnak ebben részt venni, és nem jól hangzó álmegoldásokat keresni, mint a szakértői kormány.

Jámbor András és Pap Szilárd István