„Kisgyerekek is szoktak ide járni?” - kérdezem értetlenül a másik önkéntest egy bukaresti hajléktalanszállón. Igazából nem hajléktalanszálló, vagyis az, de nem olyan, mint a budapestiek. Ide főleg 18 év alatti vagy annál kicsivel idősebb fiatalok járnak. Néha gyerekek is, 10-12 évesek. Azt mondják, nemsokára visszaköltöznek a szüleikhez, elkezdik az iskolát. De mindig visszajönnek néhány hónap után. Egy nagyon pici nadrágot tartok a kezemben, azt tippelném, hogy 8-9 éves gyerekekre lehetne jó. „Ez nem kisgyerekeknek lesz, ez jó 14-15 évesekre is. Azok, akik ide járnak, általában nagyon lefogytak. Kint élnek az utcán, szipuznak, hogy ne legyenek éhesek. Látod azokat a foltokat a nadrágon? Az Aurolac-tól van.” Az Aurolac krómozásra használt festékanyag, ezt szipuzzák a gyerekek, akik az utcán élnek.

(Fotó: MTI)

Pár nappal később a bukaresti Gara de Nord (Északi pályaudvar) előtt állok. Egyetlen mondatot tudok szinte még csak románul. Az alapítvány szervez egy ünnepséget, Vis de Vara (Nyári álom) a neve, erre kell majd elhívnunk a gyerekeket, fiatalokat. „Vino la Vis de Vara!” („Gyere el a Nyári álom-ra”), ismételgetjük előre a buszon. Megérkezünk, és a gyerekek, fiatalok lassan előkerülnek. Kapualjakból, szökőkutak mellől, a csatornából. Rengetegen élnek a csatornában. Vannak, akik örülnek, hogy történik valami, körénk gyűlnek, és beszélnek hozzánk annak ellenére, hogy tudják, egy szót sem értünk az egészből. Minden évben jön egy csapat velük egyidős önkéntes, akiknek az lesz a feladata, hogy dolgozzon velük. Megszokták. Néhányan nagyon rossz állapotban vannak. A szájuk nyitva, a környéke tiszta festék, az orruk folyik, kifejezéstelen arccal néznek maguk elé. A testük egy kisgyereké, az arcuk egy öreg emberé. Azt hiszem, a „Gyere el a Nyári álom-ra” mondatot végül egyszer sem tudtam kimondani.

Romániában 1966 és 1989 között betiltották az abortuszt. Nagy és erős román nemzetet akartak, sok gyerekkel. De még ennél is tovább mentek: nem csak, hogy tilos volt az abortusz, börtönbüntetés is járt érte a nőknek. Betiltották a fogamzásgátlást, és a nőket rendszeresen kötelező nőgyógyászati vizsgálatnak vetették alá, mert ha rájöttek, hogy teherbe esett, akkor már nem tudta megszakíttatni a terhességet. Mert így is megtették. Mindenféle pletykákon alapuló veszélyes módszerekkel, sterilizálatlan eszközökkel, fertőzésveszélyes helyeken zugorvosokkal. Legalább tízezer nő halt bele ebbe.

Ahogy a világon most is évente 70 ezer nő hal meg nem biztonságos terhesség-megszakítások következtében olyan országokban, ahol hivatalosan tilos az abortusz. Mert az abortusztilalom nem vonja magával a terhesség-megszakítások csökkenését. Körülbelül évente 5 millió nőnél merülnek fel komplikációk nem biztonságos abortusz miatt. Negyed millió gyermek pedig azért marad a világon anya nélkül, mert édesanyjuk belehal egy illegális abortuszba.

A nagy és erős Románia, amely 1966 és 1989 között minden lehetséges intézkedéssel elvette a nőktől az önrendelkezés, a családoktól a családtervezés jogát. A születésszabályozáshoz kapcsolódó tilalmak miatt több gyermek született. Emiatt az összes állami intézmény túlterhelt lett: a bölcsődék, óvodák, az iskolák, a kórházak. Amint megszülettek, az állam magára hagyta a gyermekeket, akik közül rengetegen kerültek be állami gondozásba, ahol áldatlan állapotok uralkodtak. Mindennapos volt a bántalmazás. Aztán jött a rendszerváltás, és jöttek az önrendelkezési jogok. Szociális jogok viszont nem. A gyerekek nagy része, akiket szüleik nem tudtak felnevelni, az állami gondozásból egyenesen az utcára került. Egy részük azóta is ott él, kiszolgáltatva az idősebbeknek, akik lopásra, prostitúcióra kényszerítik őket, sokan drogfüggővé váltak, sokan kisgyerekként sem tapasztalták meg soha, milyen az, amikor az embernek van otthona. Jelentős részük nagyon korán életét vesztette. Ez volt az élet, amit a nagy erős nemzet ideológiáján alapuló abortusztilalomnak köszönhettek.

Románia nem pusztán betiltotta az abortuszt, hanem minden más lehetséges módon is korlátozta a nők jogát ahhoz, hogy döntéseket hozzanak a saját testük fölött. Államilag vezérelt nyomás, intézményi erőszak hatására estek teherbe, szültek gyereket, kockáztatták vagy vesztették el életüket. Bár rengetegen emlékezhetnek a magyarországiak közül is arra, hogyan próbáltak vagy szolidaritásból, vagy némi haszonszerzés reményében fogamzásgátlót kicsempészni a határon túli magyaroknak, úgy tűnik a Ceausescu-féle szellemiség épp a magukat leginkább nacionalistának tartó magyar politikusokban él tovább.

Legutóbb Dúró Dóra parlamenti felszólalásában, amelyben egy rendkívül ízléstelen átkötéssel próbálta lesöpörni az asztalról azt az egyezményt, amely a magyar államot arra kötelezné, biztosítson forrásokat a nők és gyermekek elleni erőszak megszüntetésére. Dúró az abortusz elleni fellépést hiányolta az egyezményből, hiszen ha nem lennének abortuszok, akkor 6 millióval több gyermek született volna meg az elmúlt 50 évben. Azt már nem teszi hozzá, hogy jelenleg is több százezer gyermek él állami gondozásban, és a nem kívánt gyermekek nagy része valószínűleg hasonló sorsra jutott volna. Azt sem, hogy közben nők veszítették volna el az irányítást a saját testük, sőt egész életük fölött, és hogy ez önmagában erőszak, és egy fegyver, amivel a bántalmazók, szexuális erőszakot elkövetők könnyen vissza tudnak élni. Nem beszél arról, hogy az abortusztilalommal magyar állampolgároktól vették volna el a családtervezés lehetőségét, és arról sem, hogy az állami támogatás ettől még továbbra sem elég a gyerekneveléshez egy olyan országban, ahol a gyermekek több mint egyötöde most is szegénységen él.

Mert csak a számok érdekesek. Szüljön a nő, addig se foglalkozik mással, gyarapodjon a nemzet, legalább születésszámban, ha máshogy úgyse nagyon sikerül. Legfeljebb több nő hal bele illegális abortuszokba, több gyerek marad árván, több nő lesz kénytelen szülni akarata ellenére, még több gyermek él majd szegénységben. Járulékos veszteségek ezek, ezt Ceausescu is tudta. Biztos nagyon dühös lenne, hogy a Kárpátok géniuszának nagyratörő elképzeléseit a magyar szélsőjobboldal hasznosítja újra. Bár azért valószínűleg olyan nagyon őt sem lepné meg.