A tapolcai választás után az az elemzők kórusban zengték: a Jobbik feletti üvegplafon ledőlt, a pártra nem hatnak az antiszemita, rasszista vádak. Pedig ez nem teljesen igaz, vagyis nem tudhatjuk még, hogy valójában igaz-e.

A tapolcai választáson hétvégén a Jobbik jelöltje 35%-ot kapott, és 10 ezer szavazatot. Ezzel a párt megnyerte első egyéni körzetét. Pedig mind százalékban, mind abszolút számokban ért már el jobb eredményt a 2014-es választáson is. A hevesi 2-es körzetben, ahol a párt elnöke Vona Gábor indult, egy éve a 19 ezer szavazatot kapott és 35%-ot szerzet, ami lényegesen jobb, mint most a tapolcai eredmény. Pakusa Zoltán Miskolcon 30%-ot szerzett 14 ezer szavazóval, és ő csak harmadik lett a körzetben. A jobbik több mint 40 jelöltje kapott több szavazatot, mint 10 ezer egy éve, és nem volt ritka a 12 ezer szavazat sem. 4 jelöltjük pedig 30% felett végzett.

Tehát valójában csupán százalékban a többi párt mostani eredményéhez viszonyítva kiemelkedő eredményről beszélhetünk,  a voksok abszolút számában pedig egy átlagosan jó Jobbik eredményről (bár a részvétel itt azért erősen nyom a latba).

Nyilván maga a győzelem az, ami felülértékeli a Jobbik sikerét, de furcsa ezt úgy látni, mintha nem egy régóta várható történésről, hanem egy semmiből jövő eredményről lenne szó. Ezért furcsa azt olvasni, hogy a Jobbik most törte át azt az üvegplafont (az üvegplafon-elmélet szerint párt országosan nem fog 20% felé emelkedni). Mert bár a Jobbik hatalomra jutásának veszélye tényleg fennáll, és a párt az egyik lehetséges kormányváltó erő, de valódi áttörést maga a tapolcai siker nem hozott. Valójában, ha lesz is áttörés, az a tapolcai siker értelmezésének lesz köszönhető, és annak a munkának, amit a Jobbik elvégzett, illetve a Fidesz borzasztó kormányzásának és az ellenzéki pártok helyben topogásának. Az Ipsos azóta publikált közvélemény-kutatása, például nem mutat erősödést.

Az is furcsának tűnik, hogy a tapolcai eredményt a politológusok annak tulajdonítják,  a szavazókat egyáltalán nem érdekli a Jobbik antiszemita, rasszista volta, így ellenükben ez nem hatásos fegyver. Semmilyen kutatás nem áll ugyanis birtokunkban arról, ha a Jobbik nem lenne rasszista és antiszemita párt hány százalékon állnának Vonáék, és azt se tudjuk, hogy a Jobbik ilyen jelzővel való illetése milyen hatást vált ki a választókból. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy van hatása, de kevés. Jelenleg a párt ilyen megítélése csupán sokadik szempont a választók számára, viszont bizonyára nem teljesen lényegtelen. A Jobbikról való ténymegállapítás biztosan hat valamilyen szinten.

Ami érdekes, hogy pont a tapolcai siker túlértékelése, és pont a ténymegállapítások lényegtelennek nyilvánítása lehet erősítő hatással a Jobbikra. Ugyanis míg a siker túlértékelése erősként mutatja be a pártot, addig a “választókat nem érdekli az antiszemitizmus” szólam önmaga gyengíti a párt antiszemita és rasszista voltának lényegességét. Ha a Jobbik kormányváltó erőként van feltüntetve, könnyebben vonzza a szavazókat, így azzá is válhat, míg ha lényegtelennek mondjuk az antiszemita és rasszista megszólalások kritikáját, azok veszítenek is súlyukból, hiszen pont a közbeszéd visszatartó erejét bekkeljük ki.

Összességében a tapolcai eredmény tényleg kiemelkedő siker a Jobbik számára, de ez egy hosszan tartó út egyik állomása, amely nem a semmiből jött. A Jobbik nem kormánypárt, és ma sokkal több esély van arra, hogy nem lesz az, mint arra, hogy az lesz, még ha a lehetőség nem is zárható ki teljesen. A lényeges kérdés az, hogyan lehet megakadályozni, hogy egy rasszista, antiszemita erő a kormányrúdhoz kerüljön. Itt pedig nem csak a jelenlegi pártoknak, hanem a közbeszéd alakítóinak is órási felelőssége van. 2015-től még 3 év van 2018-ig, de a 2018-as eredmény pont ettől a három évtől függ majd.