Amikor gimnáziumba jártam a (rendszerváltás után szocializálódott fiatalként), emlékszem, minden évben azon röhögtünk, milyen hülyeség az, hogy a munka ünnepe szabadnap. És senki nem magyarázta el nekünk, hogy a munka ünnepe igazából a munkavállalói jogokról, a munkásmozgalomról és az öntudatos dolgozóról kéne szóljon, csak ellopták.

1989-ig állami ünnep volt, amelyet a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer a saját képére formált, 1990 után pedig senki nem tette azzá, amiről szólnia kéne. Ma már leginkább családi majálisokat tartanak (mint például az MSZP), egy teljesen identitását vesztett ünnepen. Pedig a rendszerváltás utáni kapitalizmusban is lett volna helye a munkavállalók jogairól megemlékezni, és lenne helye most még inkább az Orbán-kormány ötödik évében.

A május elseje munkásmozgalmi ünnep, az ünnepnapot a Második Internacionálé jelölte ki, bátor chicagói munkások sztrájkja után. A chicagóiak a nyolcórás munkaidőért sztrájkoltak 1886-ban, és a háromnapos sztrájknak rendőrségi terror vetett véget: a rendőrség a tüntető munkások közé lövettek, az ezután kitört harcokban pedig négy munkás és hét rendőr vesztette életét.

Akkor a munkásmozgalomnak még olyan dolgokért kellett harcolnia, mint a gyerekmunka eltörlése, a társadalombiztosítás, a nyugdíj, a sztrájkjog, a nyolcórás munka, az éhbér szintű fizetések megemelése, és a szavazati jog vagyoni elemhez való eltörlése. Az elmúlt száz évben számos győzelmet is aratott ez a munkásmozgalom, és az IMF minapi kutatása például kimutatta, ahol erős a szakszervezeti mozgalom, ott jobban élnek az emberek.

Ezekre a vívmányokra, a munkavállalók jogaira emlékezik május elseje, ami nem a munka, hanem a tisztességes munka és a munkás ünnepe. Kivéve Magyarországon, ahol ennek az emlékezetét lényegében eltörölték. Valójában nem tanítják az iskolákban, nem beszél erről a politika, nem fejtik ki a hírekben. Maradt a családi majális.

Pedig dolog ma is lenne. Évről évre egyre több rendellenséget mutat ki az évről évre egyre kevesebb munkajogi ellenőrzés. Évente több százan vesztik az életüket munka közben. A keményen dolgozó emberek egy része ma is szegénységben él Magyarországon, miközben a kormány 2011 óta még a rendszerváltás utáninál is kilátástalanabb helyzetbe hozta a munkavállalókat és mozgalmukat. Ma lényegében lehetetlen a sztrájk, mert a Fidesz sztrájktörvénye kötelezi a szakszervezetet, hogy megállapodjon a sztrájk előtt a munkáltatóval az elégséges szolgáltatásról, ha pedig nincs megállapodás, akkor törvénytelen a sztrájk. Így lényegében megszűnt a sztrájk intézménye, a legerősebb munkavállalói fegyver Magyarországon. De a kormány el akarja törölni a munkakeresési járulékot is, amelyet korábban már három hónapra csökkentett, ami a létbizonytalanságba kergetné a munkáját elvesztő embereket.

Tehát a munkavállalók ünnepén ma is lenne miért szót emelni, és a munka ünnepe talán ma kifejezőbb név erre az ünnepre, mint bármikor, hiszen örül az ember ha van munkája, és olyan huncutságokra, mint a munkavállaóli jogok nem fordít figyelmet. Pedig valódi munkavállalói jogok, valódi szakszervezet nélkül csak éhbér, megalázás és kirúgás lesz a munkavállalók sorsa.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!