Akár lehetne úgy is, hogy Magyarország miniszterelnöke szokásos péntek reggeli rádióinterjújában bejelenti, látva a súlyos szíriai, iraki, afganisztáni és líbiai helyzetet, a Földközi- tengerbe fulladó ezreket, Magyarország úgy dönt, megnyitja kapuit a bevándorlók előtt. Erre pedig Vámbéry Ármin-tervet jelent be.
Azért jelenti be ezt, mert a magyar történelem is tele volt olyan helyzetekkel, amikor a hazánkban élőknek menekülni kellett az elnyomás elől, még Himnuszukban is benne van a “bújt az üldözött, s felé kard nyúlt barjangjából, szertenéz és nem lelé honját a hazában”. De említhetnénk az ‘56 utáni vagy a zsidótörvények idején történt elvándorlást, a trianoni békediktátum után magukat idegen országban találó honfitársainkat, vagy akár visszamehetnénk a Rodostóba menekülő Rákóczi Ferenchez. Vagy éppen azt, hogy egy multikulturális nemzetfelfogás szellemében hány olyan különféle nyelvű, származású és kultúrájú ember járult hozzá a magyarnak tartott, közös történelmünk nagy pillanataihoz, mint Raoul Wallenberg, Bem József vagy a 48-as szabadságharc más nagy hősei.
Látva a nyilvánvaló helyzetet, amely Magyarországon a kivándorlás által és a déli határinkon a bevándorlás által keletkezett, és ismerve a számokat, melyek szerint a bevándorló munkaerő javítani tudja a gazdaság mutatóit, a kormány fájó szívvel, de leállítja a stadionépítési programot, és ebből kívánja finanszírozni a Vámbéry Ármin-tervet. Orbán elmondta fáj a szíve ezekért a számára oly fontos projekért, de a rászorulókon való segítés fontosabb az önös érdekeknél. Persze nyilvánvaló, hogy Magyarországon alapból is nehéz a helyzet, és nem ezt az országot választják célpontjuknak nem meglepő módon a bevándorlók, de azokban az ágazatokban, amelyeket leginkább sújt a kivándorlás, nyelvtanfolyamokkal és mentori programokkal támogatják majd azokat a nehéz sorsú bevándorlókat, akik hazájukból menekülni kénytelenek.
A Vámbéry Ármin-terv első lépcsőjében orvosokat, ápolókat, tanárokat, rendőröket, szociális munkásokat képeznek át és tanítanak meg, támogatva őket a megfelelő nyelvi és kulturális tudás megszerzésében. A miniszterelnök biztosított mindenkit, hogy senki se fogja elveszíteni a munkahelyét, hiszen ezekben a hiányágazatokban így is plusz munkaerő bevonására volt szükség. Természetesen a program kapcsolódik a Slachta Margit-projekthez is, amellyel az idei évben már 15 milliárd forintot csoportosítottak át a hiányszakmák béremelésére, a profi sport TAO támogatásaiból. A mentorpogram keretében pedig plusz juttatásokért, a magyar dolgozók segítenék a bevándorlókat a beilleszkedésben.
Magyarország miniszterelnöke azt is elmondta, sajnos a kormány lehetőségei végesek, így nem biztosíthatunk mindenkinek ideális körülményeket, de reméli, hogy közmondásos vendégszeretetünk így is meggyőzi arról az ide vetődőket, hogy a magyarok nem tagadják meg történelmük tanulságait. Sokan tartanak attól, hogy a bevándorlók a már itt élőktől vesznek el valamit, Orbán ezért is tartotta fontosnak többször is elmondani, valójában mindannyian nyerünk azzal, ha a szívünkre hallgatva emberségesen fogadjuk a számkivetetteket. A magyar miniszterelnök elmondta azt is, hogy családtagja, Tiborcz István, és jó barátja, Mészáros Lőrinc egy 20 milliárd forintos alapot hozott létre, amelynek célja, hogy valódi segítséget adjunk első körben a közel-keleti és afrikai menekülttáborokban lévőknek, második körben pedig, a polgárháborúk remélhető lezártával, a háború utáni újjáépítésnek.
A rádióinterjú végén pedig a miniszterelnök a leginkább érintett országok nyelvén hozzátette:
isten hozott benneteket!
Amikor 1956-ban a menekülő magyar bevándorolókat Hollandia befogadta, Julianna királynő nem a megélhetési bevándorlásról...
Posted by Kettős Mérce on 2015. május 4.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.