Címünk sarkítás, de egy nagyon fontos tényre rávilágít. A fejlett országoknak súlyos felelőssége van azokért a háborúkért és azért a nyomorért, ami miatt hozzánk menekülnek az emberek. Segítésük nem méltányosság, hanem a felelősségvállalás minimuma.

Egy átlag közel-keleti, afrikai országból két fő okból menekülnek: a polgárháborúk, fegyveres bandák és egyéb nyalánkságok miatt, vagy a nyomor és az éhezés elől. Az első leginkább a szabályozatlan fegyverkereskedelemre vezethető vissza (kicsit kakukktojás most Líbia, ott megdöntöttük a Kadhafit, majd átadtuk az országot a háborúzó kiskirályoknak). A második az éghajlatváltozásra. Mindkettőért azok az országok a felelősek, melyek most súlyos ellenérzéssel néznek minden menekültre, aki túlélte a Földközi-tenger hullámait.

Az éghajlatváltozás okozta károk, amikről önbecsapással “az unokáink osztályrészeként” beszélünk, az a világ számos vidékén már jelenidő, a mindennapi gyötrelmes valóság. Ezt az éghajlatváltozást nem ők okozták. Hanem mi. Nem ők járnak böhöm autókkal, nem ők hozatják az almájukat a Föld másik feléről, nem ők csomiztatják a hambijukat az indonéz esőerdőkbe és nem ők esznek naponta háromszor húst.

Az éghajlatváltozás által jobban súlytott országokban az élelmiszer-árak még jobban emelkednek (tehát egész Afrikában és az egész Közel-Keleten). Az élelemhez, a vízhez való hozzáférés egyre nehezedik. A lakosság nálunk jóval nagyobb aránya él földművelésből, ezek az emberek még a megélhetésüket is elvesztik, a terméketlen területekről erősödik az elvándorlás az egyre zsúfoltabb, termékenyebb vidékek felé, és így tovább.

A szíriai polgárháború is nagyrészt azért robbant ki: a sok éves aszály miatt megélhetését vesztő vidéki parasztok felköltöztek a városokba, ahol egyre nagyobb lett a zsúfoltság és a feszültség.

A másik fő probléma az erőszak. Hogy hadurak, rablóvezérek, leendő és revansra vágyó diktátorok, militáns szekták juthatnak fegyverhez könnyen, tisztán, tekintet nélkül a véres múltjukra és jelenükre, a fizetségül adott pénz eredetére. Ez csak és kizárólag azért lehetséges, mert az amerikai és európai törvények szerint az amerikai és európai fegyvergyárak maximum pár könnyen megkerülhető korlátozással, de lényegében akadálytalanul teríthetik árujukat. A tisztesség kedvéért az USA és az EU mellett Oroszországot is meg kell említeni, de ez a lényegen nem változtat. Ha bármi gond adódna, ezek az országok, a legnagyobb fegyvergyártók hivatottak az ENSZ Biztonsági Tanácsában a világ békéje fölött őrködni.

Diagnózisunk nyilván leegyszerűsítés (na ja, ki olvasna el egy mindenre kiterjedő analízist?) de valami lényegest viszont kiemel.

Ez pedig az, hogy amikor arról hallunk, hogy mi történik Szudánban vagy Nigériában vagy Sierra Leonéban (ha egyáltalán hallunk), akkor nem gondolhatunk az eseményekre úgy, mint amihez semmi közünk, vagy mintha csak arról lenne szó, hogy szerencsés országba születtünk. Azt meg pláne nem gondolhatjuk, hogy ezek a sötétbőrűek buták, agresszívek, korruptak, lusták ahhoz, hogy jobb körülményeket teremtsenek maguknak. Van hozzá közünk, érintettek vagyunk, mégpedig a felelősök oldalán.

Amikor arról van szó, , hogy támogassuk-e például a fejlődő országok életlehetőségeinek javítását, akkor nem a szolidaritás szép és fontos erényét gyakoroljuk, hanem a kötelességünket tesszük. Hasonlóképp: a menekültek befogadása sem nagylelkű gesztus. Beengedjük a kertünkbe azt, akinek a házát kiraboltuk és felgyújtottuk. Ez természetesen nem jelenthet kizárólagos felelősséget, ám lényegeset igenis jelent.

Ez elég fontos.

Aztán olyan is van, hogy jó és rossz segítség.

Egyik legjobb példa az utóbbira: az Amerikai Egyesült Államok a nemzetközi szerződések szerint vállalt, fejlődő országok segélyezésére fordítandó összegekből a vegyszeres, nagyüzemi hazai mezőgazdasági multijaitól vásárol génmódosított gabonát, amit aztán áthajóz az afrikai országokba. Így a helyi termelők olyan konkurrenst kapnak, akivel képtelenek versenyezni, megélhetésük tovább nehezedik.

Vagyis a beforgatott pénz jelentős része a gazdag országokban marad, a rendszer által ezer más módon támogatott multiknál. Az egészégügyi, környezeti  kockázatot jelentő GMO-s növények az afrikaiak torkán mennek le, akik a szóban forgó rendszernek köszönhetően még nehezebben lesznek önállóak, önellátóak. Nehéz kérdés, hogy ebben mi a legfelháborítóbb, de az az ördögi kör, hogy a segély módja a segélyre szorulás állapotát fenntartja, az azért elég ocsmány.

Persze cinizmusban még mindig sehol nincs a nemzeti konzultációs ívekhez képest, ez igaz.