Ma van a barackfa-nap, amely azt jelképezi, hogy a nemzet összetartozik határoktól függetlenül, és Trianon. Pedig valójában, ha valaki érti, mi történt Trianonban, vagy csupán sejti, miért vesztettük el az ország területének nagy részét, ezen a napon nem búsulnia kéne, hanem felkapni a kaszát és a kapát, és addig tiltakozni, ameddig nem változik meg gyökeresen, vagy nem takarodik el ez a kormány.

Nemzeti összetartozásról papol több száz rendezvénnyel a Fidesz, miközben éppen kihelyezik a “Törvényeket tartsátok be bevándorlók, mi pedig lopunk” táblákat. Nemzeti összetartozás folyik az állami emlőkből is, miközben a kormánypárt főpolgármestere ráerősít haverja, Kocsis és főnöke, Orbán buzizására. Nemzeti összetartozás csurog a bugyikból, pedig két hete derült ki, hogy a kormányszóvivő szerint a zsidók a Holokausztot ünneplik, a többi magyar pedig Trianont (ó, ha Kovács elvtárs tudná, hány zsidó családot szakított szét az országrészek elcsatolása), és nemzeti összetartozással tömik be a száját a 4 millió szegénynek, és a másik 4 millió mindjárt szegénynek, az ápolóknak, a szociális dolgozóknak, keményen dolgozó kisembereknek.

Valójában mindannyian tudjuk, lófasz van, nem nemzeti összetartozás. És pont ezért, azoknak, akiknek identitásuk egyik legfontosabb eleme a Trianon-tragédia, és azoknak, akik csupán egy szörnyen rossz döntésnek tartják, és mindenkinek a két tábor között, de attól függetlenül, szólnia kéne: a nemzeti összetartozás napja  és a Trianonra való emlékezés nem egyetlen napra felfújható kopjafák jegyében létezik.

Trianon tragédiája az, hogy a magyar állam úgy kormányzott, hogy az izraelitákon kívül lényegében minden kisebbség el akart húzni innen, és vezetőik azzal töltötték a világháborút, hogy ezt el is érjék. Persze nem tudjuk, hogy ha minden lehetséges jogot megkapnak szlovák, horvát, cseh és román embertársaink, nem szerettek volna-e még akkor is elhúzni a Magyar Királyságból, de egy dologban biztosak vagyunk, a korabeli magyar hegemón politika egy soknemzetiségű országban nem segített ezen.

A valódi nemzeti összetartozásnak pedig pont a hegemón gondolatok bástyáinak lebontásáról kéne szólnia, hogy elfogadjuk, hogy van, aki széljobber, van, aki komcsi, van, aki libsi, van, aki konzi, van, aki meleg, van, aki heteró, van, aki zsidó, van, aki cigány, de ez az egész, amit Magyarországnak vagy magyar nemzetnek nevezünk, csak együtt tud jól működni. Ha egymás sértegetésével és kizárásával foglalkozunk egyfolytában, hiába eszik a fene fenét, akkor sem fog menni.

Éppen ezért ma nincs nemzeti összetartozás napja, mert nem is lehet ma Magyarországon ilyet csinálni. Ahogy nem lehetett 5 vagy 6 éve sem. Ma csak egy avítt propaganda-sorozat van, amelynek a lényege az, hogy a kormány, ha étellel és megfelelő fizetéssel nem tudja befogni a magyarok száját, akkor megteszi a történelmi sérelmeink kiforgatásával és egymással való szembeállításával. A gyűlöletkeltésben oly rutinos kormánynak ugyanis ez megy a kormányzás helyett.

Ma nem a trianoni tragédiára emlékezünk, nem emlékezzünk a ketté szakított családokra, a gazdaságilag romba döntött Magyarországra, nem elemezzük, mit rontottunk el, mit csináltunk jól, mit tehetnénk a következmények enyhítésért, a határon túli magyarokért és úgy általában a jószomszédság érdekében. Ma felfújható kopjafák vannak, amiket a politikai pártok egy része az emberek kezébe ad: Püföljétek egymást!

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!