A társadalom működéséről és az elnyomás stratégiáiról jellemzően az elit gondolkozik, az erről szóló viták egyetemi aulákban, szellemi műhelyekben, konferenciákon vagy trendi kocsmákban folynak… De mit gondolnak minderről azok, akiknek az elit egyre kevesebb esélyt ad arra, hogy kimásszanak a gödörből? Például egy átlagos magyar börtönben fogvatartottak gondolkoznak-e a társadalmi egyenlőtlenségekről?  És milyen eszközöket adhat kezükbe az oktatás, a beszélgetés és a közös gondolkozás? Három hónapon át tartott társadalomtudományi képzést egy börtönben a Közélet Iskolája, a tapasztalatokról az egyik alapítót, Dósa Mariannt kérdeztük. A beszélgetést a fogvatartottak írásaiból vett részletek tagolják.

– Hogy jött az ötlet, hogy egy börtönben beszélgessetek politikai filozófiáról?

– Még évekkel ezelőtt, amikor Angliában tanultam, ismerkedtem meg a Touchstones (‘próbakő’) program egyik tanárával, ő mesélt arról, hogy politikai filozófia foglalkozásokat tartanak nagyon sokféle környezetben, többek között börtönökben is. Már első hallásra mély nyomott hagyott bennem a börtönbeli program alapvetése: minden embernek joga van ahhoz és képes is arra, hogy alapvető politikai–filozófiai–erkölcsi kérdésekről véleményt alkosson, vitázzon másokkal, és ebből egy társadalomban mindenki csak gazdagodhat. Emellett fontos inspirációt jelentett egy úgynevezett részvételi akciókutatás, ami egy amerikai női börtönben vizsgálta, hogyan hat a fogva tartottakra egy helyben működő főiskolai program, méghozzá a fogvatartott nők aktív kutatói részvételével. Tulajdonképpen évek óta dédelgettük magunkban a gondolatot, hogy elindítunk itthon egy, a ’Próbakő’ programhoz hasonló kezdeményezést, ami végül idén áprilisban meg is történt!

„Általános iskolai végzettséggel kevesebb az esély az értelmileg megbecsült munkakör betöltésére, társulva anyagi problémákkal. (...) A különböző oktatási intézményekbe való bejutást az határozza meg, hogy a tanulást igénylő melyik osztálycsoportba tartozik, mennyire hátrányos helyzetű családból jött. A színvonalas életet élő, gazdagabb családok gyerekei nagyobb valószínűséggel lesznek a társadalom elfogadottjai, mint azok, akik szegényebb családokból valók. (...) Érvénytelenek lesznek a társadalomban, kis valószínűséggel fognak fölnézni az alacsony iskolai végzettségűekre, nem lehetnek főnökök, vezetők, hanem a társadalom kisebb értékrendjébe vannak besorolva.”

Az amerikai programhoz hasonlóan mi is abból az alapvetésből indultunk ki, hogy a társadalmunkról, az abban uralkodó gazdasági-politikai folyamatokról, és az ezekkel összefüggő alapvető erkölcsi kérdésekről való tudás és gondolkodás éppolyan fontos az aktív társadalmi részvételhez, mint a szabályok betartása vagy a munkavégzés – ami mostanában egyedüli állampolgári feladatként tűnik fel a közbeszédben. Úgy gondoljuk, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásával és azok következményeivel kapcsolatos tudás révén a fogvatartottak jobban megérthetik az őket körülvevő társadalomban zajló folyamatokat, illetve az uralkodó társadalmi-politikai viszonyokat, és így a szabadulásuk után könnyebben tudnak majd boldogulni ebben a környezetben.

– Miért pont erre az intézményre esett a választásotok, és miért felnőtt férfiakkal dolgoztatok - és nem nőkkel, vagy fiatalokkal például?

– Ennek leginkább gyakorlati okai vannak: ebben az intézményben dolgozik Fiáth Titanilla börtönpszichológus, aki az első pillanattól támogatott bennünket a képzés megvalósításában. Nekünk nagyon sokat segített, hogy a képzés megtervezésétől annak lezárásáig tudtunk valakihez fordulni a kérdéseinkkel, nehézségeinkkel. Egy kísérleti programot mindig jó ilyen biztonságos környezetben megvalósítani, de a jövőre nézve abszolút tervbe vettünk női intézményeket is! 

„[Korábban] nem is gondolkodtam el azon, hogy a test társadalmi szerepe ilyen, ilyen fontos mérvadó lehet a társadalomban elfoglalt helyemről. (...) Az, hogy miképp nézünk ki, mutatja, hogy a társadalomban hol helyezkedünk el, hogy milyen körben, munkakörben mozgunk, dolgozunk, milyen ételeket fogyasztunk. (...) Számunkra apróságnak tűnő vagy nem is fontos dolog nagyon sok mindent elárul rólunk a külvilágnak. Az általunk kialakított testünk a hierarchiába való hovatartozásunkat mutatja. (...) A kapitalizmus pont a normákhoz való igazodásból profitál.”

– A fogvatartottak mekkora részének van hozzáférése, ha nem is ilyen tipusú, de valamilyen társadalomtudományi képzéshez vagy más oktatáshoz?

– Magyarországon általában nagyon keveseknek van hozzáférésük társadalomtudományi témájú oktatáshoz. Az általános és középiskolai képzésekből ez szinte teljesen hiányzik – egyes iskolákban van ugyan állampolgári alapismeretek vagy társadalomismeret óra, de ez sem épül be szervesen a tananyagba, gyakran pusztán néhány óráról van szó, ráadásul ezek sem feltétlenül kritikai megközelítést közvetítenek. És ami fontosabb, ez is társadalmi osztály szerint szelektált: a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok jellemzően nem kerülnek olyan iskolába, ahol ilyesmit tanítanak. Pedig sok szempontból épp nekik volna a legnagyobb szükségük ezekre az ismeretekre – mert nekik nem jut más erőforrás arra, hogy a társadalmi helyzetükön változtassanak, mint például az anyagi tőke vagy kapcsolatok. És ők vannak leginkább kitéve a társadalmi osztályokkal kapcsolatos manipulatív közbeszéd káros hatásainak is. Nem véletlenül érzik úgy, hogy ahová jutottak, annyit is érnek.

„A fogyasztási cikkek gyakori elterjedése azt jelképezi, hogy ne érezzük magunkat kevesebbnek. (...) A fogyasztás meghatározza, hogy kik hol helyezkednek el a társadalmi hierarchiában. A fogyasztás elkápráztató és egyben megszégyenítő is mások részére. (...) A fogyasztási cikkek és az életmód használatát az határozza meg, hogy az ember vagy csoport a társadalmi, gazdasági ranglétrán hol helyezkedik el. Tehát a jobb módú, fentebb lévő emberek, csoportok életformái válnak mintává.”

– A 12 hetes kurzus témájaként a társadalmi egyenlőtlenségeket választottátok, és szerintetek az ehhez kapcsolódó legfontosabb külföldi elméleti szövegek – pl. Pierre Bourdieu, Loic Waquant, Iris Marion Young vagy Amartya Sen írásai - nincsenek meg magyarul. Hogyan lehetséges ez?

– Hát ez az! Bennünket is újra és újra meglep, mennyire kevés kurrens társadalomelméleti szöveg érhető el magyarul. De ami a legnagyobb gond az az, hogy még ami elérhető (az említett szerzőktől is van legalább néhány szöveg magyarul), azok sem feltétlenül érthetőek mindenki számára. Nehézkes tudományos nyelven íródnak, amivel az egyetemisták is küzdenek, csak olyan a magyar oktatási rendszer, hogy ezt senki nem meri mondani. Olyan alacsony színvonalú oktatással a hátuk mögött azonban, amilyenben ezek a férfiak részesültek a cigánytelepi kisegítőben vagy az állami gondozásban, esélytelen, hogy valaki Bourdieu-t olvasson. Ezért készítettünk egy olvasókönyvet a résztvevők számára, amelyben a téma legfontosabb magyar és nemzetközi szövegeit foglaltuk össze néhány oldalban, közérthető magyar nyelven. Ezt idővel szeretnénk majd szélesebb körben hozzáférhetővé tenni, csak még kicsit csiszolunk rajta.   

– Bár a képzés elején nem feltétlenül tudták, mire vállalkoznak, a 3 hónapon át részt vevő 12-15 férfinak (25 és 60 év között) szerintetek nagyon bejött a dolog, hétről-hétre feldolgozták a kiadott szövegeket, volt önkifejezés, vita... és lelkesedés. Milyen módszerekkel folyt a szövegek feldolgozása és mi volt számotokra a legpozitívabb élmény?

– Végig nagyon bevonó volt a képzés, nagyon sok teret hagytunk minden résztvevőnek arra, hogy elmondja a véleményét, és arra, hogy egymásra is reagáljanak. Jó jelnek vettük, hogy a kurzus vége felé már az jelentette a legnagyobb gondot, hogy hogyan tudjuk mindezt annyira kordában tartani, hogy minden fontos kérdés átbeszélésére maradjon idő. Mivel ez egy kísérleti program volt, sokféle technikát kipróbáltunk. Minden alkalomra vittünk valamilyen bemelegítő, ráhangoló gyakorlatot. Amikor a téma engedte, igyekeztünk helyzetgyakorlatokkal lazítani az órák menetét. A nehezebb szövegeket közösen felolvastuk (általában a fogvatartottak olvastak egymást váltva). A nemek közötti igazságtalanságok témáját például ún. oxfordi vita keretében dolgoztuk fel; csapatokban kellett a résztvevőknek érvelniük egy állítás mellett vagy ellene. Ez a módszer különösen jól működött, csakúgy mint az utolsó foglalkozáson a Szociopoly – ebbe már mindenki annyira bevonódott, hogy az egyik őr be is jött a terembe hangzavarra.

„… a létező felső osztály az alsóbb osztályok kizsákmányolásával bezárja a lehetőséget, a tényleges egyenjogúságot hangoztatva pontosan az ellenkezőjét cselekszi. Az alsó réteget és az etnikai kisebbséget folyamatos alárendeléssel és munkájuk hasznának tényleges öncélú felhasználásával a saját anyagi jólétét növeli és ezt a tevékenységét folyamatosan fenntartja…”

– „Nagy szerencse, hogy az emberek nem értik a bankrendszert és a monetáris rendszert, ellenkező esetben már holnap reggelig kitörne a forradalom” – vélte Henry Ford. A drogprevenciós körlet alacsonyan képzett lakóival a kapitalizmus mai formájának társadalmi hatásairól vitatkozni szerinted mennyire felforgató tevékenység?

– Az egyéni fejlődés mellett, azt reméljük, hogy a képzésnek fontos össztársadalmi hatása is lehet azáltal, hogy a fogvatartottak tudatosabb állampolgárokká válnak. Egy demokratikus közösség akkor tud jól működni, ha a tagjai megfelelően tájékozott döntéseket tudnak benne hozni mind a saját életükkel, mind a közösség életével kapcsolatosan. A képzés reményeink szerint elő fogja segíteni ezt a tudatosabb társadalmi részvételt azáltal, hogy megismerteti a résztvevőkkel azokat a mindennapjaikra is komoly hatással bíró társadalmi folyamatokat és jelenségeket, amelyekről a magyarországi közoktatási rendszerben nem kaphattak átfogó, rendszerszintű, kritikai tudást. Nagyon biztató, hogy a kurzus végén többen jelezték, hogy szabadulásuk után szeretnék felkeresni a Közélet Iskoláját, és szeretnének részt venni más programjainkon is, mert szeretnének aktívabbá válni a jövőben.

– „Amíg az anyagiakhoz mérten függ az egyén érdekeinek képviselete, addig ... egyenlőségről nem lehet szó.” – irta a kurzus elején az egyik diákotok. Jól értem, hogy már a képzés előtt is úgy gondolta (és esetleg nemcsak ő), hogy a szegényebb rétegeket nem képviselik a választott vezetőink?

– Így van. A résztvevők többsége – hasonlóan a magyar társadalom más hátrányos helyzetű tagjaihoz – nagyot csalódott a demokratikus intézményekben. Egyáltalán nem érzik úgy, hogy az ő helyzetük, az ő érdekeik bárkit is érdekelnének. Nagyon kiábrándultak és – teljesen érthető módon – nagyon szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy nekik bármilyen szavuk lehet bármiben is. Az egyik legnehezebb feladat számunkra épp az volt, hogy a szisztematikus rossz tapasztalataikkal hogyan állítsunk szembe valami pozitívat. 

„Sokszor a foglalkozások alkalmával teljes felháborodott lelkiállapotban távoztam, hogy mi folyik Magyarországon és a világban. (...) Egy pozitív példát mégis szeretnék kiemelni, ami nagyon megérintett! Egy ápolónő szót emelt bátran az egészségüggyel kapcsolatban. (…) Több hasonló szerveződésre lenne véleményem szerint szükség a cél érdekében.”

– Az egyenlőtlenségekről és a velük kapcsolatos igazságtalanságról való vita, a vitában létrejövő tudás frusztrációkat is keltett, ami különösen egy börtönben nem kezelhető könnyen, milyen eszközeitek voltak ennek csökkentésére?

– Valóban! Nagyon hamar világossá vált számunkra, hogy nem jó, ha csak az igazságtalanságokról beszélünk, mert a résztvevőkben ez – érthető módon – erős feszültséget, tehetetlen dühöt kelt. Ezért pár alkalom után már igyekeztünk minden órára vinni kiegészítő olvasmányokat olyan kezdeményezésekről vagy állampolgári fellépésekről, amelyek az adott társadalmi egyenlőtlenségre válaszul születtek itthon vagy más országokban. Beszélgettünk például az ápolónők napjainkban zajló érdekvédelmi küzdelemről és a 90-es évek elején Miskolcon megalakult roma Gettóellenes Bizottságról. 

– Lesz-e folytatása ennek a képzésnek, és ha igen, milyen formában és célokkal?

– Szeptembertől ugyanezzel a csoporttal folytatjuk a képzést az állampolgári jogok témájával. Fogunk majd beszélgetni az állampolgári jogok mibenlétéről, eredetükről, biztosítékaikról és ezek gyakorlati érvényesüléséről, illetve érvényesítésük lehetőségeiről is. Ekkor már a Társaság a Szabadságjogokért szervezettel együttműködésben. Mi már nagyon várjuk!

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mércét nem támogatják pártok vagy oligarchák, nem használunk állami vagy külföldi pénzeket. A Mérce egy független baloldali portál, melynek a működése rajtad is múlik! Ha szeretnél még több, a fentihez hasonló cikket olvasni, támogass minket!