Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Nem az antiszemiták, hanem az antiszemitizmus ellen kell harcolni

Nem az antiszemiták, hanem az antiszemitizmus ellen kell harcolni

JámborAndrás
Tetszik
0
2015. augusztus 27. csütörtök, 19:53
zsidó szélsőjobb antiszemitizmus muzsikás

Nagy vihart kavart a hétvégén, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál szervezői lemondták Petrás Mária fellépését, aki a Muzsikás Együttessel énekelt volna a Dohány utcai zsinagógában. A vádak, amelyeket megfogalmaztak vele szemben, részben hamisnak bizonyultak, részben pedig  igaznak. De nem is biztos, hogy a Petrás Máriával szemben megfogalmazott vádak az érdekesek ebben a történetben. 

petras.jpg

Ugyanis több Petrás Mária interjút elolvasva sem találtam antiszemita vagy antiszemitizmusra utaló kijelentést. Tehát még ha igaz is a vádak egy része, hogy Petrás Mária antiszemita lenne, semmilyen jel nem utal arra, hogy terjesztene ilyen nézeteket. De valójában nem is annyira lényeges, hogy Petrás Mária antiszemita-e, mert ez a történet sokkal inkább szól azokról, akik antiszemitának nevezték őt.

Ugyanis az antiszemitizmus elleni küzdelmet nem kellene összetéveszteni az antiszemiták elleni küzdelemmel, még ha a kettőt gyakran nehéz is szétválasztani. Az antiszemitizmus, akárcsak a többi hasonló jellegű előítélet, nem velünk született tulajdonság, hanem egy tanult attitűd, szocializáció során szerzett vélemény. Márpedig ha vélemény, akkor azon kell igyekeznünk, hogy ezt a véleményt megváltoztassuk. Épp ezért elsősorban az antiszemitizmus terjesztői ellen érdemes küzdeni, ezzel párhuzamosan pedig az előítéletek ellen.

Az antiszemitizmus, rasszizmus és a kirekesztő vélemények más formái ellen lehet eszköz a pellengérre állítás, a megszégyenítés vagy kiközösítés, amennyiben a terjesztőik másokat is mérgeznek az efféle ideológiával, pláne ha ezt a nagy nyilvánosság előtt vagy politikai pozíciójuk védelmében teszik, mint a minap Boross Péter. De Petrás Mária, úgy tűnik, nem tartozik közéjük, így vele szemben ez a pellengérre állítás célt téveszt, és mindannyiunknak károkat okoz.

Fontos azt is tudni, hogy nem helytelen egy hangos gyűlölködőre azt mondani, hogy gyűlölködő, de ha ezt a félelmeink alapján vagy politikai érdekből tesszük, bizonyosan célt tévesztünk. És itt a cél eltévesztése bűn. Egy nagyon bonyolult társadalmi helyzetben, amikor a társadalom egy része nem hajlandó elítélni a gyűlöletkeltést, egy célt tévesztett megbélyegzéssel csak nekik adunk érvet ahhoz, hogy megkérdőjelezzék bármely gyűlöletkeltő jogos elítélését, egy nem gyűlöletkeltőt ért támadáson keresztül.

Ez nehéz, mert van okunk a zsidó közösség tagjaként is félni, ahogy más kisebbségek tagjainak is sajnos van oka félni ma Magyarországon; és sokan félhetünk a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság és mások sértései, támadásai miatt is. Az, ami  70 évvel ezelőtt történt az országban, nemcsak a túlélők révén, de a kollektív emlékezetünkben is jelen van ma is. De ezt az emléket nem szabad rossz célra használni, és a mai, sokszor valóban aggasztó helyzettel automatikusan párhuzamba állítani, pontosan azért, mert a holokauszt kataklizmája akkora volt, hogy annak oktalan felemlegetése hitelteleníthet olyan fontos megszólalásokat is, amelyek elítélnék a gyűlöletet.

Ahhoz, hogy a zsidó közösséget védelembe vegyük, legfőképp nyíltszívűnek, befogadónak és toleránsnak kell lennünk, olyannak, amilyennek a társadalmat is szeretnénk látni. Ugyanis minél több embert meg kell tanítani ezekre a képességekre. Ez pedig csak és kizárólag példamutatással megy.

A fesztivál szervezőinek és a hitközségnek nem lemondaniuk kellett volna Petrás szereplését, hanem inkább meghívniuk egy beszélgetésre az előadás után. Ha tényleg azt gondolják, hogy az énekesnő antiszemita közegben mozog, akkor nincs jobb gyógymód erre, mint ha egy zsidó közösségben, a zsidó kulturális fesztiválon, zsidók között énekel zsidókról, zsidóknak szóló dalokat.

Ehelyett viszont, a belső politikai viaskodásokat a közösség rovására előtérbe tolva, a fellépés lemondása mellett döntöttek. És ha Petrás Mária eddig nem érezte, hogy a zsidók kibabrálnak vele, akkor most már akár érezhetné is ezt.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetőségek
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a magyarországi antiszemitizmusról, támogass minket!
zsidó szélsőjobb antiszemitizmus muzsikás JámborAndrás 2015. 08. 27. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
  • Je suis KFC-s munkavállaló Je suis KFC-s munkavállaló
  • A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését
  • Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon
  • Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról! Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról!

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr377739126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard