Kedd délután döntött a bíróság azoknak az aktivistáknak a szabálysértési ügyében, akik tavaly októberben élőlánccal akadályozták Józsefvárosban egy kétgyermekes család elhelyezés nélküli kilakoltatását. A Város Mindenkié csoport által szervezett polgári engedetlenség résztvevőit a rendőrség erővel eltávolította a bejárati ajtó elől, majd miután többüket megbilincselték, előállították őket, és szabálysértési eljárást indítottak ellenük, a családot pedig kilakoltatták. Egy héttel később azonban – minden bizonnyal nagyrészt a polgári engedetlenség és az aktivistákkal szembeni durva rendőri intézkedés nyomán, a józsefvárosi kilakoltatásokra irányuló figyelem következtében – Kocsis Máté polgármester bejelentette a kilakoltatások leállítását, és a végrehajtási eljárások felülvizsgálatát.

(Fotó: Magócsi Márton / Abcúg)

A keddi tárgyaláson az aktivisták – a polgári engedetlenség eszméjével összhangban – minden tettüket vállalták, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben indokolt és helyes ellenszegülni a hatóságoknak, mert az inkább szolgálja a társadalmi és jogfejlődést, mint az engedelmesség. Amellett érveltek tehát, hogy tekintettel a magyarországi lakhatási válságra, az ezzel kapcsolatos kormányzati tétlenségre, és az elhelyezés nélküli kilakoltatások töretlen gyakorlatára, helyes, és a társadalomra nem veszélyes élni a polgári engedetlenség eszközével. Ma Magyarországon úgy lehet utcára tenni embereket, hogy az maradéktalanul megfelel a hatályos hazai jogszabályoknak, és mégis alapvető jogokat sért.

A bíróság elutasította, hogy társadalomra való veszélyesség hiányában felmentse az aktivistákat, és noha csökkentette vagy mellőzte a korábban az aktivistákra kirótt bírságokat, szabálysértésnek ítélte a tettüket.

A következőkben az egyik „eljárás alá vont személy”, Misetics Bálint tárgyaláson elmondott beszédének szerkesztett változatát közöljük:

Tisztelt Bíróság,

nem az a kérdés, hogy a kilakoltatás akadályozásával technikai értelemben kimerítettük-e a szabálysértési törvény „jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség tényállását”. Nem vitatjuk, hogy ellenszegültünk a rendőrök utasításainak.

Nem is az a kérdés, hogy helyes-e, ha a bíróság a szabálysértési törvény egy olyan rendelkezését alkalmazza, amely az Alkotmánybíróság döntése értelmében sérti a normavilágosság követelményét, és ezen keresztül a jogállamiság alapelvét. Nem volna jóhiszemű erre a szempontra hivatkoznunk, hiszen nehéz volna elképzelni, hogy a szóban forgó tényállást az Országgyűlés nem oly módon pontosítja majd, hogy az ellenszegülésünk technikai értelemben továbbra is kimerítse a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség tényállását.

És végül, az sem fontos, hogy a bíróság esetleg aránytalannak vagy túlzónak tartja-e a szabálysértési hatóság által ránk rótt pénzbírságokat. Méltatlan volna részünkről, ha a személyes körülményeinkre hivatkozva érvelnénk a büntetés enyhítése mellett, a bíróságnak pedig értelmetlen volna azt mérlegelnie, hogy mekkora szabálysértési bírságra volna szükség az ismételt elkövetéstől való elrettentésünkre. A bíróság ugyanis nem tudna olyan büntetéssel sújtani minket, ami felülírná azt a lelkiismereti kötelességet, hogy bármikor, amikor annak ismét szükségét látjuk, polgári engedetlenséggel tiltakozzunk az elhelyezés nélküli kilakoltatások ellen.

A valódi kérdés mindezzel szemben az, hogy a bíróság tekintetbe veszi-e azt az erkölcsi és jogfilozófiai szempontból – és potenciálisan jogilag is – ügydöntő különbséget, amely a polgári engedetlenséget megkülönbözteti a törvényszegés tipikus eseteitől.  Ezzel összefüggésben pedig ezúttal a társadalomra való veszélyesség kérdését kell mérlegelnie a bíróságnak, amennyiben a szabálysértési törvény legelső paragrafusa szerint szabálysértés az a „törvény által büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás, amely veszélyes a társadalomra”.

Azt kell tehát mérlegelnie a bíróságnak, hogy társadalomra veszélyes-e erőszakmentes polgári engedetlenséggel tiltakozni egy rászoruló család elhelyezés nélküli kilakoltatása ellen akkor, amikor a szegénység és a lakásszegénység Magyarországon annyira kiemelkedően súlyos és kiterjedt probléma, mint jelenleg – akár a rendszerváltást követő két évtizeddel, akár a hasonló gazdasági fejlettségű közép-kelet-európai országokkal összehasonlítva.

Veszélyes-e a társadalomra erőszakmentes polgári engedetlenséggel tiltakozni egy elhelyezés nélküli kilakoltatás ellen akkor, amikor a lakáskiürítésre irányuló végrehajtási eljárás során ma kevesebb szociális védelem illeti a rászoruló háztartásokat, mint például az erről szóló 1927-es minisztériumi rendelet szerint – tehát az egyébként nem éppen a haladó szellemiségű társadalompolitikájáról ismert Horthy-korszakban?

Veszélyes volt-e a társadalomra az a polgári engedetlenség, amelynek az indokoltságát és társadalmi hasznát nem csupán absztrakt politikai filozófiai érvek támasztják alá, hanem az utóélete? A polgári engedetlenség egyik célja, hogy felhívja a figyelmet egy alapvető jogokat sértő vagy szélsőségesen igazságtalan intézkedésre, és ily módon elősegítse annak orvoslását. Azt pedig, hogy ebben az értelemben indokolt volt a polgári engedetlenségünk, az is alátámasztja, hogy a józsefvárosi polgármester a kilakoltatás elleni fellépésünket követő első képviselő-testületi ülésen, és vélhetően jelentős részben éppen a tiltakozásunk hatására lényegében önkritikát gyakorolt (az önkormányzat nevében), bejelentette a kilakoltatások átmeneti felfüggesztését és a kilakoltatáshoz vezető eljárások felülvizsgálatát.

Az igazi tétje ennek a tárgyalásnak az, hogy az a magyar állam, amelynek nevében a bíróság döntést hoz majd, és amelynek a nevében októberben utcára tettek egy súlyosan, tartósan beteg édesanyát, élettársát és két gyermekét – tehát, hogy a magyar állam képes-e arra, hogy ezen az ügyön keresztül, közvetve, a Józsefvárosi Önkormányzathoz hasonlóan, önkritikát gyakoroljon azáltal, hogy elismeri: állampolgárai megalapozottan gondolhatják, hogy súlyosan problematikusak azok a jogszabályok, amelyek alapján jelenleg bármiféle alternatív elhelyezés biztosítása nélkül utcára lehet tenni rászoruló családokat. Ebben az értelemben nem a mi erkölcsi bizonyítványunk, hanem a magyar állam erkölcsi bizonyítványa a tét.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!