Igen, azt eddig is tudtuk, hogy Magyarország demográfiai katasztrófa felé tart, és hogy a nyugdíjkassza az összeomlás peremén egyensúlyozik. De arra, ami az elmúlt hetekben történt, nincs emberséges magyarázat: a magyar kormány ugyanis vérlázító módon hátrált ki az idős emberek ellátásából, ezzel olyanokra hárítva a feladatot, akik még annyira sincsenek felkészülve erre, amennyire egy normális jóléti államban ez elvárható(?) lenne tőlük.
(Fotó: Uwe Anspach/dpa/Corbis)
Elöregedő társadalmunk önmagát emészti fel – tudtuk, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor ezzel a problémával valakinek foglalkozni kell. De ó, bár ne ebben a formában kezdődött volna a foglalkozás!
Már megint ki jár jól?
Két fronton folyik a harc, ebből talán a szülőtartás az, ami egyszerűbb kérdéseket vet fel (ezt látjuk át jelenleg valamivel jobban). Egy ideje tudjuk, hogy a termelőerő stagnálása miatt a társadalom nem képes fenntartható módon kitermelni azt a hihetetlen mennyiségű összeget, amit a nyugdíjkassza harap ki a GDP-ből. Erre válaszul alkotta meg az Orbán-kormány a szülőtartás intézményét: vagyis idős, önmagát eltartani képtelen szüleiről gondoskodjon felnőtt gyermekük, lehetőleg minél nagyobb mértékben, hogy ne az állam vállán nyugodjék ez a teher.
Mondanunk sem kell: álságos elképzelés az, hogy azok az idős emberek, akik tisztességgel dolgoztak és fizettek adót, abban a reményben, hogy nyugdíjas éveikben ez elég lesz számukra egy tisztes életvitelhez, csalódottan vehetik tudomásul, hogy nem ez a sors vár rájuk. És természetesen van egy rakás probléma ezzel az elképzeléssel, amelyeket sokan és sokszor elsoroltak már – de leginkább az a tragédia, hogy bizony sok olyan, magáról gondoskodni nem tudó szülő van, akinek a gyermeke se képes megtenni ezt, hiába lett törvénybe foglalt kötelessége is ezt megtenni.
Ahogy ugyanis azt már megszokhattuk, az Orbán-kormány húzott egy határvonalat: a jómódúak számára zökkenőmentesen zajlik majd az idős emberek ellátási rendszerének megváltoztatása, míg azoknak, akik messze állnak ettől a jómódtól, gyakorlatilag lehetetlenné válik a gondoskodás szüleikről.
Ezennel tehát a szegényeket sújtó intézkedések új fejezetébe léptünk: immár nem csak a gyermekes családok, de az idős szülőkkel rendelkező felnőttek számára is óriási megterhelést jelent majd, hogy az állam rájuk hárítja a felmerülő költségeket.
„A kormány időskori stratégiája aktív, egészséges időskort céloz” – áll egy nem is olyan régi kormányközleményben. Csakhogy a szülőgondozással az állam sokakat foszt meg ettől az aktív, egészséges időskortól. Illetve rákényszeríti őket arra, hogy ha gyermekük nem képes nekik garantálni az ehhez szükséges feltételeket, akkor mondjanak le róla. Az állam pedig mossa kezeit...
Persze, mondhatná erre bárki: akinek nem telik rá, az ne menjen idősotthonba – de ez a fajta embertelen hozzáállás épp a legszegényebbeket rekeszti ki az ellátási rendszerből, akiknek nincs meg a lehetőségük, hogy tisztes öregkorukat méltóságban éljék. Vagy azokat, akiknek nincs hozzátartozójuk, aki gondoskodhatna róluk. Velük mi lesz ebben a széteső szociális intézményrendszerben?
A probléma egyik sarokköve, hogy immár az idősotthonok is perelhetik július elsejétől a hozzátartozókat, ha tartozás van az ápolási díjban, például mert az ápolt nyugdíjának 80 százaléka nem fedezi azt. Méghozzá egy évre visszamenőleg. Mikor lesz erre szükség? Leginkább akkor, ha az önkormányzati intézmények financiális nehézségbe ütköznek: akkor jöhetnek a perek, amikkel esetleg sikerül a szociális ellátórendszer költségvetésében tátongó lyukakat pótolni. Márpedig erre készülni kell: az önkormányzati intézményrendszer ugyanis recseg-ropog. És ha mindez nem lenne elég, nyugodjunk meg – lesz ez rosszabb is.
Mindig van lejjebb
Amúgy sem kellett hozzá sok, hogy megint a legszegényebbeken csattanjon az ostor – de akkor jött az egészségügyi rendszer „reformja”, ami további terhekkel sújtja az idős embereket.
A tervek szerint a jövőben a kórházak krónikus osztályain – vagy ahogy a köz nevezi őket, az elfekvőkben – gondozottakat, a kizárólag ápolásra szorulókat úgynevezett szakápolási otthonokban, illetve idősotthonokban vagy rehabilitációs intézményekben látnák el. Vagyis a kórházak átstrukturálása során a zömében idős, magatehetetlen embereket a szociális ágazatba irányítanák át.
Hogy hova? Bizony, abba a szociális ágazatba, amely maga is rettenetes pénzügyi nehézségekkel küzd, ahol folyamatos a munkaerőhiány, túlterheltek az ápolók (10 százalékos az ágazatban a hiány!) és nincsenek meg a megfelelő infrastrukturális feltételei annak, hogy ilyen hirtelen megnövekedett számú ápoltról megfelelően gondoskodjanak.
Mert hogy nem kevés emberről van szó: Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára szerint első körben, júliustól 2000-2500 ápolásra szoruló gondozása kerülhet át a szociális ágazathoz. 2018-ig pedig összesen 12 ezer embert passzolnának át.
Tény, hogy a (szintén rettenetes helyzetben lévő) egészségügy számára évről évre nagyobb megterhelést jelent az idős emberek gondozása, ellátása. És az is igaz, hogy az államtitkárság tervei szerint a felszabaduló források egy részét erre a területre csoportosítanák át. Garancia azonban erre egyelőre nincs, csak szavak – nem látni még, hogy a nyakunkon lévő struktúraváltás során milyen intézményekbe kerülnének ezek az idős emberek, ki gondoskodna róluk és hogyan, lesz-e megfelelő forrás és eszköz ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. A szociális szférában ezért is érezhető egyfajta nyugtalanság, ugyanis számukra sem világos még, hogy a belengetett változások hogyan érintik őket.
Fából vaskarika
És itt ér össze a két dolog: abba a szociális ágazatba terelni idős emberek gondozását, ahol amúgy sincs elegendő forrás arra, hogy ezt a feladatot megoldják? Ahol úgy kívánják majd helyi szinten, az idősotthonokban pótolni a forráshiányt, hogy kiperelik emberektől az ellátás hiányzó költségeit? És mi lesz azokkal, akiknek a gyermekei (az elszegényedő középosztálybeliek vagy a létminimum küszöbén, netán alatta tengődő százezrek) képtelenek állni ezeket a költségeket? Az „elfekvőbe” ezek az idős emberek már nem mehetnek, hisz onnan átszervezik a feladatokat. Ha nincs rá pénzük, akkor bezárul előttük minden más ajtó is.
Embertelen gyakorlat ez, amivel a kormány a saját terheit ugyan valóban csökkenti, ám a leginkább rászorulókat, a legkiszolgáltatottabbakat végső kétségbeesésbe taszítja.
Nekik mi marad ezek után?
A szociális temetkezés??
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.