Három részes sorozatot szentelt nekem Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban. Persze ez így hazugság. Hiszen Bayer csak a nevemet használta, nem nekem szól, amit írt, és nem rólam. Én csupán az elképzelt ellenség vagyok, akit Bayer felruházhat jelzőkkel, feltölthet tartalommal, felrakhat a tükör elé, és szavakkal püfölhet. Akin felfújhatja magát, és olvasóinak előállíthatja rajta az elképzelt terméket, az örök zsidó-komcsi-libsit, éppen azt, amit akar, vagy kell.

Kép: Ferencz Gábor/Vastagbőr

A kérdés számomra a cikkek kapcsán nem is a tartalmuk volt, hanem, hogy miért éppen én lettem kiválasztva, számtalan vidám percet szerezve ezzel nekem. (Bár bevallom, az utolsó részt már nem olvastam végig, csak az elejét és a végét, mert unalmas volt).

A válasz egyrészt az, hogy mivel nem ismernek Bayer olvasói, ezért bármit belém tud magyarázni a kiérdemesült szerző. Másrészt pedig az, hogy elfogynak a baloldali és liberális publicisztikák. A HVG egykor naponta akár több cikket is megjelentető véleményrovata ma már hetente max 3-4 cikket termel. A Népszabadság bezárásával a legnagyobb véleményrovat szűnt meg a baloldali, liberális politikai térfélen, így lényegében csak mi bloggerek maradtunk, akik ezt a műfajt művelik.

Tehát én vagyok az egyik olyan szerző, akin el lehet magyarázni még az óriási ellenséget, a képzelt zsidó-kommunista-liberálist, aki az ország vesztére tör. Bayer szerint én erőszakot akarok, és ezért ő leütne, én a jobboldal életére török, és ezért le kell velem és a hozzám hasonlókkal számolni. Majd háromrészes sorozata végén (ha vége van), azt írja, hogy nincs velem, velünk mit beszélnie (miután 3 cikken keresztül elvileg  hozzám beszélt).

Csak hát ugye a helyzet az, hogy én nem akarok erőszakos forradalmat, nem akarom megütni Bayert, nem akarom kiírtani a jobboldalt.

Én vitában állok a jobboldallal, és vitában állok Bayerrel. De a politikai vita nem a kiírtásról szól, és nem az ellenség elpusztításáról, nem az állandó háborúról, egymás verbális levadászásáról, hanem a közös ügyeink, a közügyeink megbeszéléséről.

Mert bármennyire is fáj bárkinek, valószínűleg ettünk már ugyanannál a hentesnél Zsolttal, és vásároltunk már ugyabban a boltban, utaztunk már ugyanazon a közlekedési járművön, és minden bizonnyal vannak közös ismerőseink is.

A helyzet az, hogy egy országban élünk, és ebben az országban akkor lesz jó élni, ha abbahagyjuk ezt a fajta baszakodást, hogy ki kit ver meg, és arról beszélünk, ami mindannyiunkat érint. A munkáról, a szexről, a gyerekeink felneveléséről, az ország helyzetéről, az egészségügyről, az oktatásról, a szegénységről, a mindennapjainkról, a közös jövőnkről. Mert bizony közös az.

Persze már megint nem ezt csinálom, hanem Bayer Zsoltról írok, az X-faktor politizálás jegyében, ahol a színfalak mögött előre manipulált döntésekhez hű-házik a közönség, a lekasztingolt jelöltekkel. Így működik a politika, amelynek lényege, hogy magáról a politikáról, az életünkről, és a közösségünkről ne essen szó.

De mégis beszélni kell erről, mert ezek a saját táborunknak felépített, bábokkal, elképzelt ellenségekkel folytatott viták arról szólnak, hogy ne szóljon a politika a valóság problémáiról.

Mert rendezni kell a fejekben a politikai vita (ami fontos), és az árokásás (ami megöli ezt az országot) közötti különbséget. A politikai vita konkrét ügyekről szól, nem valakinek a személyével foglalkozik, nem egy elképzelt ellenséggel vitatkozik, hanem odafigyel a másikra, és megpróbálja meggyőzni a másik érveit megcáfolva (vagy éppen elfogadva őket) a hallgatóságot arról, milyen témában milyen irányt kéne vennie az országnak. Az árokásás pedig személyeskedés, a politikai vita deformálása, rosszabb, mint a semmi, mert elhiteti az olvasóval és a szerzővel is, hogy történik valami - pedig nem.

És akkor az olvasó most felteheti a kérdést, miben vagyok én jobb, mint Bayer, ha nem az ő szavaival, érveivel foglalkozom, hanem csak felfestem a politikai vita elrontójának, az árokásónak a képét. A kérdés jogos, és be kell vallanom, én is belecsúszok olykor ebbe a hibába. De Bayer három cikkéből nem tudok kiszedni olyan érvet, amiről politikai vitát lenne érdemes kezdeni.

Ellenben mégsem tehetem ezután a három cikk után, hogy úgy írok Bayerről, hogy nem szólok hozzá, így legyen itt a végén ennyi:

Kedves Zsolt, bármikor megiszom veled egy sört, ha igényt tartasz rá, mert azoknak a kérdéseknek a megbeszélésére, amiket a három cikked felvet, egy kocsma a legalkalmasabb hely!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!