Nem csak Boross Péternek jutott eszébe 1956 hatvanadik évfordulóján az amerikai imperialisták gaztetteit felhánytorgatni, de az orosz köztévének is.

Maga Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese és az állami hírügynökség igazgatója tartott szovjetorosz történelemórát hetente jelentkező politikai magazinműsorában.

Kiszeljov a felvezetőben a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak,” másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja. Ez utóbbiak Kiszeljov szerint már ekkor kísérletezgettek különféle módszerekkel, amelyek a békés tüntetéseket képesek „véres káosszá” eszkalálni. Csak hogy egyértelmű legyen az üzenet aktualitása, a médiacár ezek után az első, „baráti országban” szított „színes forradalomnak” nevezi ki ’56-ot. (A főként a 2003-as georgiai [grúziai] és a 2004-es ukrán narancsos forradalom óta posztszovjet vonatkozásban elterjedt megnevezés az előbb említett két esetben a választási csalást elkövető moszkovita vezetők megbuktatását eredményezte az új választásokon, a Kreml szerint természetesen csakis a Nyugat machinációinak köszönhetően.)

Kiszeljov megrendülten azzal zárja a mondókáját, hogy a harcok során hétszáz szovjet katona halt meg – miközben a többezer magyar áldozat csak a blokk nyolcadik percében kerül említésre. A Budapestről jelentkező riporter a szovjet beavatkozást a függetlenségre és demokráciára – azaz a Varsói Szerződés felmondására és a többpártrendszer bevezetésére – való törekvésnek tulajdonítja. Az egy ízben pogromként emlegetett fegyveres felkelés kapcsán emellett elhangzik, hogy nem elég, hogy a forradalmárok szétzavarták az állambiztonsági szerveket, de eközben ezrével engedtek el nácikat a börtönökből.

Ezt a vonalat viszi tovább Havas Szófia MSZP-s egészségpolitikus, aki kijelenti, hogy a forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat, illetve kifejezi abbéli meggyőződését, hogy a forradalom nem törhetett volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak előmozdítani.

Az ’56 tanulságát levonó narrátor szerint a letört forradalmi hév lassacskán feloldódott a gulyáskommunizmusban, „annál is inkább, mert az ’56-os események megmutatták, milyen katasztrófába torkollhatnak a hirtelen elmozdulások.” Az utolsó snittben Szentgyörgyi Zsuzsa mondja ki a végszót: „Minden forradalom tragédiával végződik.”

ВЕСТИ-24: О событиях в Венгрии в октябре 1956 года от rutube_account_1217136 на Rutube.

Ugyanezt a narratívát vitte a csatorna Havasnak szintén jelentős teret nyújtó híradója is. Hozzáadott értékként említhető, hogy a riporter szerint valamiféle Budapestnek nem engedelmeskedő munkásosztagok alakultak a forradalom során, így „gyakorlatilag polgárháború tört ki.” (Talán a pár hónappal későbbi alapítású munkásőrségre gondolhatott a költő.) Itt végszóként Alekszdr Sztikalin, az Orosz Tudományos Akadémia magyar történelemmel foglalkozó kutatója jelenti ki, hogy az Egyesült Államok ’56 után megértette, hogy nem avatkozhatnak be a szovjet érdekszférában, és így Kelet-Európa felszabadításának „meglehetősen demagóg” terve helyébe a Szovjetunió felé történő hídverésé lépett. (Meglehetősen sajátos értelmezése ez a containment, a feltartóztatás politikájának.)

Az orosz interneten az 2014-es ukrán válság kezdete óta egyre gyakrabban tűnik fel az a narratíva, miszerint 1956 volt minden színes forradalmak főpróbája. Két éve például a simlis, de feltörekvő jekatyerinburgi Porsche-kereskedőből ultranacionalista aktivistává avanzsált Ilja Belousz és testvére, Jurij, tavaly pedig már a futóbolond bulvárpropaganda-specialista Komszomolszkaja Pravda foglalkozott hosszú cikkben a kérdéssel.

Ez a politikavezérelt múltértelmezés persze egyáltalán nem meglepő. A drezdai KGB-székház 1990-es ostromát a szovjet állambiztonság tisztjeként átélő, akut posztbirodalmi nosztalgiában szenvedő Putyin külpolitikájának mára központi eleme lett az ellenforradalmiság nemzetközi terjesztése. A nyugati „ötödik hadosztály” demokratizációs – posztszovjet államok esetében függetlenségi – törekvéseitől rettegő idősödő KGB-s ezért pénzügyi, politikai és propagandaeszközeit nem kímélve, úgynevezett „fekete lovagként” segíti az egyívású posztszovjet autokraták politikai túlélését, egyúttal függésbe taszítva őket és államaikat. A nyugati liberális demokrácia hitelének és tartalmának rombolása mellett tehát Putyin egy hasonszőrű autoriter, a Kreml előtt hajbókoló autokraták államaiból álló bufferzónát is létre kíván hozni, hogy elszigetelje magát egy, a politikai számonkérést, felelősségvállalást előtérbe helyező politikai rendszertől.

A forradalom hatvanadik évfordulóján az orosz állami tévé üzenete tehát egyszerre figyelmeztet minket a „hirtelen elmozdulások,” az Oroszország jeges öleléséből való kiszakadás lehetetlenségére és nevezi meg a Nyugatot a kiszakadási kísérlet és az azt követő „véres káosz,” „polgárháború” és megtorlás okozójaként. Az 1956-ot ortodox módon ellenforradalomként értelmező, a forradalmárokat náciknak beállító szovjetorosz narratíva csupán díszlet, és ezt tudja Orbán Viktor is, az üzenetek másik címzettje. A lényeg a politikai cselekvésre fordítható irányvonalakban rejlik: a Moszkvától függő, autoriter, korrupt, „ellenforradalmi” orbáni politika a behódolásért cserébe legitimációt, támogatást, védelmet remél Putyin Oroszországától.

Ha nem így lenne, akkor Orbán és Szijjártó nyilván fennhangon kérné ki magának 1956 emlékének megcsúfolását. Legalábbis amikor tavaly ugyanez az orosz állami csatorna az 1968-as prágai tavaszt leverését állította be a NATO agressziója elleni védelemként, a cseh külügyminiszter bekérette az orosz nagykövetet. Vajon Szijjártó is így tesz?

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!