Standing Rock egy az Egyesült Államok több mint háromszáz rezervátuma közül, és nagyjából nyolcezer lakota sziú és dakota őslakosnak ad otthont. Ezek az emberek egy véres népirtás emlékét őrző, rendszerszintű kirekesztéstől és szegénységtől sújtott közösség tagjai; ez a közösség ostrom alatt áll. Április óta folynak a tüntetések a Dakota Access kőolajvezetékének megépítése ellen, amely egyrészt rendkívül magas környezeti és egészségügyi kockázatot rejt magában, másrészt az építési tervek megsértik számos szakrális régió, temetkezési terület integritását is.

Fotó: Sara Lafleur-Vetter

A több ezer őslakos és szimpatizáns részvételével zajló tüntetés minden idők legnagyobb ilyen jellegű megmozdulásává nőtte ki magát, a hazai sajtóban mégis keveset hallhattunk róla. Pedig a Standing Rockban zajló események magukba sűrítik a huszonegyedik század legfontosabb politikai-gazdasági kihívásait; a küzdelem, amelyet a rezervátum tüntetői folytatnak, ezrek és milliók küzdelme világszerte, és bizonyos értelemben mind a részesei vagyunk.

Standing Rock 1868-ban a Nagy Sziú Rezervátum részeként jött létre, amit az amerikai kormány a véres harcokban megfáradt, elszegényedett indián törzsek számára ajánlott fel, melyek már nem voltak képesek folytatni hagyományos életmódjukat, és túlélésüket csak legyőzőik kegyétől remélhették. A rezervátum ekkor még magában foglalta a Black Hills megszentelt területeit, ahol azonban 1874-ben aranyat találtak. A hatóságok azonnal lépéseket tettek a terület kisajátítására; a helyi őslakosok fegyverrel álltak ellen, de vereséget szenvedtek, a rezervátum területét átrajzolták. Majd újra így tettek 1889-ben, hogy helyet biztosítsanak fehér telepesek számára – ekkor szűnt meg a Nagy Rezervátum és jött létre öt utódintézménye, köztük Standing Rock.

Ez persze csak néhány példa az amerikai őslakosokat ért jogi és emberjogi atrocitások hosszú sorából, de talán már ez is érzékletessé teszi, miért látják sokan a Dakota Access kőolajvezetékben annak a régi hagyománynak a folytatását, mely a gazdasági expanziót mindig előbbre valónak tartotta az amerikai őslakosok életénél. Az olajvezeték megépítése ugyanis életveszéllyel járna, mivel a Dakota Access a tervek szerint átszelné a Missouri folyót, amely a rezervátum vízellátását biztosítja. A vezeték sérülése esetén beláthatatlan környezeti és egészségügyi katasztrófa következne be. A vezeték eredeti terveit ezért is utasították el, azok ugyanis Észak-Dakota állam fővárosának, Bismarcknak a vízellátását fenyegették volna (a különbség persze az, hogy Bismarckot 92%-ban fehérek lakják, nem indiánok).

Ezen kívül a már megkezdett építkezés olyan területeken halad végig, melyek kulturális értékét nem mérték fel szakszerűen. A helyi törzsek tiltakozása ellenére a hatóságok gyorsított eljárásban döntöttek az építkezés jóváhagyásáról – holott más esetekben  gyakran akár éveket kell várni –, amely máris számos temetkezési területet gyalázott meg. A tüntetők úgy látják, a hatóságok szemében kultúrájuk – melyet a rezervátum intézménye elvileg védeni hivatott –, az őket körülvevő életvilág, az ivóvizük, az egészségük mind másodlagos az Energy Transfer Partners – az olajvezetéket építtető Fortune 500 (a félezer legnagyobb vállalat közé tartozó) cég – üzleti érdekeihez képest.

Ennek legékesebb bizonyítéka a rendőri brutalitás mérhetetlen elharapódzása a tüntetés területén. A rendőrség nagy erőkkel, páncélozott harckocsikkal, harci kutyákkal és könnygázzal van jelen a területen. A tüntetések kezdete óta több mint száznegyven letartóztatás történt, a letartóztatottakkal gyakran megalázó, embertelen módon bántak, levetkőztették őket, vagy óvadék és vádak nélkül tartották fogva. A tömegoszlatások során sokan megsérültek, idősek és gyerekek is szenvedtek kutyaharapást, velük szemben is bevetették a borssprayt. A rendőrség fellépését elítélte az Amnesty International, és az ENSZ is emberjogi vizsgálódásokat folytat.

A tüntetők persze akadályozták az építkezést. Táboraikat az Energy Transfer Partners által birtokolt magánterületen állították fel; mikor október 27-én a rendőrség megpróbálta erőszakkal kiüríteni e táborokat, barikádokat emeltek és gumikat égettek. A rendőrség állítása szerint az egyik tüntetőnél fegyver volt, aki néhányszor rá is lőtt a rendőrökre – a tüntetők viszont kitartanak amellett, hogy módszereik erőszakmentesek, a szóban forgó lövöldöző pedig külső felbujtó volt. Persze előfordulhat, hogy a több ezer tüntető – akik közt egyébiránt ott van Mark Ruffalo színész-rendező és aktivista, és az amerikai Zöldpárt elnökjelöltje, Jill Stein is – soraiban akadnak olyanok, akik nem hisznek az erőszakmentesség politikájában. Vajon igazolja ez a rendőrség és a nemzeti gárda aránytalan fellépését a tüntetés nyilvánvalóan békés és fegyvertelen résztvevőjével szemben is?

Ezen aránytalanságok láttán felvetődik a kérdés: mi is folyik tulajdonképpen Standing Rockban? Meglehet, vannak olyanok – naivak, demagógok – akik szerint a rendőrség pusztán a dolgát teszi, védi az energiavállalat tulajdonát a tüntetőkkel szemben, akik törvénytelenül állják útját a hatóságilag jóváhagyott építkezésnek (elvégre a törvényes rendet úgy kell fenntartani, hogy békés tüntetőkre harci kutyákat eresztünk). A helyzet azonban sokkal inkább az, hogy a rezervátumban folyó küzdelmek számos az amerikai őslakosok, az amerikai kormány és az amerikai társadalom között feszülő ellentétet hoznak felszínre.

Az amerikai őslakosok egy súlyosan hátrányos helyzetű csoportot alkotnak, mely az amerikai társadalom legszegényebb rétegei közé tartozik – részben épp a rezervátum-rendszer miatt –, és a szisztematikus diszkrimináció mind inkább marginalizált és alávetett, kiszolgáltatott helyzetbe kényszeríti őket. Standing Rock sokak szemében csupán a máig élő és ható megnyilvánulása annak a „gyarmatosító erőszaknak”, amely minden szinten háttérbe szorítja és megsemmisíteni igyekszik az amerikai őslakosok kultúráját, hagyományait, és nem ritkán őket magukat is.

Közelebbről szemlélve azonban nyilvánvaló, hogy Standing Rock jelentősége túlmutat az amerikai őslakosok kisebbségi jogain, az őket elnyomásban tartó szegénységen és rasszizmuson is. Az ott zajló eseményekben összesűrűsödik és láthatóvá válik az a globális kihívás, amellyel mi emberek a huszonegyedik század hajnalán szembenézünk. Az egyik oldalon állnak a hatalom és vagyon birtokosai, akik hajlandók lennének kockára tenni az élővilágunkat, a környezetünket, a kultúránkat, az életmódunkat, az életünket, a költséghatékonyság, a profit növelése érdekében. Őket őrzi az állam, a hatóságok, fegyverekkel, harci kutyákkal, páncélozott harcjárművekkel. A másik oldalon állunk mi, egyszerű emberek, állampolgárok, akiknek az élete a tét, és akiknek nincs se vagyonunk, se fegyverünk, se tankjaink, se harci kutyáink.

Standing Rockban ma az állam őrzi fegyverrel a tőkét az emberekkel szemben, miközben a tőke módszeresen elpusztítja az emberi élet feltételeit. Ez a huszonegyedik század globális kihívásainak kvintesszenciája, ez az, amivel mi mindannyian szembenézünk. Az állam, amelynek az emberek közötti együttműködés feltételeit a közjó és mindenki általános boldogulása érdekében kellene megszerveznie, a társadalomtól elidegenedve a gazdasági elitek pénzügyi érdekeivel összhangban az emberek ellen fordul, őket feláldozhatóként félredobja és szétrombolja az emberiség természeti és kulturális környezetét, megszüntetve az emberi élet feltételeit.

A küzdelem, melyet Standing Rock tüntetői folytatnak, nem egy távoli őslakos közösség belügye kisebbségi jogai megőrzéséért. Ez a küzdelem mindannyiunk küzdelme, akik a hatalmasok és vagyonosok kénye-kedvének vagyunk kitéve, akik számára az életünk semmit nem jelent, akik csak nevetnek, ha az ivóvizünkről, a fáinkról, a kultúránkról, az egészségünkről, az oktatásunkról, a megélhetésünkről van szó, és akiket az államhatalom – elfordulva tőlünk, akiktől e hatalom végső soron egyedül származhat – tűzön-vízen át védelmez velünk szemben. Amíg hagyjuk.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!