A kormány legújabb, a gimnáziumi férőhelyek csökkentését célzó rendelettervezete az önmagát újratermelő elit iskolapéldája – kár is erről vitatkoznunk. Arról már sokkal inkább kellene, hogy amíg a munkásosztály gyermekeinek a közoktatásból való kiszorítása ilyen leplezetlenül folyhat, addig a liberális középosztály, és a pedagógustársadalom miért érzi úgy, hogy jobb esetben hallgatásával, rosszabb esetben akár tevékenyen is legitimálni köteles ezt a folyamatot.
Olvasom a HVG-n, hogy egy budapesti, meg nem nevezett „elitgimnázium” meg nem nevezett vezetője bevezetné a csak az „elit intézményekre” érvényes felvételi rendszert. És ha mindez nem lenne eleve sírnivalóan disztópikus, még ennél is tovább megy: véleménye szerint a középiskolai felvételiket egy „központi javítóbrigádnak” (sic!) kellene értékelnie, hiszen személyes tapasztalata szerint számtalanszor előfordult az, hogy a más iskolában tanító kollégák megengedőbbek voltak a tanulókkal, „holott egy jobb helyre tizedpontokon is múlhat a bekerülés”.
Foglaljuk össze az eddigieket! Egy: az „elitgimnázium” vezetője a kormány szegregáló rendelettervezete kapcsán nyíltan kimondja, hogy vannak gyerekek, akiknek „képességeik folytán”inkább kijár a színvonalasabb oktatás, mint más, szerencsétlenebb sorsú társaiknak. Vagyis nem csak elismeri és helyesli a magyar közoktatásban meglévő egyenlőtlenségeket (amik sokszor a tanulók szociális helyzetének, családi hátterének, az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségének következményei), de támogatja annak további mélyítését. Kettő: ennek ellenére vannak tanárok, akik indokolatlanul hozzásegítenek gyerekeket ahhoz, hogy részt vegyenek a csak a kiválasztottaknak elérhető képzéseken, és ez az „elitgimnázium” vezetője szerint helytelen.
Az oktatási szegregáció államszocialista időszak előtti reakciós, majd sztálinista gyakorlata ugyanazt a célt szolgálta: a hatalomhoz lojális elit újratermelését. Ha máshonnan nem, hát Mikszáth és Móricz novelláiból fájdalmasan ismerős ez a világ: a társadalmi mobilizáció hiánya, az osztályalapon osztogatott állami pozícióban tespedő dzsentrié. Minden, a tudáshoz való hozzáférés jogát önkényesen megszorító és korlátozó rendelet ehhez a valósághoz visz minket közelebb. Nem csak végletekig mélyíti a már így is meglévő társadalmi szakadékokat, de saját státuszába betonozza be a burzsoá középosztályt csakúgy, mint azokat, akiket a társadalom már régen kivetett magából. Azokat, akiknek gondjaira, álmaira, félelmeire ez a hatalom és ez a középosztály vagy nem rezonál, vagy azokat egy külső ellenségkép megalkotásával az általa meghatározott értelmezési keretek közé szorítja, annak fókuszába a migránst, a cigányt, vagy éppen a brüsszeli bürokratát helyezve Illúzióink ne legyenek: a valódi hatalomhoz még ez a saját státuszában megerősített, újratermelésében biztosított középosztály sem juthat közelebb. Kiváltságos helyzetének hála kifejlődhet benne egyfajta kritikai attitűd, és ebből fakadó ntellektuális felsőbbrendűségébe vetett hite talán ideig-óráig még vigasztalhatja is. Nem árt azonban tudnia, hogy a a hatalom birtokosai gondosan és időben visszanyesegetik majd a számukra kényelmetlenné váló vadhajtásokat.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
A valódi kérdés így az: ha mindez bekövetkezik, meddig tart majd ki a saját báb-létére rádöbbenő középosztály hatalommal szembeni kritikai lendülete? Vajon a személyes érintettség okán átcsaphat-e még akkor is egy nyílt ellenállásba, ahogyan ez legutóbb történt? Hangsúlyozom: ez egy, a távoli jövőben bekövetkező aktus; a hatalom letéteményesei a hatalom birtokosainak oktatásra vonatkozó terveit ma még – mint a fenti iskolavezető példája is mutatja – lelkesen üdvözlik. Vajon mikor döbbenek majd rá: azzal, hogy a természetes szövetségesükkel való szolidaritás helyett az uralkodó osztállyal való kooperációt választották, a saját mozgásterüket is szűkítették?
Máshol már megírtam: a CEU-ellenes törvény kiváltotta tiltakozáshullám azért nem tudott eszkalálódni, azért nem lett „politikai cselekvés következménye”, mert ott csupán ugyanannak az osztálynak a két pólusa feszült egymásnak, és így a tüntetésekből hiányzott a valóban rendszerellenes kritikai attitűd. A most önszerveződő csoportok politikai aktivitásának és erejének valódi fokmérője az lesz, ha nem csak egy elitegyetem bezárása, hanem az egész közoktatás, és így az alsóbb osztályok mobilitásának ellehetetlenítése ellen is legalább ugyanilyen vehemenciával fognak tiltakozni, kilépve saját komfortzónájukból, és – ahogyan azt a CEU kapcsán már megtették – az éles hangú közlemények világából.
Barkóczi Balázs
A szerző politológus, tanár
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.