Úgy gondoltam, írok egy kicsit kultúráról is, az sosem árt. Mégpedig a zenei kultúra két, hazánkat kivéve világszerte híres, megkerülhetetlen alakjáról, két zseniális gitárosról. Ja, van még két közös tulajdonságuk, mindketten magyar származásúak, de kitelepültek, és mindkettő cigány. Bizony. Ők Szabó Gábor és Snétberger Ferenc. Hajtás után róluk olvashattok videókkal tarkított kis kedvcsinálót.

Kezdjük Szabó Gáborral, aki sajnos már nem lehet közöttünk, 1936-1982-ig élt.
14-éves korától játszott, tanártól mindössze három hétig tanult, utána néha kottából, de elsősorban hallás után, rádióból képezte magát. Alkalmi együtesekkel bárokban zenélt, míg 56-ban elkészítette első stúdiófelvételeit. Ám ugyanebben az évben családjával el is hagyta az országot, és Amerikában telepedett le, ahol egy ideig dolgozott, aztán a Berklee School of Music zeneiskolába járt, majd különböző együtesekkel lassan befutott, és világszerte ismert lett. Kétszer látogatott haza, 74-ben és 78-ban. 79-től már sokat volt kórházban, ám még elkészítette Femme Fatale c. albumát Chick Coreaval, ami végül kalandos úton az egyetlen Mo-on kiadott lemeze lett(lásd bővebben a wikin a visszatérés 2 c. részt). 81-ben hazatért, és egy magyar együttes szervezésébe fogott, de még az első koncert előtt, 82-ben meghalt. Emlékére a Magyar Jazz Szövetség 92-ben díjat alapított, ami a hazai jazzélet egyik legrangosabb elismerése.
Életéről ennyit, akit bővebben érdekel, az a wiki mellett elolvashatja ezt, ami jóval hosszabb életrajz, ráadásul a végkicsengésével nem is értek egyet, szóval csak fanatikusoknak, vagy azoknak, akik az életben legalább egyszer akarják leírva látni a "sugárlemez" szót.
Vele kapcsolatban az az igazán szomorú, hogy míg világviszonylatban ő a valaha élt leghíresebb magyar jazz-zenész, addig ha itthon megkérdeznénk 100 embert, 99 azt válaszolná, hogy soha nem hallott róla. Pedig munkássága, crossover jazz játéka jóval megelőzte korát, zenészek százait befolyásolta, nevét máig ismerik és elismerik. Csupán a hazájában nem, de hát ez van, ugye, nem egyedi eset.
Lássunk néhány videót róla:

Először is mosolyogjunk:

 

Aztán, ha megvan az alaphangulat, lássunk egy Mo-i felvételt 78-ból, olyan kisebb nevekkel, mint Babos Gyula, vagy Kőszegi Imre:

 

Még egy kis könnyed vidámság:

 

Némi latinos temperamentum:

 

Végül pedig jöhet a könnymorzsolós szóló:

 

Sajnos kedvenc albumomról, a Femme Fatale-ról nem találtam videót, úgyhogy töltsétek le, megéri.

Most pedig következzék Snétberger Ferenc.
Ő 1957-ben, Salgótarjánban született, és a mai napig alkot, jelenleg Berlinben él.
Szintén zenész édesapját figyelve sajátította el a gitárjáték alapjait már nagyon kis korában, aztán 77-81-ig a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult klasszikus zenét és jazzgitárt. 87-ben Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal megalapította első együttesét, a Trio Stendhalt, ami 93-ig működött. 88-ban költözik Berlinbe, mivel itthon nem fogadják szívesen. Kint bekerült a zenei élet pezsgésébe, és hamar híres lett, körbekoncertezte a fél világot. Különböző duókban és triókban munkálkodik, olyan nevekkel, mint Arild Andersen, Markus Stockhausen, David Friedman, Dhafer Youssef vagy Paolo Vinaccia, de játszott már többek között Bobby McFerrinnel, Trilok Gurtuval, vagy Al di Meolával is. Azt hiszem, látható, hogy elég tekintélyes lista, még így, a teljesség igénye nélkül is. Emellett szólóban is játszik, és a Joyosa nevű kvartettnek is tagja. 95-ben, a Holokauszt ötvenedik évfordulójára komponálta In Memory of my People című gitárra és nagyzenekarra írt művét, amit 2007-ben a Holokauszt-emléknap alkalmából az ENSZ székházban is bemutatott.
Sajnos ritkán koncertezik itthon, nem sokat jár erre. Hát igen, ő sem sokat köszönhet az országának. Amikor az egyik koncertje után odamentem autogramot kérni tőle, Ferenc Snétberger-t írt a papírra, azt hiszem, ez sokat elmond.
Róla bővebben a weboldalán, vagy a német wikin.
Lássunk vele is néhány felvételt:

Az első videón a Trio Nomaddal lép fel, Arild Andersen és Paolo Vinaccia társaságában:

 

Aztán egy kis vidámság McFerrinnel:

 

Azért szólóban sem rossz:)

 

Gyönyörű duett Stockhausennel, mert a trombita a gyengém:

 

Végül pedig újra Andersenékkel:

 

Ha van lehetőségetek, menjetek el egy koncertjére, felejthetetlen élmény. Én pedig ezúton is további hosszú és sikeres pályafutást kívánok önnek, és jöjjön minél többet Budapestre! No, ennyi lett volna kis szösszenetem, remélem, néhányatoknak kedvet csináltam eme muzsikákhoz. Youtubeon vannak még fent videók, érdemes azokat is nézegetni. Olvasótáborunk széljobber frakciójának meg annyit üzennék, hogy ez a két "semmirekellő cigány" többet tett ezért az országért, mint amennyit ti mindannyian valaha is fogtok.