Vigyázat, kirekesztő hangvételű, helyenként személyeskedéstől sem mentes poszt következik, coarse language inkluzíve.
No tehát. Kezdettől fogva az volt a policynk errefelé, hogy nem moderálunk, egyrészt, hogy a lehető leghitelesebb legyen a kép, másrészt pedig mert a sok ostoba faszfej artikulálatlan fröcsögése általában marha vicces. Ez alól tudtommal eleddig egy kivétel született, amikor is kitiltottam egy pszichopatát, miután a szakszerű házfelgyújtás know-howjáról értekezett magában. Jól megvoltunk így, könnyezve röhögvén a végletesen keskeny szellemi horizontúakon, még a sábeszdeklink is majd lerepült közben.
Mostanság azonban egyre több érv szól ez ellen. Az egyik, hogy megítélésünk szerint túlléptünk a hirtelen felindulásból született "nevessünk együtt a széljobbon"-fílingen, és kis virtuális naplónk hasábján fontosabb kérdésekről is szó esik, komolyabb hangvételben, sokszor értelmes, érdekes, építő jellegű vitát indítva el. Ilyenkor bizony meglehetősen tudja szúrni azt a szemet egy-egy büdöszsidókurvaanyáááád-, avagy dögöjjémegagecibe, úgyiskiirtomacsaládodat-jellegű, hmm, észérv. A másik, ebből kialakuló dolog pedig, hogy több olyan visszajelzést is kapunk, melyek szerint x hozzászólót érdekli a téma, szívesen vitatkozna, ám y szociopata elrettenti/megijeszti/undorítja, így inkább nem. Mi meg hát ugye, a kettős mérce bősz alkalmazói lévén, x figyelmére igényt tartunk, y-t pedig leszarjuk, szaftosan, nagy svunggal. A megfelelő szó inkább a sugárfosás.
Fent vázolt problémakörre három megoldás adódik:
1. pszichiátriai segítség: erre nekünk képesítésünk nincsen, annyira meg nem teng túl bennünk a küldetéstudat, hogy hivatásost alkalmazzunk.
2. kiirtani őket a gecibe: melós.
3. moderálni: akkor hát ez maradt.
Tehát: mostantól kezdve, aki megsérti íratlan szabályzatunkat(itt a trükk), az repül. Leszögezném, és rögtön ki is hangsúlyoznám: ez nem a másként gondolkodókra vonatkozik, mégha gyökeresen másképp gondolkodnak, sem. Nem fogjuk kirúgni tata86-ot, vagy crile fishert, teszem azt. Nem vonatkozik azokra, akik egyáltalán bármilyen módon gondolkodnak, pozitív intelligenciahányadosról téve tanúbizonyságot, valamint képesek emberi hangnemben kommunikálni. Akikre vonatkozik, azok a hehehe, imperial, dejóis stb. szintjén tengődő többszörösen terhelt zártosztály-szökevények. Mindenki tisztában van a civilizált viselkedés Európában elfogadott normáival, ha pedig ezek után idepofátlankodik a borsónyi aberrált agyával, és a mi virtuális arcunkba üríti szellemi hulladékát, azt kivágjuk a picsába, tisztesség ne essék szólván. Nem lesz figyelmeztetés, sem utólagos indoklás, mindenki tudja, hogy mivel rúgathatja ki magát innen.
Ennyi volna hát, ezt tessék észben tartani, és a jövőben kulturáltan hozzászólni. Szépjóéjszakát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.