Lesz-e ebből második Hollán Ernő utca? Felhívom mindenki figyelmét, hogy az LMBT-felvonulókat nyílt és közvetlen veszély fenyegeti, ezért szükséges a civil jelenlét. Igen, könnyen lehet, hogy "újra vér fog folyni a pesti utcákon".
Közben egyébként éjjel az Action Bár nevű helyre molotov koktélt dobtak. Azt nem tudom, van-e összefüggés, és ez újra a Hollán-forgatókönyv, vagy csak véletlen.
A gyűlölködők persze újra készülnek, és arra számítanak, hogy kevés jó érzésű magyar hazafi lesz ott, hogy megvédje a magyar felvonulókat az idegen támadásoktól.
Kuruc.info: "információink szerint a ratyiknak csak egy szűk csoportja mer majd megjelenni, a főköcsög szervezők által reméltnek nagyjából az egynegyede, a büszke buzik ugyanis tartanak az egészséges hazafiak erkölcsös, ámde határozott fellépésétől. Amit a tavalyi megnevelés után meg is értünk..."
Rosenfeld Koppány: Információink szerint a ratyik csak egy szűk csoport (frusztrált betyár-jelmezes sérültek), akik a főköcsög szervezőik szerint többen lesznek (mivel sikerült bevadítaniuk jópár tudatlant), mint a felvonuláson résztvevő egészséges hazafiak, akiknek erkölcsös bátor fellépése talán hozzásegítheti a magyarokat ahhoz, hogy a jövőben szexuális beállítódásukat ne kelljen szégyellniük. Pedig a Hollán utcai pofáraesésükből kiindulva valószínűsíthető, hogy újra kevesen lesznek.
Végezetül itt a Védegylet mai közleménye, ami elég jól summázza a helyzetet:
"A Védegylet a július 5-i melegfelvonulás kapcsán szolidaritását fejezi ki azokkal, akiket szexuális orientációjuk miatt hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akik ezt a társadalmi közhangulat miatt nem akarják környezetük előtt felfedni.
De főképp támogatjuk azokat a leszbikus, meleg és transznemű felvonulókat, akik idén is végigsétálnak a belvároson, hogy megmutassák: nem várnak mást, csak megértést, elfogadást, egyenjogúságot. Félreértés ne essék: a meleg büszkeség a homofóbiára adott adekvát válaszreakció. A meleg közösség demonstráló tagjait „magamutogatással”, a jelmezes résztvevőket „provokatív viselkedéssel” vádolni pedig képmutatás egy olyan országban, ahol az ehhez hasonló viselkedést a heteroszexuálisoktól nem szokták számon kérni. Akik pedig a felvonulást azért ellenzik, mert a szexualitás magánügy, azok nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy meleg polgártársaink épp ezt a magánügyüket, szexuális másságukat nem tudják hazánkban háborítatlanul megélni.
Emlékezetes, hogy tavaly ilyenkor a demonstrálókat bántalmazták és megdobálták, a hírek szerint idén még többen és még szervezettebben készülnek erre. Ez arra késztet minket, hogy idén néhányan a Védegylet tagjai közül csatlakozzunk a menethez. Az erőszakba torkoló homofóbia hasonló természetű és ugyanolyan visszataszító jelenség, mint a Magyar Gárda cigányellenes erődemonstrációi vagy a Hollán Ernő utcai szélsőjobboldali erőszak, amely ellen tavasszal szerencsére sokan jelenlétükkel is tiltakoztunk.
Kérünk mindenkit, aki hasonlóan látja, hogy jöjjön el július 5-én, szombaton a felvonulásra. Jó lenne, ha egyetlen olyan fenyegetett kisebbség sem lenne ebben az országban, amely mellé nem állnak oda a többségből.
Felhívjuk a rendőrség figyelmét, hogy fontos kötelessége a békés, ám veszélyeztetett demonstráció tagjait megvédeni az esetleges atrocitásoktól. Értesítjük továbbá a katolikus püspöki kart, hogy vélelmükkel ellentétben a homoszexualitás nem divatjelenség. A tolerancia viszont még lehet.
Kiváltképp, ha együtt dolgozunk rajta."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.