Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Isten nevében ölnek Irakban?

Isten nevében ölnek Irakban?

kohn töhötöm
Tetszik
0
2008. július 9. szerda, 13:58

Be kell valljam, amikor George Bush keresztes hadjáratról beszélt Irakban, úgy gondoltam, hogy csak elmés szóvirágról van szó. Azt hittem, épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy a keresztény fundamentalizmus jegyében áll neki leöklözni az iszlám fundamentalistákat.

Most mégis úgy tűnik, hogy az amerikai katonák ajkukon Jézus nevével ölnek és halnak meg, a legszebb WASP hagyományokat követve. Olyannyira, hogy kiközösítik, megvetik és életveszélyesen megfenyegetik mindazokat, akik nem osztoznak az elkötelezettségükben.

Jeremy Hall, a U.S. Army zászlósa (Specialist) két kört futott a közel-keleti hadszíntéren - az elsőt még hithű baptistaként. Ám időközben ateista barátai (igen, voltak neki ilyenek) meggyőzték, hogy olvassa újra a Bibliát. Megtette, így hát a második "tour of duty"-ra már Istenbe és bármiféle transzcendenciába vetett hit nélkül indult.

Gondolhatnánk, hogy az amerikai hadseregben az ateizmus nem probléma, a lényeg a gépkarabéllyal elért minimum 80 százalékos találati pontosság. Tévednénk. Hall zászlós márciusban beperelte a védelmi minisztériumot, amiért nem garantálták a vallásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogát, ráadásul ateizmusa miatt az élete is veszélybe került.

Hallt tehát diszkriminálták az amerikai hadseregben, amely szerinte "keresztény vallási intézménnyé vált". Hálaadáskor - mivel nem volt hajlandó a többiekkel imádkozni - másik asztalhoz ültették, az előléptetéseknél szóba sem került a neve, ráadásul amikor majdnem meghalt egy összecsapás során, egyik harcostársa barátságosan a pofájába üvöltötte: "Most már hiszel Jézusban?"

Ebből is láthatjuk: nem csak Bush gondolja úgy, hogy a Közel-Keleten keresztes lovagok küzdenek a muszlim világ uralma ellen. Az amerikai hadsereg valóban bigott, kirekesztő keresztény közösség, amelyben a vallási demokratizmusnak szikrája sincs jelen. A hátország véleményét jól tükrözi az alábbi videó, amelyet a Saxon: Crusader (keresztes lovag) című számára készítettek. Külön felhívnám a figyelmet a bosszúálló angyalra 2:30-nál. Igazi ínyencfalat. 

kohn töhötöm 2008. 07. 09. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében
  • A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt? A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt?

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr66560451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard