Kolonics Györgyhöz a mentô 17 perc alatt ért oda.
Kolonics György meghalt.
Kolonics György eddigi élete során legalább tíz alkalommal legalább öt percre megmutatta a sportág iránt érdeklôdôknek, hogy van egy hely, amit Magyarországnak neveznek, és ott is élnek emberek. Nem sárkányok, emberek.
Nem ingyen tette, ebbôl élt, sportoló volt, élsportoló, munkája a sport, node ez kegyeletsértés.
Kolonics György hazánk hôse.
Kolonics György élete és halála sokkal fontosabb, mint bármely más tetszôleges magyar állampolgáré.
Hazánk más állampolgáraihoz szintén kimegy a mentô, a 17 perc akkor is örökkévalóságnak, de legalább 37 percnek tûnik.
A 17 perc nem rossz, van, hogy életmentéshez kevés, de van hogy elegendô.
 

Azonban ha hazánk hôsérôl van szó, a 17 perc rossz.
A mentésirányítóval nem közölték hogy itt kérem hôsrôl van szó, most az egyszer igazán úgy kellene végezni a munkáját, hogy kiérjen a mentô, mert máskülönben fegyelmi.
Ha a mentésirányítónak nem szólnak, akkor ô úgy végzi a munkáját hazánk hôsével kapcsolatban is, mint hazánk összes többi állampolgárával kapcsolatban, ami viszont hiba.
A mentésirányító munkája az, hogy mentôt küldjön a betegekhez, megfelelô kocsit a megfelelô helyre, és ha a kedves megrendelô fontosember, akkor helikoptert.

Kellene egy telefonszám, amin hazánk hôseit lehet bejelenteni. Amit nem használnak mindenféle mezítlábas betegek, ostoba szívbeteg csinovnyikok, neadjisten a haza testén élôsködô nyugdíjasok, hanem csak és kizárólag fontos hôsök.

Mert nekik ez jár. Mert én ezt nagyon szívesen kifizetném az társadalombiztosításomból, vagy ha az nem elegendô, akkor az adómból kipótolnám.
Valójában két dolgot fizetnék ki szívesen: hazánk hôseinek VIP vonalát, és a saját VIP vonalamat. Mindenki más megdögölhet.