Nemrégiben egyik kommentelőnknek azt az elmés fordulatot sikerült felbüfiznie, hogy "náci=nacionalista". Szíves közreműködését ezúton is köszönjük.

Minthogy ezután AdamT kolléga a nácizmus kérdését saját blogján már körüljárta, úgy gondoltam, hogy a nacionalizmus sem maradhat szó nélkül. Nem szeretnék senkit Wikipédiás idézetekkel bombázni, inkább megpróbálnék kiemelni egy-két olyan szempontot, amelyek ma Magyarországon felmerülhetnek a "nacionalizmus" és a "nemzet" fogalmával kapcsolatban.

A nacionalizmus mint kifejezés a latin natio-val hozható összefüggésbe, amely alapvetően születést jelent. A szót értelemszerűen rengeteg európai nyelv átvette (ld. nation, nazio, Nazion), többek közt a magyar is (bár mi a náció-t már csak archaizálva használjuk). A magyar nyelv nemzetség, nemzet szavai viszont érvényes szinonimának tekinthetők, hiszen eredetileg ezek is valamilyen születésen, rokonságon alapuló közösségre vonatkoztak.

Az egyik értelmezési lehetőség tehát ebből származik: a nemzet azoknak a közössége, akik egymással vérrokonságban állnak és ezt a rokonságot vállalják - így lehetnek "nemzettestvéreink", akikkel "egy tőről fakadtunk", hogy más metaforákkal most ne éljek. Ez a felfogás általában egy bizonyos típusú nacionalizmust szül, amelyet az ember saját családjához való viszonyához lehetne leginkább hasonlítani. Védekező reflexek, az "idegenekkel" szembeni bizalmatlanság, az "enyémek a legjobbak és legfontosabbak" mentalitás: mindez természetesen megokolható (bár nem produktív, és véleményem szerint nagyon nem egészséges).

Ugyanakkor a latin tő és a "natio" fogalma a történelem során gyökeres változásokon ment keresztül. Ma már nem csupán vérrokonságon alapuló nemzetről beszélhetünk, hanem kulturális nemzetről is, amelyet azonos kulturális háttérrel rendelkező embertársaink alkotnak. Így lehet a magyar nemzet része például a másod-, harmadgenerációs, magyarul beszélő, gyermekeit magyar iskolába járató bevándorló család éppúgy, mint a határon túli magyarok, akik (bár más országok területén élnek) többnyire megőrizték kulturális hátterüket.

A kulturális nemzet fogalma több lehetőséget biztosít az integrációra, hiszen a kultúra (szemben a "vér" megfoghatatlanságával) átvehető és elsajátítható. Az "az a magyar, aki magyarnak vallja magát" felfogás ezt a fajta kulturális integrációt takarja (és nem azt - ahogy sokan képzelik - hogy magyarrá válni bemondásra lehet). Ugyanakkor ez a nemzetfogalom is távol áll az egyértelműségtől (merthogy mit kezdjünk például a romák integrációjával; magyarok-e egyáltalán az eltérő kulturális háttérrel rendelkező kisebbségek stb.)

A nacionalizmust sokan tekintik retrográd, korszerűtlen és érvénytelen világnézetnek. Van, aki azzal érvel ellene, hogy a nemzetállamok kora lejárt, és el kell kezdenünk az emberiség egységét biztosítani a különválasztás és a kategorizáció helyett. Ez persze mindaddig igaz lehet, amíg a kulturális sokszínűséget értéknek tekintjük és őrizzük (ahogy azt például az EU - amelyre egyesek a "nemzeti öntudat lerombolójaként" tekintenek - meg is teszi).

Szembeállíthatjuk a nemzet és az állam fogalmát is, mondván, hogy "minden államnak a saját állampolgáraival kell törődnie". Ha a "nemzet" fogalma lefedi az állampolgárok összességét, akkor itt igazából nincs is szó konfliktusról. Csak akkor van gond, ha ez az áldásos állapot nem áll fenn.

Mi, magyarok, természetesen itt is különleges helyzetben vagyunk, hiszen többmillió "nemzettársunk" él a határainkon túl, más országok állampolgáraként. A magyar kulturális nemzet (a történelmi aspektusokról nem is beszélve) nem ér véget Magyarország határain belül - ez a tény súlyos felelősséget ró ránk, akik magyarként a "saját országunkban" élünk. Amikor tehát "nemzetpolitikáról" beszélünk, azon általában a határon túli és az "anyaországi" (na, még egy családi metafora) magyarság közös politikáját értjük. Ennek a politikának (elvileg) az a legfőbb célja, hogy lehetővé tegye a határon túli magyarok számára a magyar kulturális háttér megőrzését és ápolását (a magyar aktuálpolitikai konfliktusok beszivárgása csak bónuszcsomag).

Miből lehetne tehát egészséges nemzettudatot összegyúrni? Hogyan tehetjük a nacionalizmust részévé egy befogadó, humanista világnézetnek? Amint láttuk, a sovinizmus és a "vérrokonság" illúziója kerülendő, fontosabb, hogy a kulturális szempontokat hangsúlyozzuk: vagyis keressük azt, ami közös, és ne azt, ami másoktól elválaszt. Fontos egy kidolgozott nemzetpolitika, hogy minden magyarnak (állampolgárságtól függetlenül) megadjuk a lehetőséget a magyar kulturális háttér megőrzésére. De a legfontosabb, hogy emberként viszonyuljunk a nemzetünkhöz, azaz mindig szem előtt tartva, hogy magyarként egy másik, nagyobb közösségnek is tagjai vagyunk.