Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Mengele unokái és a tankötelesség

Mengele unokái és a tankötelesség

kohn töhötöm
Tetszik
0
2008. július 23. szerda, 13:57
magyar nemzet náci népszavazás abszurd szánalom zoom.hu

Olvasgatom ma a Magyar Nemzetet (amit viccesen polgári napilapnak szoktak hívni), és a Vélemény rovatban ilyen főcímet találok benne: Mengele unokái játsszák szerepüket. Persze rögtön kedvet kaptam az elolvasásához. Németh György cikke egyébként, és a tankötelesség betartatásáról szól, Mengele unokái pedig nem mást takarnak, mint a balliberális értelmiséget, ahogy azt előre gondoltuk.

A címtől és a cím alapját képező különös metaforától eltekintve (igyekszik az ember) egyébként izgalmas a cikk: Bita Dániel Segélykiáltás című pulicisztikájára reagál, amely a zoom.hu-n jelent meg, és a monoki polgármester népszavazási kezdeményezéséről szól. Ezek a kérdések:

Egyetért-e ön azzal, hogy a tanköteles korú gyermekek után járó támogatás és kedvezmények megállapításának feltétele a tankötelezettség teljesítése legyen?

 Egyetért-e ön azzal, hogy a munkaképes korú munkanélküli személy szociális segélyt közérdekű munkavégzés teljesítése ellenében kapjon?

Bita Dániel szerint a kérdések inhumánusak és "gyaníthatóan alkotmányellenesek", merthogy

...az első népszavazási kezdemény a gyereket büntetné a szülők szabályszegéséért, ami megengedhetetlen. Az Alkotmány leszögezi, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

Hozzáteszi:

Persze helytelen, ha a ruháztatásra, étkezésre és iskoláztatásra szánt forintokat apu, anyu a nyerőgépbe dobja, s az is, ha feleseket vesz belőle nagy tételben. Tenni ugyan nehéz ellene – ha lehet, akkor leginkább odafigyeléssel, szociális munkásokkal, a támogatás elköltésének felügyeletével.

A monoki javaslat viszont, noha népszerű, embertelen. A szülőt ugyanis ma is megbüntetik, ha nem járatja iskolába gyermekét. Akit amúgy épp elég hátrány ér ezzel, nem helyes, ha éhen is hal mellé.

Németh György az első felvetésre kérdéssel válaszol: vajon szabad-e az "odafigyelőknek (...) az iskolalátogatásra felszólítani a szülőket", vagy ezzel "a paternalizmus bűnébe esnének", amely "a liberálisok szerint a legnagyobb bűnök közül való"?

Magát liberálisnak valló állampolgárként válaszolnék Németh Györgynek: igen, szabad. Paternalizmusról a cikkben szó sem volt, legfeljebb arról, hogy a segélyek megvonása a gyerekeknek jobban árt, mint amekkora hatása a szülőkre van.

Erre (pontosabban Bita második felvetésére) Németh György ismét kérdéssel reagál: "A tankötelezettségi törvény előírás, de a törvény be nem tartásáért járó büntetés antihumánus?" (Természetesen itt sem a büntetés embertelen voltáról van szó, hanem a gyermek után járó segély megvonásáról, amivel részben a gyermeket veszélyeztetik.) Majd folytatja:

El tudjuk képzelni azt a szülőt, aki gyermekét két szóval megmenthetné az éhhaláltól: "Menj iskolába!" De nem mondja, inkább hagyja éhen halni?

Ha jól értem, Németh György szerint helyes (de legalábbis törvényileg megokolható) egy gyermeket az éhhalál szélig juttatni (itt persze egy túlzás eltúlzásáról van szó), ha a szülő ezzel rávehető a gyermek iskolába járatására.

Szerintem nem helyes és nem megokolható. És nem hiszem, hogy én volnék inhumánus.

A "Mengele unokái" megtisztelő címet egyébként azzal érdemelte ki a balliberális értelmiség, hogy a kisebbség és a gyengék védelmét, illetve a humanizmust csak szavaiban vállalja, de tetteiben nem. A következetesség hiánya, a tettek és a szavak kettőssége tehát a legkiválóbb humanistából is tömeggyilkost csinál - legalábbis Németh György szerint.

A mai Nemzetben egyébként a Turulhoz szervezett ellentüntetés kapcsán szerepel a következő fordulat is:

Információink szerint a (...) Societas [a Fiatal Baloldal utódja] nem volt hajlandó más helyszínt és más időpontot keresni az ősi magyar szimbólum elleni tevékenységéhez.

Nem elég, hogy humanizmusról papolnak, még ősi magyar szimbólumok ellen is tevékenykednek. Mindig öröm "polgári" napilapot olvasni.

magyar nemzet náci népszavazás abszurd szánalom zoom.hu kohn töhötöm 2008. 07. 23. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
  • Je suis KFC-s munkavállaló Je suis KFC-s munkavállaló
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr23581730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard