Bármilyen meglepô lehet egy konzervatív-liberális bináris (bipoláris) világképbe beleszürkült magyar homo politicusnak, de létezik olyan ország, ahol szocialista, hovatovább kommunizmussal barátkozó kormány kimondottan nacionalista politikát folytat.

Bolíviában a kormányon jelenleg a MAS van. A MAS a Movimiento Al Socialismo szavak rövidítése, ami körülbelül Mozgalom a Szocializmus Felé vagy Szocializmusért, miközben a "mas" szó értelme az is, hogy "több". A mozgalom, ami 1997-ben vált párttá Evo Morales -akit általában csak Evonak hívnak- hozta létre a cocalero csoportok egy részébôl. A cocalerok azaz kokatermesztôk a Chapare régió tradicionális kokatermesztési kultúrájának fennmaradásáért. Az Evo elôtti kormányok, az Egyesült Államok nyomására elôször megtiltotta, majd Evo hatására (aki akkor még nem volt sem az ország, sem a MAS elnöke) kvótát vezetett be. A cocalerok a tradicionális megélhetési forma mellett küzdenek, míg az Egyesült Államok a kokaingyártás ellen, annak ellenére, hogy a saját felméréseik szerint sem a szubtopikus völgyek (Chapare és Yungas) adják a kokaintermesztés fô bázisát, hanem a tropikus Beni, ami viszont ôserdei miatt nehezen kontrollálható, és tulajdonképpen nem is nagyon akar odamenni senki. Evo megválasztását követôen bevezették a "Koka igen, Kokain nem!" mozgalmat, aminek hatására a tradicionális termesztôk nagyobb százaléka tért vissza a kokatermesztéshez, viszont az USA 2007-es felmérése szerint sem növekedett meg a bolíviai kokainexport.  A stratégia is megváltozott, az alapanyag termesztés tiltása helyett a kokainelôállító üzemeket vették célba.

Az ország lakosságának több mint fele indián, kecsua és aymara vegyesen, a maradék háromnegyede mesztic, akiknek egy része indiánnak vallja magát, és vannak még a fehérek és a fehér meszticek. Evo kezében van a nemzetiségi kártya, mivel aymara, és a MAS célkitûzéseit sikerült összhangba hoznia a döntôen szegény indián népesség vágyaival. Az indián nemzeti önkormányzatok, amik tradicionális alapon szervezôdnek, egységesen támogatták ôt, és 2005-ben Bolíviában sosem tapasztalt mértékben 53.7%-kal megszavazták Evot elnöknek.

Evo lett Bolívia elsô elnöke aki nem mesztic vagy fehér, a hivatalos állami beavatási ünnepség elôtt Tihuanacu (avagy Tiwanaku) ôsi városában felavatták elnöknek, majd a hivatalos ceremónián is. A lépésnek nem csupán szimbolikus jelentése vagy szerepe volt, mivel az indián közösségekben államhatárokon átívelve él az úgynevezett Tawantin Sullo (néha tévesen az inka birodalommal azonosítják) iránti nosztalgia, aminek a felépítését a nemzeti önkormányzatok névleg fenn is tartják. Bolivia a Qullasullo vagy Qullasuyu részéhez tartozott a Tawantin Sullonak, és Evo Moralest ennek az elsô emberévé avatták. Qullasuyu súlya viszont jelenleg messze a legnagyobb, Boliviában a legerôsebb a nemzeti mozgalom. Evo ennek is az élére állt, a Whipalát (vagy Wiphala) illetve annak Qullasullo verzióját Evo ugyanolyan fontosnak tartja, mint a bolíviai nemzeti zászlót.

Elnökké választása után elkezdte beváltani az ígéreteit, a földgáz- és olajbányászati koncessziót birtokló cégekkel újrakötötték a szerzôdéseket. Szó szerint a terv úgy hangzott, hogy államosítják a szénhidrogéneket a kút szájáig, ami gyakorlatban úgy néz ki, hogy a korábbiaktól eltérôen, a kibányászott mennyiségtôl függôen kell adóznia a cégeknek, avagy fogalmazásuk szerint "megvásárolni" az ásványkincseket további felhasználásra. A gyakorlati oldalon volt némi hadsereggel erôfitogtatás, olajkutak elfoglalása, aminek hatására az olajcégek (fôként a francia Total Fina Elf és a brazil Petrobras) elég gyorsan aláírták a szerzôdéseket.

Az ország két fele (mind demográfiai mind földrajzi fele) közötti életszínvonalkülönbséget a szocialista módon magasabb úraelosztással, alacsonyabb helyi adókkal és magasabb állami adókkal oldották meg. Ugyancsak megkezdte az 1994-es Népi Kezdeményezési Megállapodás gyakorlatba ültetését, ami az indián hagyományokra épülô közvetlen demokrácia egyik eszköze hivatott lenni, azonban a megállapodást követôen elvétve volt példa rá, hogy a parlament meghallgatott volna magánszemélyeket. Ez újfent tradicionális alapokon nyugszik, és rendkívúl népszerû Bolíviában, ahol a civil szféra rendkívül erôs, noha nem egyesületekben és egyletekben gyakorolják a civil jogaikat, hanem leginkább az indián önkormányzatokon belüli hagyományos egységekben. A civil szféra egyik legerôsebb tagja a CONAMAQ (Consejo Nacional de Ayllus y Markas del Qullasuyu - azaz az Qullasuyui Aylluk és Markak Nemzeti Tanácsa - Részletekbe nem menôen az aylluk és a markák a hagyományos politikai szervezôdés szintjei), ami az aymara lakosság 60-70%-át aktvizálható tagként tartja számon, és Evo egyik legerôsebb támogatója. Az aktivizálást az Evo elsôdleges hátterét jelentô cocalero mozgalom segítésével mutatta meg elôször, azonban politikai célok miatt elég gyakran képesek voltak blokádokkal, útzárakkal Bolívia közlekedésének nagy részét megbénítani. Azonban jól látszik, hogy nem csupán a CONAMAQ, de a többi indiánszervezet is felsorakozott a választásokkor Evo mögé, hisz gyakorlatilag az indián lakosság létszámával megegyezô szavazatot kapott.

A szokásos szocialista vívmányok sem maradhattak el, növelte vagy megteremtette az állami befolyást a stratégiai cégekben, felhízlalta az YPFB-t a nemzeti olajtársaságot, iskolafejlesztési programokba kezdtek, amiket azonban vegyesen szerveznek tradicionális közösségi, az aymara népességen belüli kisközösségek aylluk alapján. Kötelezôvé tették a spanyoloktatást, ami érdekes fordulat, mivel addig a sokszor spanyolul rosszul vagy alig beszélô gyerekeket kötelezôen spanyolul tanították, azonban a változtatás hatására aymara (vagy lokális más kisnyelveken) folyik az oktatás, és tanulnak spanyolul is. Az egészségügybe az orvosairól híres Kubából "importált" orvosokat, és növelte az ingyenes ún elégséges ellátás (ami valahol a magyar ambulanter ellátás körül volt) szintjét. Az egészségügy amúgy teljesen piaci alapokon mûködik. Létrehoztak egy állami önkéntes nyugdíjpénztárat, ahova az állampolgárok szabadon befizethetnek.

Számtalan apró megfogalmazásban más törvénymódosítással és szimbolikus lépéssel kifogta a kisebb törzsek vitorlájából a szelet, ami javította a CONAMAQ pozícióját, csökkentette a belsô vitákat, és egyre egységesebb hátteret szervezett a kormánynak.

Lehetséges tehát erôsen nacionalista háttérrel, komoly nacionalista sokszor rasszista (tehát faji alapon megkülönböztetô) rendszerben szocialista szempontból kormányozni, és sikereket elérni. Ennek egyik legfontosabb bázisa maga az a társadalom, amelyik büszke a rasszra magára, szemben a közös identitástudattal formálisan nem rendelkezô meszticekkel.

Mindezek ellenére Evo szocialista-nacionalista kormányának létrejött az ellenzéke, a magát kizsákmányoltnak érzô keleti országrészbôl, akinek a korábbi mesztic vagy fehér kormányok tökéletesen megfeleltek. A keleti tartományok autonómiát követelnek, ellenzik az alkotmány bárminemû módosítását, és kormányzati támogatás nélkül referendumot írtak ki az autonómiáról. Nem meglepô módon, Dél-Amerikáról lévén szó, a fô fegyvertény a hadsereg, ami részben erôs amerikai (értsd: USA) befolyás alatt van, részben pedig az indiánok felülreprezentáltak minden szinten. A jelenlegi állás szerint az USA számára látszólag fontosabb egy stabil Dél-Amerika, mint hogy az ne legyen szocialista, így mind a diplomácia mind a hadsereg Evot támogatja. Az amerikai befolyásra, vagy legalábbis a hiedelemre érdekes a lapazi szóhasználat, amely szerint a legfôbb hatalom az elnök és a Nagykövetség (Embajada), amit jelzô nélkül kizárólag az USA nagykövetségére használnak.

folytatás következik